Egy éjszakai őr rajtakapta Svájc leggazdagabb bankját, amint megsemmisítette azokat a bizonyítékokat, amelyekről úgy tudta, hogy a holokauszt áldozatai családjait megillető pénzről szóltak. Ő kisember volt. A Union Bank of Switzerland pedig a világ egyik legbefolyásosabb bankja. Mégis elvitte az aktákat. És ez mindenébe került.
A neve Christoph Meili. 1997. január 8. Zürich. 28 éves volt. Egy külső cég alkalmazásában álló éjszakai őr, aki az UBS üres folyosóin járkált. Biztos fizetés. Semmi különös.
Őrjáratán elhaladt a dokumentummegsemmisítő helyiség mellett, és meglátott két hatalmas konténert, tele megsemmisítésre váró dokumentumokkal. Közelebbről is megnézte. A papírok régiek voltak. Úgy gondolta, hogy ezek a holokauszt idejéből való akták, amelyek létét a bankok letagadták. Christoph látta a Schindler listáját. Egy átlagos ember történetét, aki cselekedett, amikor mindenki más elfordította a fejét. Arra a filmre gondolt, ahogy ott állt abban a szobában.
Valójában 1897 és 1927 közötti nyilvántartások voltak.
1997-ben az egész világ egy kérdést tett fel. Mi történt a vagyonokkal, amelyeket a zsidó családok a svájci bankokban rejtettek el, mielőtt a nácik meggyilkolták őket? A túlélők gyermekei évtizedek óta keresték őket. A bankok minden alkalommal ugyanazt mondták. Sajnáljuk. Nincsenek iratok. Nem tudunk segíteni.
Christoph pedig éppen régi iratok mellett állt. Amelyek a dokumentummegsemmisítőbe kerültek.
Aztán meghozta a döntését.
Megragadta a főkönyveket. A kabátja alá rejtette őket. És kivitte a bizonyítékokat a világ egyik legbefolyásosabb bankjából.
Átadta őket egy zürichi zsidó szervezetnek. Ők pedig elvitték a rendőrségre. Majd a sajtóhoz. 1997. január 14. A hír villámgyorsan terjedt szerte a világon. Egy svájci bankot rajtakaptak, hogy megsemmisítette a holokauszt áldozatainak aktáit! Ugyanis akkor már folytak Amerikában a Németország elleni csoportos perek és azt követő megegyezések, amelyek azzal vádoltak német cégeket – joggal – hogy rabszolgamunkával jutottak üzleti előnyhöz. A cégek a volt zsidó kényszermunkásoknak és leszármazottaiknak kénytelenek voltak kártérítést fizetni.
Az UBS még aznap kirúgta Meilist.
A svájci bankvezérek arrogánsan kezelték a kérdést. Nem vették komolyan, Robert Studer, az UBS feje a televízióban „mogyorónyinak” nevezte az ügyet, és ezzel csak szította a felháborodást.
Aztán a saját országa is rászállt Meilisre. Nem a bank, az állam. A banki dokumentumok átadása kívülállóknak a banki titoktartás megsértése, bűncselekmény. Az ügyészek eljárást indítottak. Le akarták tartóztatni azt az őrt, aki megmentette a bizonyítékokat.
Gondoljuk csak át. Az a férfi, aki elrendelte a megsemmisítést, megtarthatta az állását. Az a férfi, aki megakadályozta, börtönnel nézett szembe.
Aztán jöttek a halálos fenyegetések. Telefonhívások. Levelek. Emberek, akik a halálát akarták. A felesége rettegett. A gyerekei nem voltak biztonságban. A saját országa ellene fordult.
Így Christoph olyat tett, amit még soha egyetlen svájci állampolgár sem tett. Elmenekült Svájcból. És menedéket kért Amerikától.
Az amerikai szenátus foglalkozott az ügyével. Egy szenátor felállt, hősnek nevezte őt – és rámutatott, hogy a megsemmisítést elrendelő tisztviselő még mindig megőrizte az állását, míg az azt megakadályozó őrt üldözték. 1997-ben a Kongresszus elfogadott egy külön törvényt, hogy befogadják. Őt tartják az egyetlen svájci állampolgárnak, akinek valaha is politikai menedékjogot adtak Amerikában.
A bizonyítéka mindent megváltoztatott. Bebizonyította, hogy a bankok hazudtak. Egyik napról a másikra globális gazfickókká tette a svájci bankóriásokat. A svájci bankok ellen is perek indultak.
1998 augusztusa. A svájci bankok megadták magukat. Beleegyeztek, hogy 1,25 milliárd dollárt fizessenek a holokauszt túlélőinek és családtagjaiknak. Ez a legnagyobb ilyen jellegű kártérítési megállapodás. Az a pénz, amelynek már ötven évvel korábban el kellett volna jutnia azokhoz a családokhoz – végre elindult. Mert egy éjszakai őr nem volt hajlandó a bizonyítékokat az iratmegsemmisítőbe dobni.
Azt állítja, hogy soha nem kapta meg az ígért egymillió dollárt, ami a megállapodás alapján járt volna neki. A Facts svájci magazin szerint viszont 750 ezer dollárt megkapott. Az ügyvédek levették ebből a járulékukat, kétszer elvált, a befektetései nem váltak be. Kifolyt a kezéből a pénz.
Az egyik, a holokauszt-alapokat kezelő ügyvédet később kizárták a kamarából, mert ellopta a túlélők pénzét. Azok az emberek, akik egykor hősnek nevezték, nem hívták többé. Újrakezdte Kaliforniában. 30 évesen egyetemre ment. Amerikai állampolgár lett. És csendben belecsúszott egy minimálbérű munkába, egy óceánnyira otthonától. A házassága nem élte túl.
2009-ben hazament Svájcba. Tönkrementen. És az országa még mindig nem tudta eldönteni, mi is ő valójában. Hős? Vagy áruló?
A családok megkapták a milliárdjukat. Jó. De a bank, amely megsemmisítette a bizonyítékokat? Az UBS még mindig áll. Nagyobb, mint valaha – ma az az óriás, amely bekebelezte a Credit Suisse-t, a bolygó egyik leghatalmasabb bankját. A tisztviselő, aki elrendelte a megsemmisítést, megtartotta az állását. Az éjjeliőr pedig, aki mindent kockára tett, hogy megállítsa őket, üres kézzel tért haza.
Tehát tegyen fel magának egy kérdést. Egyedül van abban a szobában hajnali 2-kor. Biztos állása van. Két gyereke alszik otthon. Ön előtt van egy iratmegsemmisítő, tele ellopott történelemmel. Elsétál? Vagy felveszi az aktákat?
Christoph felvette az aktákat. Emiatt elvesztette az állását, az országát, a megtakarításait és a házasságát. Évekkel később egy dokumentumfilm-stáb megkérdezte tőle, hogy megbánta-e.
Két szót mondott.
„Újra megtenném.”
A szerző
