Mint az a nemzetközi szakirodalomban is jól ismert, a hidegháború idején a Chábád-Lubavics a vasfüggöny mögött titkos hálózatot működtetett: megbízottjai turistának vagy üzletembernek álcázva utaztak a Szovjetunióba, ahol illegális jesivákat, héberiskolákat és mikvéket tartottak fenn, valamint zsidó vallási könyveket és kóser élelmiszert juttattak el a közösségekhez. A szovjet zsidók közül sokan nagy lelkesedéssel fogadták őket: a vallási elnyomás évtizedei után ismét lehetőségük nyílt megismerni örökségüket, és különösen fontosnak érezték, hogy a külvilág nem feledkezett meg róluk. A szovjet hatóságok ezzel szemben üldözték a hálózat tagjait: számos aktivistát letartóztattak, munkatáborba küldtek – és ismert, hogy az ötvenes években több chábádos küldöttet, rabbit kivégeztek.[1]
A fenti történetnek magyar vonatkozása is van, és a hazai állambiztonsági iratanyagban több dokumentum is található, amely lubavicsi haszidok megfigyelésére vonatkozik. A Kol Israel hasábjain már korábban közöltünk írást Naftali Kraus megfigyeléséről a hetvenes-nyolcvanas években.[2] Az 1970-es évek második feléből azonban több, további dokumentum szól a Chábád és küldöttjeinek megfigyeléséről, melynek során a Belügyminisztérium (BM) III/I. csoportfőnöksége (hírszerzés) együttműködött a szovjet KGB-vel is. A dokumentumok „előtörténetét” a szakirodalom már közölte, nevezetesen egy 1976 februári dokumentumot, melyben a hírszerzés megállapítja egy ügynök információi alapján, hogy „az ENSZ Biztonsági Tanácsának palesztin vitájával egyidejűleg Lubavics főrabbi kezdeményezésére New Yorkban 72 tekintélyes rabbi tanácskozást tartott. Az összejövetelen Lubavics elképzeléseinek megfelelően, a biblia alapján »bebizonyították«, hogy kizárólag a zsidók jogosultak Palesztina területére.
Az esemény hátterében – információnk szerint – az áll, hogy egyes ortodox rabbik, akik Izrael Állam létezését történelmi realitásként fogadták el, ezt a tényt most vallási oldalról próbálják alátámasztani. A New York-i állásfoglalás – forrásunk véleménye szerint – az izraeli kormány bármilyen intézkedésénél nagyobb hatású lehet a nem cionista ortodox zsidóság körében, s fordulatot hozhat Izraelhez való viszonyukban.
Informátorunk megjegyzi, hogy Lubavics orosz származású, Párizsban töltött évei után az Egyesült Államokban telepedett le, s ott él már vagy húsz éve. Amerikában nagy tekintélynek örvend.”[3]
A dokumentumnak azonban van folytatása is. Egy hónappal később, 1976. március 19-én a III/I-6. osztály (elemző, tájékoztató részleg, amely a szovjet szerveknek való információ átadásáért is felelt) kérésére „pontosítottuk Ljubavics new-yorki főrabbi személyét. Teljes neve Ljubavics Chabad [sic!], korábbi neve Shierzon [sic!]. Orosz származású, nevét Ljubavics községből és három héber szó kezdőbetűjéből vette: Ch /okosság/, b /bölcsesség/, d /tudás/ = Chabad. Párizsban a Sorbonn egyetemen végzett. Az információról a 6-os Osztályt szóban tájékoztatom” – jelentette Mercz Károly r. százados. A Rebbe neve természetesen nem „Ljubavics Chabad” volt, hanem Menachem Mendel Schneerson, a betűszó pontos feloldása pedig chochmá (bölcsesség), biná (értelem), dá’át (tudás). A fenti dokumentum egy általánosabb, a Cionista Világszervezet 29. kongresszusáról szóló dokumentumban szerepelt, melyről tájékoztatták a szovjet baráti szolgálatot. Az oroszul érkező válaszban általánosságban köszönték meg a kapott információt, mely „szolgálatunkból érdeklődést keltett és komoly operatív figyelmet érdemel” – de nem konkretizálták, mire gondoltak, ráadásul a KGB-nek nyilván nem kellett pontosítani, ki is volt a Rebbe.[4]
Ennél jóval szorosabb együttműködésről számol be az az irat, mely „Alexander” bécsi hírszerző ügynök anyagában maradt fenn – róla itt írtunk bővebben –, s mely a „Szovjetunióban utazó zsidó fiatalok módszerei” címet viseli.[5] Az 1977. szeptember 21-i jelentés szerint „Alexander” a bécsi Stadttempel zsinagógában fültanúja volt dr. Eisinger Ernst szavainak, akire a szöveg a Joint bécsi igazgatójaként utal (talán valamilyen más, vezető funkcionárius lehetett a szervezetnél). Eisinger szerint „létrehoztak fiatal, vallásos zsidó fiatalokból egy utazó csoportot, akik rendszeresen utaznak a szocialista országokba. Mivel tudják, hogy a szovjet hatóságok minden beutazóról kartont állítanak ki, és a gyakori beutazókat ellenőrzik, a hatóságok kijátszására és az ellenőrzés megnehezítésére különböző módszereket dolgoztak ki. Egyik ilyen módszer, hogy egyformán szakállt vagy oldalszakállt növesztenek, egyformán öltöznek, kalapot viselnek. Az ilyen maszkírozás után készült fényképeket nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni. A beutazó lapokat rendszerint meghamisítják, más keresztneveket írnak be, »véletlenül« elírják a születési dátumot vagy helyet. A beutazó lapok összesítésénél így nehezebb azonosítani őket. Az is lehetővé válik, hogy egymás útlevelét használják fel.”
