A „palesztin szabadságharc” mítosza

Előljáróban fontos leszögezni, hogy mit nevezhetünk jogosan szabadságharcnak, majd ha ez megvan, vizsgáljuk meg két szempontból – vallásilag és történelmileg összeegyeztethető-e a szabadságharccal a „palesztin” identitású arabok háborúja a zsidókkal szemben.

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a szabadságharc olyan harc, háború, amelyet valamely elnyomott nép folytat idegen elnyomói ellen szabadságjogaiért, nemzeti és népi függetlenségéért.

Úgy vélem, hogy érdemes a vallási aspektussal kezdeni, mivel ez a konfliktus először vallási okok miatt robbant ki, majd később – évszázadok után – csatlakozott a területi igény is, mint a vallási tényezőt legitimálni próbáló indok.

A magukat „palesztinnak” nevező arabok javarészt muszlim társadalomban élnek, az iszlám a vallásuk, törvényük és ideológiájuk.

Az iszlám szent könyvei a Korán, a Szíra és a Hadísz. Ez a három könyv, amelyeket a Krisztus utáni 6.- 7. században írtak, alkotja az iszlám fundamentumait. E könyvek bőven foglalkoznak a zsidókkal, a ,,Könyv Népével”, mint megvetett és alantas lényekkel, akikkel háborúzni kell.

Zsidóellenes szövegek a Trilógiában:

Mekkai Korán: 1%

Medinai Korán: 17%

Szíra: 12%

Hadísz: 8.9%

a teljes Trilógia: 9.3%

Korán 41: 6985.:

„Az Ítélet Napja addig nem jön el, amíg a muszlimok nem harcolnak a zsidók ellen és meg nem ölik meg őket: addig, amíg a zsidók kövek és fák mögé rejtőznek, és a fa azt nem mondja: óh, muszlim, Allah szolgája, egy zsidó van a hátam mögött! Gyere és öld meg!”

Korán 9: 29.:

„Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő küldötte megtiltott. A keresztények és zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, míg be nem hódolnak, és még nem fizetik a fejadót( dzsizját), és megalázottá nem válnak.”

Korán 8: 12.:

„Ekkor a te Urad az Ő angyalaihoz szólt és ezt mondta: ,,Veletek leszek. Adjatok erőt a hívőknek. Én pedig rettegést fogok kelteni kafírok szívében, le fogom vágni a fejüket, és az ujjuk hegyét is”.”

Ezeknek a tényeknek a tudatában nem mehetünk el amellett hogy, már akkor, amikor Izrael földjéről még szó sem esett olyan összefüggésben, mint a történelmi zsidó állam helyreállítása és az ősi zsidó nemzeti otthon újjáélesztése, a muzulmán arab társadalom már évszázadok óta ellenségesen viszonyult az ottani őshonos zsidó lakossághoz.

Néhány híresebb pogrom a muszlim arabok részéről a zsidók ellen Izrael földjén az elmúlt nagyjából 500 évben. 1517- től egészen 1947-ig (természetesen a lista nem teljes terjedelmei okokból):

1517, Hebron

1517, Cfat

1834, Hebron

1834, Cfat

1920, Tel Hai

1920, Jeruzsálem

1921, Jaffa

1929, Hebron

1929, Cfat

1929, Jeruzsálem

1933, Haifa

1936, Jaffa

1938, Tiberias

1947, Jeruzsálem

Az arabok által elkövetett pogromoknak egyszerűek az okai: az iszlám vallási fanatizmus és az előbb említett muszlim szent könyvek zsidóellenes szövegeire épülő rasszizmus.

Tehát még mielőtt Izrael újjászületett volna mint modern zsidó állam, a muszlimok már akkor gyilkolták a zsidókat, harcoltak ellenük és elnyomták őket.

Remélem, sikerült rávilágítanom arra, hogy ez nem „szabadságharc” a földért, hanem vallásháború, ami a konfliktus legrégebbi, minimum 500 éves mozgatórugója. A történelmi nézőpontot könnyebb megérteni, ha az ember fogékony az igazságra.

A zsidó nép jelenléte Izrael földjén az i.e.1200- as években vette kezdetét, és soha nem szakadt meg. Természetesen voltak esetek, hogy a zsidók diaszpórába kényszerültek, például Kr.e. 722 (asszír számüzetés), Kr.u. 70- ben és Kr.u. 135- ben (római diaszpóra), viszont emellett – ha változó létszámban is – mindig megmaradt a zsidók jelenléte Izrael földjén.

Ezzel szemben a történelmi források szerint az arab hódítás csak a 7. században, pontosabban 636 körül érte el Izrael földjét, jóval a zsidók érkezése után.

1897 és 1948 között nagyarányú arab betelepülés volt Egyiptomból, Líbiából, Szíriából, amit a zsidók által előidézett gazdasági fellendülés és a munkaalkalmak tettek lehetővé. A Palesztin Bankot és a Palesztin Légitársaságot is zsidók alapították. 1937-ben egy helyi arab vezető így nyilatkozott a Palesztinai Királyi Bizottság előtt: „Nincs ilyen ország (Palesztina), A Palesztina szót a cionisták találták ki! Az országunk évszázadokig Szíria része volt. Az arab történész, Philip Hitti 1946-ban kijelentette az Anglo-Amerikai Bizottság előtt: „Nincs a történelemben Palesztina, abszolút nincs”. Ahmed Sukeiri arab vezető (később a Palesztin Felszabadítási Szervezet [PFSZ] első elnöke) 1956-ban a Biztonsági Tanács előtt kijelentette: Palesztina nem más, mint Dél-Szíria. Ion Mihai Pacepa, a román hírszerzés nyugatra szökött helyettes vezetője írta le emlékirataiban, hogy a ’60as évek közepén hogyan vették rá az egyiptomi születésű Jasszer Arafat „palesztin” vezetőt, hogy a KGB instrukcióinak megfelelően „nemzeti felszabadító mozgalomnak” álcázzák vallásháborújukat, ezzel megnyerve a baloldali sajtót és a társutas értelmiséget Nyugaton.

