Fogalmak keveredése Veszprémy László Bernát a nyilas ideológia hátteréről szóló tanulmányában
Veszprémy László Bernát „Örökösödési vita – nyilasok elődökről, gyökerekről és forradalmakról 1944-45-ben” címmel tett közzé tanulmányt a Kol Israel felületén, 2026. június 4-én. A következő állításokkal indítja tanulmányát: „A nyilaskeresztes uralom történetének megértéséhez kulcsfontosságú feladat lenne feltárni a nyilas mozgalom szellemi gyökereit, forrásvidékét. Érdekes módon ezt a feladatot ez idáig a szakirodalom nem látta el.” Ez az állítás tévedés. A „szakirodalom”, pontosabban a szakirodalmat jegyző történészek ezt a feladatot ellátták. Tehát a „szellemi gyökerek” tisztázottnak tekinthetőek, persze nyilván ezt lehet cizellálni, újabb adatokkal gazdagítani – ahogyan Veszprémy meg is teszi.
A következő állítása így hangzik: „Paksa Rudolf 2013-as, magyar nemzetiszocialistákról szóló könyvében utalt rá, hogy Szálasi előképe Széchenyi, Dózsa és Zrínyi volt, illetve hogy olvasott Marxot. Karsai László 2016-os Szálasi-életrajzában pedig utalt a mozgalom forradalmi jellegére, s hogy vezetője olvasott Marxot, Kautskyt. Hasonló megállapításokat tett Ungváry Krisztián és Máthé Áron.” Nos, Szálasi számára lehet, hogy Széchenyi, Dózsa és Zrínyi voltak az előképek, de a valóságban ezek a történelmi alakjaink nem Szálasi előképei voltak, hanem „elődképei”. Vagyis: Széchenyiből, Zrínyiből és Dózsából nem vezethető le Szálasi (Dózsából vélhetően senki sem, de ez más lapra tartozik). Ami a nyilasok marxizmusát illeti, nem tisztem, hogy Ungváry Krisztián és Paksa Rudolf munkásságát bemutassam, viszont a magam részéről a tudományos figyelmetlenség megnyilvánulásának gondolom, hogy ide vonatkozó írásaimat Veszprémy annyival intézze el, hogy „hasonló megállapításokat tettem”.
Végül Veszprémy harmadik állítása a következő: „Jó kiindulási pont lett volna a nyilas történelmi tárgyú szövegek vizsgálata, ám ez eddig a szakirodalomban szinte kizárólag Málnási Ödön és Baráth Tibor nyilas történészek emigrációban írt szövegeinek vizsgálatára korlátozódott.” A nyilas történelmi tárgyú szövegek egy részének vizsgálatát e helyütt valóban Veszprémy végzi el, azonban erről is esett már szó. Veszprémy szóban forgó tanulmánya valójában részben erről szól: ez pedig annak a kérdése, hogy kiket akartak felvállalni a magyar múltból a nyilasok. Ez nem keverhető össze a „szellemi gyökerekkel”.
Menjünk sorban! Mivel az első két állítás összetartozik, a „szellemi gyökerek” és a marxizmus kérdését közösen fogom tárgyalni – tekintettel arra, hogy összefüggenek. E helyütt talán eltekinthetünk attól, hogy a marxista és marxizáló történetírás évtizedeinek, illetve a hivatalos propagandának a nyilasmozgalomról felfestett képe hogyan változott, mindössze annyit kell megjegyezni, hogy Teleki Éva és Lackó Miklós műveiben még alapvetően a dimitrovi meghatározást alkalmazták, miszerint a „fasizmus”, és benne nyilasok mozgalma is, mindössze a kapitalizmus „legreakciósabb, legagresszívebb” kifejeződése. Ezt még megspékelték azzal, hogy a nyilasok gyökereit az 1919-es vörösterrort követő fehérterrorban vélték felfedezni, illetve az úgynevezett „Horthy-fasizmusban”. Ránki György volt az első, aki az 1939-es választások elemzése kapcsán rámutatott, hogy a nyilasok „antikapitalista” retorikát is használtak.[1]
A nyilasok marxista gyökereinek tekintetében először 2004-ben, Péntek István nyilas főideológus munkásságát bemutató előadásomban részleteztem, hogy a nyilas ideológia – már ha egyáltalán lehet ilyesmiről úgy beszélni, mint egy többé-kevésbé koherens eszmerendszerről – lényegében szocialista eszmeiségen alapult, gyökerei ide vezethetőek vissza. Az előadás írott, bővített változata a „A főideológus” címmel a Valóság folyóirat 2005/1. számában jelent meg. 2013-ban a Kommentár folyóiratban „Zöld bolsevizmus – a kommunista diktatúra elfelejtett előképe” címmel hosszabb tanulmányban fejtettem ki, hogy a kommunista hagiográfia bármennyire is szerette volna azt tagadni, a hazai „létező szocializmus” első változata, előképe már 1944-ben, bizonyos mértékig (amennyire ezt a háborús viszonyok lehetővé tették) megvalósult.[2] Ez pedig a nyilaskeresztes párt totális diktatúrája volt. A nyilasok szellemi és társadalmi forrásvidékének leírásához pedig ebben a tanulmányban került elő elsőként az Ernst Nolte német történész által az európai nemzetiszocialista ideológiákra és mozgalmakra kidolgozott definíció: e szerint valamennyi európai náci ideológia és mozgalom a marxizmuson alapuló ideológiák és mozgalmak tükörképe.[3]
