Az ortodox ügynök rossz ügynök? Egy rövid hálózati karrier kudarcának okai

Mint arról már többször írtunk a Kol Israel blogon, a Kádár-rendszer titkosszolgálata folyamatosan törekedett az „izraelita egyház” (magyarán a zsidóság) behálózására, ügynökök tucatjait szervezték be az évtizedek során, és alkalmanként bizonyos sikereket is elértek az operatív munkájukban. Érdekesség azonban, hogy ez szinte teljes egészében a neológiára korlátozódott, ortodox ügynökökből (és tegyük hozzá, célszemélyekből) sokkal kevesebb akadt.

Ennek nyilván csak részben lehet magyarázata az ortodoxia 1944 és 1956 után megcsappant létszáma. Ugyan voltak kiemelt célszemélyek, mint pl. Schück Jenő ortodox főrabbi, a titkosszolgálatnak (cikkünk idején ennek a neve még nem BM III/III volt) végig problémát jelentett, hogy nem volt elég ortodox ügynökük. Ennek okait legalább részben feltárja „Szabadkai” fedőnevű, ügynökjelöltként kezelt személy munkadossziéja (a régebbi kartonoknál ez az „Mt”, később „M” dosszié), mely mindössze 91 oldalon, de megmaradt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. „Szabadkai”– aki Várnai Dezső fogorvossal, az Akácfa utcai ortodox templom világi elnökével volt azonos – aktája betekintést enged abba, hogyan is próbáltak megfogni egy ortodox hitközségi vezetőt – és hogyan vallottak kudarcot.

Ez a törekvés látszólag sikerrel járt: mint azt Takács Tibor könyvében kifejti,[1] az 1980-as évekre a hálózati személyek szinte teljes köre, legkevesebb 95%-a elvi, hazafias meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben. 1956 novembere és 1989. június 30. között 48 065 beszervezést hajtottak végre, de a reaktivált, korábbi ügynökökkel együtt a Kádár-rendszerben legalább 55 455 személy volt hosszabb vagy rövidebb ideig a hálózat tagja – tárja fel a szerző. Egyéb kategóriákkal együtt, 1945 és 1989 között a politikai rendőrség ügynökhálózatában kb. 150 ezer fő fordult meg, természetesen sohasem egyszerre. Léteztek azonban „pressziós” alapon kompromittált és beszervezett egyének is, akiket fokozatosan próbált tartótisztjük rávenni a rendszerrel való azonosulásra, a lelkes ügynöki tevékenységre. Az alábbiakban egy ilyen kísérlet eredményeit láthatjuk, amit meghiúsított az ortodox vezető vonakodása, hogy hitsorsosairól jelentsen.

„Szabadkai” aktájába az első dokumentum 1959 márciusában került: Szikra László r. százados rögzítette a Vörösmarty téri cukrászdában létrejött találkán elhangzottakat. E szerint „Szabadkai” nemrég letartóztatásban volt valamilyen csempészési, esetleg arannyal kapcsolatos ügyben, és a napokban szabadon engedték. „»Szabadkai« feladata volt lemérni, hogy a környezetében és munkahelyén hogyan fogadták szabadlábra helyezését. Családi környezetében a velünk megbeszélt legendát (vagyis fedőtörténetet – V. L. B.) felhasználva azt tapasztalta, hogy felesége természetesnek vette szabadlábra helyezését (…) Nővérével kapcsolatban azt tapasztalta, hogy az neheztel rá, hogy az aranyat, amelyet a rendőrség lefoglalt, ott találták meg a lakásán.”[2]

„Szabadkai” a jelek szerint beszervezésével nem mentesült teljesen a büntetőjogi következmények alól: a tárgyalásra továbbra is készülnie kellett, de szabadlábon védekezhetett. Az állambiztonság láthatóan azzal kecsegtette, hogy ha együttműködik, akkor ügye kedvezőbb elbírálását nyer. „Szabadkai” nem csak nővérének véleményéről jelentett, de tulajdon feleségééről és ügyvédjééről is. „Az egyházi közösségben viszont nem kérdezgették, itt főleg az egyház pénzéért, amit »Szabadkai« őrzött, aggódtak.” Szikra százados ekkor még bizakodó volt a jelölt kapcsán: „Jelentem, hogy »Szabadkai« a találkozón igyekezett minden kérdésre részletesen válaszolni. Azt tapasztaltam, hogy most már nyugodtabb magatartást tanúsít. Röviden ismét kitértem a beszervezésen felvetett kérdésekre és kihangsúlyoztam azt, hogy sorsának további alakulása elsősorban jó munkájától és őszinte magatartásától függ. »Szabadkai« kijelentette, hogy ennek jelentőségét teljesen megértette és igyekezni fog az előlegezett bizalomnak megfelelni.”

