Ahogy elnézem, egy kicsit mélyítenünk kell ezt a Perzsa-öböl históriát, hogy értsük, mi a mai amerikai doktrínával a baj a poros rétegek legmélyén.
Az USA célja kiszervezni a biztonságot, hogy a helyi szövetségesek maguk viseljék az Irán elleni elrettentés katonai és pénzügyi terheit, míg az USA a háttérből technológiával, hírszerzéssel és diplomáciával támogatja őket.
Mi ezzel a probléma?
Amit Izraellel, a teljesen másmilyen kulturális kódjával meg lehet tenni, azt a Perzsa-öböl menti sejkségekkel nem. Elég időt töltöttem a katari levéltári források társaságában ahhoz, hogy ebben biztos legyek.
Nézzük!
A 19. századi kuvaiti, szaúdi (stb.) sejkek az Oszmán Birodalom részei voltak, a Porta felé tökéletesen bólogattak, és maximális hűségről tettek tanúbizonyságot. Fölesküdtek minden szent dologra és a paradicsomi hurikra, hogy ők olyan sziklaszilárdan szolgálják a fényeséges szultánt és Konstantinápolyt, hogy csak na és ezt a saját háremükkel folyamatosan meg is pecsételték. Miközben a britekkel, az oroszokkal és a németekkel bizniszeltek, és titkos szerződéseket kötöttek. Lásd a 1899 kuvaiti-brit protektorátusi szerződést, lásd a 1915-ös brit-szaúdi protektorátusi szerződést. Miért ne tennék meg pont ugyanezt ma Washingtonnal (Porta) szemben?
A britek az első protektorátusi szerződést 1820-ban kötötték, és körbebástyázták az egész Perzsa-öblöt, rendkívül pragmatikusan, mert az egész régió az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott, de a Portának nem volt elég katonai ereje kivetíteni ezt!
A britek az első szerződést és az első tengeri bázisukat Ádenben hozták létre, vagyis a mai Jemen területén! Ez volt az első hídfőállásuk! A másik komoly hídfőállásuk meg Bandar Abbász volt a mai Irán területén. Értjük a brit logikát?
Ezt a britek majdnem 200 évig őrizték, ahogy mondtam, mint kutya a csontot.
Amikor a sejkek megérezték, hogy a Brit Birodalomnak a 2. világháború után leáldozott és az amcsik lényegesen többet ígértek nekik az olajkoncessziók és az amerikai haditengerészet révén, simán felülírták a 200 éves projektjüket, és átpártoltak az USA-hoz.
Amikor az Egyesült Államok átvette a brit rendszert, pont ezt a két hídfőállást veszítette el, a jemeni Ádent és az iráni Bandar Abbász-t.
Ha ezeket nem veszítik el a technokrata arrogancia – mert Ádent megszerezték a szovjetek, és ismerjük az 1979-es iráni forradalmat –, akkor ma (vélhetően) nem lennének hutik a Vörös-tengeren, és nem lenne IRGC Iránban.
Ez a sztori egyik része.
A másik része pedig, miért nem lehet távirányítóval, három műholddal és egy titkárnővel irányítani a Perzsa-öblöt?
Ahhoz, hogy a Perzsa-öböl menti sejkek hűségesek maradjanak Washingtonhoz, azt kellene velük elhitetni, amit a britek elhitettek velük, hogy ha csak egy hajuk száluk is meggörbül, a Royal Navy kőkeményen megvédi őket az akkori ősellenséggel, a Portával szemben. Na ez az a hit, amit most az USA leépít, és ezért fog elpártolni Washingtontól a Perzsa-öböl menti uralkodói hálózat.
Ők nem Izrael, nekik nem lehet kiszervezni a védelmet, mert arra vannak huzalozva, ez a túlélési kódjuk, hogy ezt tovább szervezzék. Keressenek valaki mást, aki megvédi őket. Ha az USA nem védi meg őket kerek-perec, akkor ezt ők kiszervezik másnak. Mert nem tudnak másképp túlélni, kicsik hozzá, és ez az évszázados katonai modelljük.
Miét nem vonulhat ki az USA fizikailag a Perzsa-öbölből? Ezt tökéltesen lehet modellezni a Berlin-Bagdad vasúti terv esetével.
A klasszikus Német Birodalom nagyon okosan a 19. század végén helyet kért a Nap alatt, vagyis részesedni akart a kolonializmus pecsenyéjéből.
Meglátta a remek lehetőséget: a Berlin-Bagdad vasúttal eljutni a Perzsa-öbölig, nemcsak azért, mert ott volt az olaj, hanem mert ez a régió a világ legfontosabb katonai és kereskedelmi stratégiai úthálózat szíve.
Ha a britek csak egy pillanatra félrenéztek volna, mert elromlott a három műhold egyike, a titkárnő meg épp lakkozza a körmét, és London nem veszi észre, hogy asz-Szabahnak égető pénzügyi problémái vannak, és egy gyenge pillanatában aláírja a Berlin-Bagdad vasút koncesszióját – a németek bent vannak a Perzsa-öbölben és a szövetségesek (britek-amerikaiak) vélhetően nem nyerik meg sem az első sem a második világháborút.
Nem kellett volna semmi más a németeknek, csak egy sínpárnyi hely.
Ezért nem hiszek a mai amerikai fancy doktrínában, mert az ócska, elmaradott történelmi mintázatok mást mondanak.
És ha nem veszítik el az amcsik a jemeni Ádent és az iráni Bandar Abbász-t cirka 50 évvel ezelőtt, most egy egészen más Közel-Kelet nézne vissza ránk. És nem főne a feje Izraelnek a síita félhold miatt.
Természetesen nem hiszek Kína abszolút győzelmében, nem tudja katonailag megszerezni a Perzsa-öblöt magának 100 százalékig, és nem tudja létrehozni a maga párhuzamos valóságát 100 százalékig.
De egy százalék is elég ahhoz, hogy elkezdje kitolni a világ legfontosabb katonai és kereskedelmi ütőeréről Washingtont. Na ezt nem értik a Fehér Házban, ahogy nem értették 1979-ben sem.
A szerző