Eisinger úgy folytatta, hogy a fiatalok hamis útleveleket vesznek a belgiumi Antwerpenben, mert izraeli útlevéllel nem tudnának kimenni. „Az útlevelek belgiumi beszerzését, az Amerikában székelő és szélsőségesen cionista, vallásos szervezet, a Habat [sic!] emberei végzik. A Habat vezetője egy Schnielzon [sic!] nevű rabbi, a hozzá tartozó zsidók Litvániából származtatják magukat. A Szovjetunióban – főleg a balti államokban – komoly bázissal rendelkeznek.” A jelentés szerint hivatalosan utazási céljuk a litvániai (!) Uman, „ahol egy híres rabbi sírja van”. Ez nyilván a breszlávi Náchmán rabbi ukrajnai, umáni sírjára utal. Az utazás azonban csak a „fedés”, mert „a beutazó vallásos fiatalok mindössze 2-3 napot töltenek a Szovjetunióban, korlátozott számban visznek magukkal cionista és vallásos irodalmat, a fő feladatuk adatok és dokumentumok gyűjtése az ott élő zsidók helyzetéről és életéről”. Ott tartózkodásuk alatt „igyekeznek egyszerű, vallásos embernek tűnni.” A jelentéshez az azt rögzítő hírszerző tiszt hozzátette, hogy „a fenti információ valószínűségét igazolja a KEO [Külföldieket Ellenőrző Osztály] által osztályunknak megküldött beutazó lapok összehasonlítása, melyek alapján felfedezhetjük a módszerek egyikének alkalmazását. Feltehető, hogy a szovjet elvtársakat érdekli a híranyag, javasoljuk annak megküldését”.
Az ügyről a továbbiakban kevés információval rendelkezünk, ám bizonyos, hogy annak orosz fordítását a szovjet elvtársaknak elküldték még az év novemberében. A választ a KGB-s összekötő tiszt, a budapesti Sz. B. Halzov nem kapkodta el, 1978 márciusában köszönte meg a tájékoztatást. Mint jelezte, a kapott anyag „operatív érdeklődést keltett, megerősítette a rendelkezésünkre álló adatokat és figyelembe vesszük az elhárító tevékenység megszervezése során”.[6]
A történet jól mutatja, hogy a fiatal lubavicsi haszidok a szovjet megfigyelés és megtorlás kockázatát vállalva, leleményességgel és rendkívüli bátorsággal tartották a kapcsolatot a vasfüggöny mögötti zsidó közösségekkel. Miközben a KGB és a magyar állambiztonság a szakirodalom által korábban feltételezett mértéknél intenzívebben próbálta feltérképezni és ellehetetleníteni tevékenységüket, ők a hit és a zsidó közösségi összetartozás szolgálatában folytatták küldetésüket.
[1] Ezekhez lásd: https://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/4959997/jewish/The-Rebbes-Lag-BaOmer-Message-of-Hope-to-Soviet-Jewry.htm és https://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/3824744/jewish/Overview-Marching-Over-Our-Bodies.htm
[2] Veszprémy László Bernát: “A magyar zsidóság asszimilációjának megállítását szorgalmazza” – Naftali Kraus és az állambiztonság. Kol Israel, 2025. május 28. https://www.kolisrael.hu/a-magyar-zsidosag-asszimilaciojanak-megallitasat-szorgalmazza-naftali-kraus-es-az-allambiztonsag/
[3] A dokumentumot Novák Attila közölte: „Cionista akció Izraelért” – Állambiztonsági jelentés 1976-ból. Szombat, 2020. december 16. https://www.szombat.org/tortenelem/cionista-akcio-izraelert-allambiztonsagi-jelentes-1976-bol.
[4] Állambiztonsági Szolgálatok Történeit Levéltára (ÁBSZTL), 3.2.1. Bt-1560/5. 143, 146.
[5] ÁBSZTL, 3.2.3. Mt-786/12. 144-145.
[6] Ua. 165, 203, 268.
A szerző
