Sok mindennel el vagyunk foglalva, folyamatosan hömpölyögnek felénk a hírek elnökválasztásról, orosz-ukrán konfliktusról, Pride-ról, Sziget Fesztiválról, végelláthatatlan kommentárok pro és kontra.
Vannak dolgok, amelyek diszkrét bombaként ketyegnek közöttünk mégis mindannyian hallgatunk róla – az UNICEFTŐL, a világmegváltó szervezeteken keresztül az újságírókon át, ez pedig nem más, mint a hajdani ISIS mára már felnőtté vált gyerekkatonái.
A fundamentalista iszlamistáknál nem újdonság, hogy kiskorúakat toboroznak öngyilkos merénylőnek, felderítőnek, élőpajzsnak vagy katonának.
Ám ezt is, mint oly sok mindent a terrorizmus egyedfejlődésében, az Iszlám Állam fejlesztette „tökélyre”. 2014-ben az ISIS toborzásért felelős szárnya, a Fitjan-al Iszlám tudatosan toborozta az elfoglalt iraki területeken az iskolabezárások után céltalanul csellengő, 13-17 év közötti fiatalokat, begyűjtötte vagy akár el is rabolta őket, elsősorban az elesett felnőtt harcosok utánpótlása végett. Különösen nagy veszélynek volta kitéve az árvák, a jazidi, kurd, keresztény vagy türkmén kisebbséghez tartozó fiatalok.
Besorozásuk után a moszúli, aleppói vagy raqqai kiképzőtábor egyikébe kerültek, ahol személyiségüket, egyéniségüket megtörték, felszámolták és teljes átnevelésben részesültek. Először egy felfokozott vallásoktatást kaptak, hogy a kivételesség érzését keltsék bennük, a kiképzők tudatosan ellenségképet kreáltak a számukra, amit meggyűlöltettek velük, olykor saját családtagjaikat is megtagadtatták velük, akiket később fel is jelentettek. A következő lépcsőben kimerítő fizikai tréningnek vetették alá őket, amely során elsajátították a fegyverek, robbanószerek, harci taktikák alkalmazását, valamint bábukon gyakoroltatták velük áldozataik kivégzését, akár lefejezését is. A traumatizált, személyiségükben deformálódott kamaszok gyakran maguk is bántalmazásnak voltak kitéve, ha nem hajtották végre megfelelően a parancsokat. A pszichológiai terror végső állomásaként pedig felvételről vagy élőben kivégzéseket nézettek velük, amelyekben akár segédkezniük is kellett.
A felkészítés után következett a bevetés. Folyamatosan figyelték a környezetüket, és azonnal jelentették, ha a vallási előírásoktól eltérő viselkedést láttak a lakosság körében. Gyakran használták fel őket öngyilkos merényletekre, hiszen sokkal könnyebben és feltünésmentesebben tudtak zsúfolt ellenséges területre behatolni és ott aktiválni a testükre erősített bombát. Ha végül mégsem tudták felrobbantani önmagukat, egy távirányító segítségével megtették a feladatra felkészítő feletteseik.
Katonai hadműveletek során is igen hatékonynak bizonyultak, hiszen az ellenfél pszichológiai okok miatt sokkal nehezebben lő gyerekre, mint felnőttre.
2015-ben pedig megjelent a világhálón is az az extrém jelenség, hogy az ISIS fiatalkorúakat kezdett alkalmazni a foglyok kivégzéséhez. A meghátrálásért, dezertálásáért halálbüntetés járt.
Amikor az Iszlám Állam átszivárgott Szíriába, ott is mindennapos látványnak számítottak a fegyveres kiskorúak. Ahogy pedig egyre fogytak a felnőtt fegyveresek, annál inkább nőtt a gyerekkatonák aránya.
Ezeknek a fiataloknak a számát nem lehet tudni pontosan, annyit lehet csak tudni, hogy akik túlélték a harcokat vagy a fogságot, mára már 30-40 év körüli aktív férfiak, esetleg nők. Az átélt traumák és személyiségtorzulások következtében nem tudtak visszaintegrálódni a civil társadalomba. Így vélhetően valamelyik terrorszervezethez csapódva várják az új feladataikat, amelyek igen súlyos biztonságpolitikai kockázatot jelentenek nem csak a Közel-Kelet, de Európa számára is.
Az sem kizárt, hogy az október 7-ei terrortámadásban is voltak hajdani ISIS gyerekkatonák, akár résztvevőként, akár kiképzőként, még akkor is, ha a Hamász és az Iszlám Állam nem kifejezetten kedvelte egymást, ám az ellenségképük közös.
A szerző