Az 1967-es háború után szökőárszerűen gyarapodott a „palesztin” nemzeti mitológia. Walid Shoebat betlehemi író így összegezte az arab identitás megváltozását: „1967. június 4-én még jordániai voltam, másnapra palesztinné váltam.” Ennek ellenére 1977. március 31-én Zuheir Muhszein, a PFSZ katonai részlegének vezetője egy interjúban kijelentette: „Csak politikai okokból hangoztatjuk palesztin identitásunkat… a külön palesztin identitás taktikai okokból létezik.” A PFSZ Chartája szerint Palesztina az arab nemzet része.

Tehát valójában a zsidókat kellene szabadságharcosoknak neveznünk a gyarmatosító muszlim arabokkal szemben, és nem fordítva.

Függetlenül attól, hogy a modern Izrael Állam újjáélesztése előtt, 1948 előtt Palesztina volt a földrajzi neve a régiónak, ami a mai Jordánia teljes területét is magába foglalta, soha nem létezett „palesztin” államiság ezen a területen.

Bár kétségkívül voltak 1948 előtt is nacionalista törekvései a palesztinai arab lakosságnak, akik főleg törzsi nomád, vándor életmódot folytattak, az itt élő zsidók infrastrukturális, közigazgatási és kulturális szerveződése inkább hasonlított állami berendezkedésre.

Az 1820-as évektől a diaszpórából visszatérő zsidók (akiknek a többségét pogromokkal elüldözték a világ több pontjáról) hova mehettek volna máshova, ha nem az ősi és történelmi hazájukba, ami akkor a Palesztina nevet viselte és az Oszmán Birodalom része volt?

Ezektől az évektől a visszatérő zsidók rengeteg földet vásároltak a területet uraló oszmán törököktől, mindamellett, hogy a folyamatosan ott élő zsidók is rendelkeztek földekkel.

Még csak azt sem lehet mondani hogy „a zsidók ellopták ezeket a földeket”, amelyeket aztán megműveltek és felvirágoztattak.

Sőt, a nagyon elterjedt „megszállás” állítása sem állja meg a helyét, az előbb említett földvásárlások miatt sem, és mivel a későbbiekben több olyan nemzetközi jogi dokumentum, egyezmény, határozat is született, amelyek jogilag engedélyezték a zsidó nép államiságát a történelmi hazájukban, a mai Izrael földjén:

a.) 1920, San Remo.

Ez volt az a megállapodás, amely nemzetközi jogi rangra emelte a zsidó nemzeti otthon helyreállítását a történelmi és földrajzi helyén, amelyet akkor még brit mandátumi Palesztinának neveztek.

b.) 1937, a Peel- bizottság határozata. Szintén nemzetközi jogi rangra emelte és legitimálta a zsidó állam helyreállítását és újjáélesztését Izrael földjén.

c.) Az 1947 november 29-én az ENSZ 181. elfogadott határozata alapján is, ami a brit mandátumi Palesztina felosztására vonatkozott, Izrael legálisan újjászületett ország.

Nem tudok róla, hogy a „palesztinok” rendelkeznek ilyen nemzetközi jogi dokumentumokkal, amelyek legitimálják számukra az államalapítást, ugyanis a 181. határozat a zsidó államiság mellett tartalmazott ugyan arab államiságot, de egy dolgot nem tartalmazott: „palesztin” államiságot.
Ha az 1948-as függetlenségi háborúban az arab behatolók győztek volna, felosztották volna maguk közt Palesztinát. 1996-ban a Hamász egyik vezetője leszögezte, hogy „a múltban nem volt független palesztin állam. … [Ezért] fő célunk egy nagy iszlám állam létrehozása, legyern az pánarab vagy pán-iszlám… Ez … a föld nem a palesztinok tulajdona … Ez a föld a világ minden részén élő muszlimoké”. Az 1999 óta az izraeli parlamentben képviseltet kapó arab Balad Párt alapítója, Azmi Bisara 2002-ben így nyilatkozott: „A palesztin identitásom soha nem előzi meg arab identitásomat… Nem hiszem, hogy létezne palesztin nemzet, [csak] arab nemzet létezik…. “

Végszóként pedig azzal zárom az írásomat, hogy a vallási aspektus tisztázása után a napnál is világosabb, hogy ez a konfliktus nem a földről szól, hanem ez az iszlám rasszista, hódító háborúja a zsidó nép ellen.

Ráadásul mivel se 1948 előtt, se 1967 előtt, sem máskor, soha nem létezett „palesztin” állam ezen a területen, sőt, egyeseknek lehet meredek lesz ez a tény, de „palesztinok” sem léteznek, ugyanis a „palesztin” egy 1964-ben kitalált fiktív identitás, ilyen nép soha nem létezett, ezért történelmileg teljes mértékben jogtalan és hazug harc, az vallásháború, amit a zsidók ellen folytatnak, „szabadságharcként” eladva a laikus közvéleménynek.