A következő találkozó, mely egy héttel később valósult meg, már nem volt ennyire pozitív hangulatú. „Szabadkai” láthatóan inkább munkahelyére, orvos kollégáira próbálta terelni a beszélgetést, noha a titkosrendőrt főleg egy „Barzel” nevű zsidó érdekelte, aki Jugoszláviába utazott, és aki levelezett a hitközség tagjaival. „»Szabadkai« felvetette, hogy a munkahelyén és környezetében több reakciós beállítottságú személyt ismer, és azokról nekünk jelentést tesz. Igyekezett bizonyítani, hogy ő nem ellensége ennek a rendszernek és szeretné jóvá tenni bűneit.”[3]

„Szabadkai” a következő találkára elhozott egy névsort ismerőseiről, de ebben csak a legalapvetőbb információkat írta le róluk, a hitközségből összesen két főről hozott adatokat. A titkosrendőr-tiszt ekkor még türelmes volt: kérte, hogy a jelölt „fokozatosan készüljön fel arra, elsősorban gondolatban, hogy kutassa azokat a lehetőségeket, melyek lehetővé teszik a legfőbb feladatok végrehajtását.” „»Szabadkai« magatartásából kivettem, hogy az egyes személyek megnevezésénél és főleg a jellemzésüknél még mindig bizonyos gátlásai vannak, s ezért az általa leírt adatok általánosak.” Szikra itt egészen konkrétan „az ortodox egyház tagjainak megnevezéséről” beszélt.[4]

A legközelebbi alkalomra a jelölt már 35 nevet hozott, de a listán kívül egyáltalán nem jellemezte őket, még életkorukat is csak „kb.” adta meg. Volt, akinek nem írta le a teljes nevét sem. A névsorban a korabeli ortodox hitélet több tagja szerepelt, például Schőner Ignác hitközségi alkalmazott. Szikra itt még explicitebben leírta, miért vonakodik a jelölt: „Értékelésem szerint »Szabadkai« igyekszik mentegetni (…) barát(ait)”, ennek oka „»Szabadkai« ortodox felfogása”. Ezért Szikra ismét felhívta a jelölt figyelmét „bűncselekményének súlyosságára”.[5]

A következő dokumentum egy „találkozási terv”, melyet Szikra feletteseinek nyújtott be, s melyben vázolta, hogyan tervezi levezetni a következő találkozót. Az első pont az „ellentmondások felderítése” volt abban, amit eddig „Szabadkai” elmondott ortodox barátairól. Kritizálni tervezte továbbá „a leírt kapcsolatok minimális eredményeit” (sic!), „szerveinkhez való negatív viszonyát”, és a tényt, hogy „ez idáig lényegében munkát nem végzett és csak akadályozta az eredményes együttműködést. Ez maga után vonhatja a kapcsolat megszakítását és bírósági szerveknek való átadását.” Feladataiként egyértelműen azt tervezte megadni, hogy csempész- és kémcsatornákat derítsen fel a hitközségben. Ezen kívül javasolni tervezte, hogy a jelölt részletesen írja le, ismeretségi körében ki, mit csinált 1956-ban. A találkozót, nyilván nyomásgyakorlási céllal, a rendőrség Budapesti Főosztályának hivatalos helyiségében akarta megtartani, március 31-én, több rendőrtiszt bevonásával.[6]

A találkozón egyértelműen „Szabdakainak” szegezték a jelenlévő rendőrtisztek, hogy „most már elérkezett az ideje annak, hogy felhagyjon az állandó problémázgatással és kezdjen hozzá a munkának”. Továbbá hangulatjelentéseket akartak kapni „a mindenkori bel- és külpolitikai eseményekre való reagálásról”. További feladat „az ortodox egyház feltérképezése és a felsőbb egyház vezetőivel való kapcsolat kiépítése. E munka végzésére mint az Akácfa utcai zsidó templom elnökének a lehetőségei megvannak”. „Szabadkai” erre szabadkozott, miszerint „ő nem igen ér rá és társaságba nem jár”. A tartótiszti megjegyzés szerint „én felhívtam a figyelmét arra, hogy az általa végzendő munka elsősorban az ő személyes érdekét szolgálja és amennyibe ezt nem akarja végezni, úgy mi erre nem kényszerítjük. Kifejtettem, hogy nekünk nincs módunkban őt a bírósági felelősségre vonás alól mentesíteni, ha az általa elvállalt kötelezettségének eleget nem tesz”.[7]

