Szenzációs hír Izraelben: a bírák ismét jelezték az ügyészeknek, hogy komoly problémájuk van a Netanjahu-üggyel
Évek óta mindenkinek, aki Izrael főáramú médiáját követte, egy dolgot közöltek megkérdőjelezhetetlen tényként: Benjamin Netanjahu korrupt.
Nem „lehet, hogy”, nem „a bíróság fog dönteni”. Korrupt és kész.
A címlapok, a televíziós műsorok, az újságcikkek és a politikai kommentátorok abszolút bizonyossággal nyilatkoztak. A közvéleményt arra kondicionálták, hogy elhiggye: a bizonyítékok elsöprőek, és az elítélés csak idő kérdése.
Nemrég Eldad Janiv – akit régóta Izrael politikai baloldalához sorolnak, és aki egykor Netanjahu leghevesebb kritikusai közé tartozott – a 14-es csatorna Patriotim című műsorában valami figyelemre méltót árult el. Elmondta, hogy magas rangú rendőrségi nyomozók személyesen tájékoztatták a média képviselőit a Netanjahu ellen felhozott, állítólag sziklaszilárd korrupciós vádról.
Gondoljunk csak bele.
Nyomozók. Államügyészek. Újságírók.
Mindannyian egymást erősítették, és olyan nyilvános narratívát teremtettek, amely szerint Netanjahu bűnössége már jóval azelőtt megállapítást nyert, hogy a bíróság befejezte volna a bizonyítékok meghallgatását.
Aztán eljött 2023.
Miután áttekintették az addig előterjesztett bizonyítékokat, a bírói testület zárt körben tájékoztatta az ügyészséget, hogy jelentős nehézségekkel szembesül a 4000-es ügyben szereplő vesztegetési vád bizonyításában, és nyomatékosan javasolta az ügyészeknek, hogy ejtsék azt a vádat.
Az államügyész hivatala ezt elutasította.
A tárgyalás folytatódott.
További évekig tartottak a tanúvallomások. A tanúkat kihallgatták. Maga Netanjahu is tanúskodott, és keresztkérdéseknek vetették alá.
Most, az eljárás további évei után a bírák ismételten kijelentették, hogy véleményük nem változott. Ismét komoly kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség képes bizonyítani a megvesztegetési vádat, és sürgették az ügyészeket, hogy ejtsék a vádat.
Ez figyelemre méltó fejlemény.
Képzeljük el azonban, ha kizárólag Izrael főáramú médiájára támaszkodnánk, amely nem számol be erről a fejleményről. Azt gondolná az ember, hogy semmi jelentős nem történt. Ugyanazok a médiumok, amelyek évekig Netanjahu bűnösségét magától értetődőnek ábrázolták, sokkal kevesebb lelkesedést tanúsítottak annak közlése során, hogy maguk a bírák is továbbra is megkérdőjelezik az ügyészség vádjának egyik központi pillérét.
Ez azért fontos, mert Izrael nem csupán egy hosszadalmas büntetőpert élt át.
Az ország öt választáson ment keresztül.
Egész politikai pártok nem voltak hajlandók koalíciót kötni Netanjahuval, mert elfogadták azt az előfeltevést, hogy visszavonhatatlanul korrupt. Több millió izraelinek azt mondták, hogy erkölcsi szükségszerűség az eltávolítása a hivatalából.
Évek óta azt állítom, hogy ez soha nem csupán Benjamin Netanjahuról szólt.
Ez egy sokkal szélesebb körű küzdelmet tükrözött Izrael régóta fennálló, nem választott elitje és az egyre növekvő nemzeti tábor között, amelyet Netanjahu képvisel.
Izrael kulturális, jogi, média- és bürokratikus elitjének sok tagja nyíltan felpanaszolta, hogy „ellopják az országukat”. Amit ezzel ki akarnak fejezni, az az, hogy Izrael zsidó többsége egyre inkább olyan pártokra szavaz, amelyek a zsidó identitást, a nemzeti szuverenitást, a hagyományokat és a biztonságot helyezik előtérbe – olyan értékeket, amelyekkel az az aprócska szekuláris elit nagy része szemben áll.
Ahelyett, hogy elfogadták volna az ismétlődő demokratikus eredményeket, sokan olyan intézmények révén próbálták megakadályozni azokat, amelyek nem tartoznak elszámolással közvetlenül a választóknak.
Mindeközben azok, akik a leghangosabban hirdetik magukat a „demokrácia védelmezőinek”, túl gyakran tanúsítottak mély megvetést az izraeli közvélemény demokratikus döntései iránt, valahányszor azok olyan kormányokat eredményeztek, amelyek nem tetszettek nekik.
Ez az ellentmondás évek óta táplálja a keserűséget és a megosztottságot.
Ironikus módon az Izrael-szerte szerzett tapasztalataim egészen más képet mutatnak.
A televíziós stúdiókon, az újságok szerkesztőségein és a közösségi média visszhangkamráin kívül az izraeli társadalom sokkal egységesebb, mint azt sok kívülálló gondolná. Október 7. óta mindenféle hátterű izraeliek olyan módon álltak egymás mellé, amiről kevesen hitték, hogy lehetséges. A zsidó sors közös érzése erősödött, nem pedig gyengült, a fennálló, valódi megosztó kérdések és események ellenére.
A megosztottság leghangosabb hangjai gyakran egy viszonylag kicsi, de befolyásos elittől származnak, amelynek a főbb intézmények feletti ellenőrzése jóval a tényleges létszámukon túlra erősítette üzenetüket.
A Netanjahu-perről végső soron a bíróság fog dönteni, nem pedig kommentátorok vagy politikusok.
Bármi is legyen a végső ítélet, egy tanulság már most egyértelmű: az a határozottság, amellyel Izrael politikai és médiaelitjének nagy része már évekkel a bírósági eljárás lezárulta előtt bűnösnek nyilvánította Netanjahut, minden izraelinek elgondolkodtató lehet.
Egy egészséges demokráciához független bíróságokra van szükség.
Szükség van továbbá olyan ügyészekre, akik visszafogottságot tanúsítanak, olyan rendőrségre, amely a politika felett áll, és olyan újságírókra, akik tudósítanak, ahelyett, hogy kampányolnának.
Amikor ezek a határok elmosódnak, a közbizalom megrendül.
Izrael jobbat érdemel, mint a médiában zajló tárgyalást.
Olyan intézményeket érdemel, amelyek politikai előítéletek nélkül törekednek az igazságosságra, és olyan közbeszédet, amelyet a bizonyítékok irányítanak, nem pedig előre megfogalmazott következtetések.
Csak így kezdhet végre gyógyulni a társadalmunk a modern izraeli történelem egyik legmegosztóbb fejezetétől.
Amit jelenleg látunk és átélünk, az több, mint politikai küzdelem. Ez egy mélyreható társadalmi megtisztulási folyamat. Fájdalmas? Abszolút. De szükséges.
Erősítsétek meg hiteteket! Erősítsétek meg lelketeket! Legyőzzük külső ellenségeinket, és legyőzzük belső kihívásainkat is. Ezen a folyamaton keresztül Izrael erősebbé, egységesebbé és sorsához hűbbé válik, mint valaha.
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
