VálaszAdam Schonbergernek a Szombat Online-ban megjelent cikkére:
Hamis morál és gyáva önigazolás – amikor az “emberiesség” zászlaja alatt asszisztálsz a terrorhoz
A „Két nép, két állam” típusú cikkek szerzői gyakran a „humánum”, „bátorság” és „moralitás” zászlaja alatt vonulnak fel, csakhogy e zászló nem a valósággal néz farkasszemet, hanem egy kényelmes, konfliktuskerülő álvilágban lobog.
Valójában nem mernek szembemenni korunk egyik legveszélyesebb és legálságosabb jelenségével: az Izrael-ellenes, gyakran antiszemita globális kánonnal, amely a terrorizmust mentegeti, a zsidó államot démonizálja, és a történelem tanulságait figyelmen kívül hagyva újra és újra elvitatja Izrael önvédelemhez való jogát.
Mert szembemenni ezzel a kánonnal – az “áldozatok mindig ártatlanok, a zsidók mindig erőszakosak” régi-új sémájával – nehéz, kockázatos, kényelmetlen. Így hát sokan inkább beleolvadnak, az erkölcsi felsőbbrendűség álarca mögé bújva, miközben „békepártiságnak” álcázott együttérzéssel hitelesítik a terrort.
„A gázai hadművelet nem önvédelem, hanem bosszú” – a sokat ismételt fogalomzavar
Ha ez nem cinikus ferdítés, akkor nevetségesen naiv.
Október 7-én nem egy „túlfűtött konfliktus” robbant ki – hanem egy előre megtervezett, tömeggyilkosságokkal, kínzásokkal, csonkításokkal, nemi erőszakkal és túszejtéssel járó népirtási kísérlet, amelyet a Hamasz – egy radikális iszlamista terrorszervezet – hajtott végre célzottan, a civil lakosság ellen.
Az ENSZ jog szerint minden államnak kötelessége megvédeni polgárait ilyen támadások ellen. Izrael nem kivétel – sőt, köteles erre reagálni.
Akik e katonai válaszlépést „bosszúnak” nevezik, azok elhazudják az események alapvető erkölcsi és jogi összefüggéseit.
1948 óta minden háborút arab támadás váltott ki, nem izraeli agresszió.
– 1948-as Függetlenségi háborúban Egyiptom, Jordánia, Szíria, Libanon, Irak, valamint palesztin arab milíciák támadtak Izrael megalakulásának megakadályozása.
– 1956 – Szuezi válság, Egyiptom blokád alá vette a Tiráni-szorost és államosította a Szuezi-csatornát.
-Az 1967-es Hatnapos háború előtt egyiptomi, szíriai és jordániai erők csapatösszevonásokal készültek Izrael elpusztítására.
-Az 1973-as Jom Kippuri háborúban Izraelt meglepetésszerűen támadták meg a legszentebb napján.
-1982 – I. libanoni háború. A PFSZ és szövetségesei terrortámadásai megállítására.
-2006 – II. libanoni háború. A Hezbollah (síita libanoni terrorszervezet) rakétákat lőtt Izraelre és izraeli katonákat rabolt el.
– 2008-2009, 2012, 2014, 2021, 2023-2024: hadműveletek a gázai Hamasz és az Iszlam Dzsihád terrorszervezetek rakétázásai és terrortámadásai leállítására.
Most is: Izrael nem „bosszút állt”, hanem megakadályozta, hogy egy újabb október 7. bekövetkezzen.
A Hamasz szándékosan civil infrastruktúra alá építi alagúthálózatát, ott rejt el fegyvereket, és onnan indít rakétákat – a nemzetközi jog szerint ez háborús bűn.
Ha valaki az emiatt elkerülhetetlen civil áldozatokat Izrael nyakába varrja, az nem egyszerű téved, hanem súlyos erkölcsi és történelmi felelőtlenséget követ el.
„A kétállami megoldás az egyetlen humánus opció”- nosztalgia a nemlétező múltért
Ez a mondat jól hangzik egy stockholmi konferencia szórólapján, de a Közel-Kelet valóságában már vagy tucatszor megbukott.
– 1937 -ben a Peel-bizottság felosztási tervét az arabok elutasították
– 1947-ben az ENSZ felosztási terve két államot javasolt: a zsidók elfogadták, az arab államok háborút indítottak.
– 1967: az Arab Líga kartúmi határozata: nem a békére, nem Izrael elismerésére, nem a tárgyalásra
– 2000-ben Camp Davidben Ehud Barak izraeli miniszterelnök keleti Jeruzsálem felosztását, Kelet-Júdea- és Szamária, valamint Gáza átadását ajánlotta – Arafat válasza: az Al-Aksza Intifáda.