A „rápirítás” olyan értelemben hatott, hogy „Szabadkai” a következő találkára elhozott egy leírást arról, orvos kollégái közül 1956-ban kik voltak munkácstanács-tagok, de Szikra szerint „egyáltalán nem ad(ott) átfogó képet az ortodox tagozatról”. A hitközségről egészen általános dolgokat írt, például ilyeneket: „Az Orth. Tagozat a Pesti Izr. Hitközség elnöksége közvetlen felügyelete alatt áll. Tehát úgy működik, mint egy fiókimaház. (…) A Pesti Izr. Hitközség vezetőségét nem ismerem.” Utasításra pontosított, és megadott olyan, közismert adatokat, miszerint a MIOK elnöke Sós Endre, a Rabbiság hivatalának vezetője Salgó László, vagy éppen, hogy az ortodox tagozat főtitkára bizonyos „dr. Sebestyén”.[8] Itt nyilván Sebestyén Antal kósersági ügyekért felelős titkárra[9] utalt, de a jelölt arra sem vette a fáradtságot, hogy megadja a férfi teljes nevét.[10]

Érdekfeszítő tény, hogy eközben „Szabadkai” orvos kollégáiról igenis hozott néhány jelentést. 1959 áprilisában jelentette például, mit gondoltak egyesek Kínáról.[11] Amennyire megállapítható, orvos kollégái is – neológ – zsidók voltak, de talán úgy érezte, róluk jelenteni bocsánatosabb bűn, mint ortodox hittestvéreiről. Később azonban már az orvosokról való jelentésekkel szemben is talált kifogásokat: „A kórházi hangulatjelentésre vonatkozólag sajnos semmi jelentőset nem tudok írni. Munkaidő alatt az orvosok annyira el vannak foglalva, hogy még szakmai dolgokról is alig van idő beszélgetni. (…) Azon kívül olyan sok új orvos van már a kórházban, hogy ezeknek a 90%-át nem is ismerem.”[12]

Az év májusában Schück Jenő ortodox főrabbinál is járt. Róla azt jelentette, hogy Amerikában él egy fivére és Izraelben egy nővére. Ezt valószínűleg az állambiztonság is tudta. Mint Schück elmondta, ő maga is alijázni akart, de hatvanévesen ez már nem egyszerű dolog. A továbbiakban Schückről – aki maga is állambiztonsági megfigyelés és vegzálás célpontja volt a Kádár-rendszerben – inkább a rendszer szemszögéből pozitív dolgokat jelentett: a rabbi szerint van ugyan idehaza antiszemitizmus, de „addig jó nekünk, amíg ez a rendszer van, és imádkozni kell, hogy maradjon is ez a rendszer, mert különben veszélyben lenne a zsidók élete”. A jelentés nem tévesztette meg a tartótisztet: „Az izraelita egyházzal kapcsolatos feladatokat meglátásom szerint »Szabadkai« látszólag elvégzi, azonban kézzel fogható eredményekre ortodox meggyőződése miatt nem számíthatunk.”[13]

„Szabadkai” utolsó jelentése ’59 decemberéből származott, ezt követően aktáját lezárták. A jelölt kizárásáról az indoklás ugyan nem maradt fenn, de tekintve a sorozatos, negatív tartótiszti kommentárokat és figyelmeztetéseket, úgy tűnik, a jelölt ortodox meggyőződése, a hitsorsosairól való jelentés terén tapasztalt vonakodása lehetett a fő szempont. Nincsen jele annak, hogy a jelölttel szembeni büntetőjogi fenyegetést végül beváltották volna, legalábbis a lapok sikeres büntetőeljárásról nem írnak, a kérdéses személy az ortodox közélet része maradt haláláig. Nekrológja szerint 1979 októberében hunyt el, temetésekor kiemelték „vallásosságát, családjához és hivatásához való hűségét”.[14]

A fentiek tükrében természetesen „Szabadkai” nem tekinthető ügynöknek, csak jelöltnek, s ezen állambiztonsági kapcsolata is vonakodása, ellenállása miatt szűnt meg – noha az is tény, hogy az ügynök hasznosságát az állambiztonság állapította meg, nem pedig maga az ügynök, és néha a legártalmatlanabbnak tűnő információ is hasznos lehetett a titkosrendőrség számára. „Szabadkai” esetében azonban ilyetén, pozitív értékelésről tartótisztjei részéről nem tudunk. Esete jó példa arra, hogy még a büntetőeljárással való fenyegetés ellenére is, passzivitással, szabotálással el lehetett kerülni az érdemi ügynöki munkát.

[1] Takács Tibor: Ügynökök, informátorok, jelentések. Az állambiztonsági besúgóhálózat történetei. Bp., Jaffa, 2024. 56-57.

[2] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBSZTL), 3.2.3. Mt-555/1. 18.

[3] Uo. 24.

[4] Uo. 25-26.

[5] Uo. 31-34.

[6] Uo. 37-38.

[7] Uo., 40-48.

[8] Uo. 50.

[9] Novák Attila: Szeretetcsomagból export. A magyar ortodox zsidóság szentföldi kóserkonzervakciója (1948–1957) . Betekintő, 2023/3. 63-87, itt 64.

[10] ÁBSZTL 3.2.3. Mt-555/1. 50-59.

[11] Uo. 64.

[12] Uo. 74.

[13] Uo. 79, 85.

[14] Új Élet, 1979. november 15. 2.