A szellemi gyökereket illetően talán beszédesek lehetnek a „hasonló megállapítások”, hogy Veszprémy szóhasználatánál maradjak. Mindössze néhány tanulmány címét sorolom fel, amelyben újabb és újabb adatok alapján jártam körbe a nyilasmozgalom szellemi gyökereit. „Eretnek marxisták, antiszemita akarnokok”. Ebben a következőképpen határoztam meg a nyilas eszmeiség: „eredendően marxista ihletésű eszmeiségről [van szó], amelybe átvették az antiszemita propagandát és az egészet egy misztikus, homályos szómágiába csomagolták be.”[4] A Kommentár folyóirat 2025. (!) évi 3. számában „Az egymást gyűlölő ikerpár” címmel jegyeztem tanulmányt, amelyben a következőket írtam: „A magyarországi nemzetiszocialisták, tehát a nyilaskeresztesek, nemcsak, hogy ugyanúgy »munkáspárt« voltak, mint a kommunisták, hanem még marxista gyökerekkel is rendelkeztek.”[5] (Csak zárójelben szeretném jelezni, hogy ennek a számnak Veszprémy László Bernát is szerzője volt.) Egy másik írásban, amely „A bolsevizmus két arca” címet viselte, Waldemar Gurian műveitől Hannah Arendt közismertebb könyvéig terjedő totalitarizmus-koncepciókra-, illetve azok hazai lecsapódásaira hívtam fel a figyelmet: „Visszatekintve az 1930-as, 1940-es évek irodalmára és publicisztikájára, nyilvánvaló, hogy a »zöld bolsevizmus« [illetve a »barna bolsevizmus«] és a »vörös bolsevizmus« közötti hasonlóság és átjárhatóság a kortársak számára köztudomású tény volt.”[6] De részletesen foglalkoztam a nyilasok ideológiájával és annak lecsapódásával, „aprópénzre” váltásával „A zuglói nyilasok pere” című könyvemben[7], illetve az „Eljött a mi időnk! A hatalomátvétel alulnézetből” című tanulmányomban.[8]
A szellemi gyökereknél érdemes megemlíteni még a marxizmuson kívül, amire Veszprémy nem tért ki jelen írásában, hogy az egész kontinentális Európára jellemző volt a militarizálódás az első világháborút követő időszakban. A nyilasoknál is természetesen előjött ez a jelenség. „A militáns jelleg azonban nem csak a világnézeti harcra vagy faji küzdelemre való felkészülésből adódott. »A civilben járó nemzetiszocialista sántít. Nem azért akarunk fegyelmezett osztagokat, hogy puccsot csináljunk velük, hanem azért, mert szocialisták vagyunk, szocializmus pedig kollektív együttélés nélkül nincs. A ruha legyen egyforma, és nem befolyásolhat bennünket abban, ha a ruha alatt az embert keressük« – olvashatjuk a gróf Festetics Sándor-féle nyilaspárt egyik körlevelében. A pártszolgálat tehát lényegében a mozgalom legfontosabb és legkorábbi elgondolása volt.”[9]
Szólni kell a történelmi előd-képek kérdéséről is. Való igaz, ezt ebben a tanulmányában részletesen Veszprémy László Bernát vizsgálta; azonban meg kell jegyeznem, hogy erre igen röviden magam is utaltam – éppen az általa is vizsgált, Budaváry-féle „Zöld bolsevizmus” című pamfletből kiindulva.[10] Az általam felvetett dichotómia a magyar történelem egy adott szempontú elutasítása, másfelől bizonyos történelmi szereplők névadóként való „felhasználása”.[11]
Összegezve Veszprémy írását és a fentieket: Veszprémy nagyon sok új adatot tárt fel, és rendezte őket jól érthető, követhető logikai felépítménybe. Hogy a nyilasok mit gondoltak a történelemről, kit-mit véltek saját elődképükként megjeleníteni, – nos ebben a tekintetben az előbbi állításaim Veszprémy írásának újszerűségéről hatványozottan igazak. Amit azonban a marxizmusról, és a nyilasok abban gyökerező szellemiségéről ír, ott ugyan vannak újonnan feltárt adatok, de az egész egy korábban kezdődött historiográfiai áramlat – melynek én magam is tevékeny szerzője voltam – folytatása. Ennyiben indokolt tehát a saját szerepem bemutatása.
Valamennyien elődeink vállán állunk.
[1] Ránki György: Az 1939-es budapesti választások. In: Történelmi Szemle, 1976/4., 613-630.
[2] Máthé Áron: Zöld bolsevizmus – a kommunista diktatúra elfelejtett előképe, in: Kommentár 2013/4.sz., 90-100.
[3] Ernst Nolte: A fasizmus korszaka, XX. Század Intézet, Budapest, 2003., 55.o. Az említett munkámban idézem: Máthé Áron: Zöld bolsevizmus…, 94.
[4] Máthé Áron: Nyilaskeresztesek. Eretnek marxisták, antiszemita akarnokok, in: Rubicon, 2021/9.sz., 14.o.
[5] Máthé Áron: Az egymást gyűlölő ikerpár, in: Kommentár, 2025/3.sz., 100.
[6] Máthé Áron: A bolsevizmus két arca, in: Közép-európai Közlemények, 2025/2.sz., 58-59.
[7] Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere 1966-1967, Századvég Kiadó, Budapest, 2014.
[8] Máthé Áron: „Eljött a mi időnk!” A hatalomátvétel alulnézetből, in: Rubicon, 2024/10.sz., 66-73.
[9] Máthé Áron: Nyilaskonspiráció: szervezkedések a hatalom megragadására és megtartására, in: Valóság, 2006/5.sz., 55.
[10] Veszprémy László Bernát: Zöld bolsevizmus. Budaváry László nyilasellenességének ellentmondásai, in: Kommentár, 2021/1.sz., 44-52.
[11] Máthé Áron: Zöld bolsevizmus…, 92.
A szerző