-2001, tabai csúcstalálkozó: Izrael kivonult volna Judeából és szamáriából, elismerte volna a palesztin államot, az arabok elutasították.
– 2008-ban Olmert újra teljes kivonulást és kétállami megoldást ajánlott – Mahmúd Abbász válasza: „Nem tudok igent mondani.”
-2009, Netanyahu kezdeményezése a Bar-Ilan egyetemen: bizonyos feltételek mellett (palesztin „menekültek” nem térhetnek vissza Izraelbe, védhető határok, Izrael elismerése) támogatta volna palesztin állam létrehozását. Az arabok elutasították.
-2016, John Kerry amerikai külügyminiszter terve palesztin állam létrehozására: az arabok elutasították.
-2020:,Trump béketerve palesztin állam létrehozására: az arabok elutasították.
– 2020-ra a Hamasz teljesen kiszorította a Palesztin Hatóságot Gázából, miközben mindkét szervezet nyíltan hirdeti: Izrael „átmeneti entitás”.
A kétállami megoldás feltétele az államisági képesség.
Izrael technológiailag fejlett, demokratikus, jogállami keretek között működő ország. A vele szemben álló entitásban a korrupció, a klánalapú irányítás, a szélsőséges ideológia és az oktatásban intézményesített gyűlölet uralkodik. Ez nem partner, hanem aknamező.
Aki ma még mindig az „életképes palesztin államról” beszél, anélkül, hogy feltenné a kérdést: milyen vezetés alatt, milyen elvekkel, milyen célokkal? –az nem a békét támogatja, hanem a következő katasztrófát készíti elő.
„A hadműveletek újabb Hamász-híveket termelnek” – avagy a terroristák morális felmentése
Ez a klasszikus Stockholm-szindrómás érv, mely szerint az áldozat viselkedése generálja a bántalmazást.
– A Hamász 2005-ben vette át Gázát – közvetlenül azután, hogy Izrael teljesen kivonult onnan, zsidó családok tízezreit telepítették ki.
A „megszállás” tehát már akkor megszűnt, mégis rakéták tucatjai hullottak izraeli városokra.
– A Hamász népszerűségét nem az izraeli válaszcsapások táplálják, hanem az évtizedek óta folyó agymosás, a mártírkultusz és a totalitárius hatalomgyakorlás, amely alternatíva híján „ellenállásként” tünteti fel az erőszakot.
Aki azt mondja, hogy az izraeli önvédelem radikalizál, az valójában felmentést ad a fanatizmusnak. A következmény: terrorizmus mint „reakció”, öngyilkos merénylő mint „szociológiai tünet”.
Ez nem humanizmus, hanem morális nihilizmus.
A valódi bátorság nem a morális pózolás, hanem a realitás vállalása lenne.
A nyugati akadémiai és médiaelit egy része ma már nem az igazságot keresi, hanem kényelmes narratívákban lubickol.
Az izraeliek „kolonizálók”, a palesztinok „dekolonizálók”, és minden, a terrorra adott válasz „aránytalan”.
Ez nem új: a 20. század során a zsidó népet túl sokszor állították be erkölcsi vádlottként saját túlélése miatt.
A mai „progresszív bátorság” tehát inkább gyáva beleolvadás, az erkölcsi pátosz mögött félrenézés és cinkos hallgatás van. Ez nem igazságkeresés, hanem a valóság megtagadása.
Ma a kimondott igazság a bátorság.
Aki ma azt állítja, hogy Izraelnek nincs joga megvédeni magát, az valójában azt mondja: a zsidók tűrjék el a lemészárlásukat.
Aki azt mondja, hogy „a hadművelet bosszú”, az egy népirtás után elvitatja az önvédelem jogát.
Aki a kétállami megoldásról beszél, a realitás figyelmen kívül hagyásával, az nem a békét építi , hanem a következő tragédiát.
A valódi bátorság ma az, ha ki merjük mondani: Izrael igazsága – az élethez, a biztonsághoz és a fennmaradáshoz való joga nem alku tárgya!
Ezt nem gyűlöletből mondjuk, hanem a józan ész, a történelem tanulságai, és az emberi méltóság nevében.
A szerző
A világsajtó a palesztin propagandát adja tovább, a legtöbbször kritika nélkül. Miért nem adja közre Izrael, hogy honnan és hány rakétát lőttek ki rájuk és mennyi volt a halálos áldozatok száma? Ezek az adatok sokat segítenéneke abban, hogy bizonyítsák, Izrael védekezik és nem „kolonizál”.