(Mózes 2. könyve 10. fejezet 1.bekezdéstől – 13. fejezet 16. bekezdés végéig)
שמות, י’, א’ – י”ג, ט”ז
בֹּ֖א אֶל־פַּרְעֹ֑ה (י, א)
gyere a fáraóhoz…
A nyolcadik csapás előtt vagyunk, és a Mindenható most nem azt mondja, hogy menj (לֵ֣ךְ אֶל־פַּרְעֹ֞ה (ז, י״ג) a fáraóhoz, hanem azt, hogy gyere… vagyis, Mózes és Áron nem egyedül vannak a fáraóval szemben, hanem velük van az Úr.
A fáraó alkudozása friss emlékeket idéz: a Hamasszal folytatott tárgyalások bizonytalanságára hajaz – amit elfogad a csapás következtében, de megtagad, miután a veszélyt elmúltnak véli. Hiába rombolja le az isteni akarat Egyiptom gazdaságát, az utolsó élelmet is megsemmisítik a sáskák, a fáraó még mindig nem hajlandó elengedni a foglyokat.
A kilencedik csapás a három napig tartó sötétség, ami kifejezetten feldühíti a fáraót, elzavarja a héberek küldötteit, látszólag a tárgyalások zsákutcába jutottak.
A tizedik csapás előtt a hébereknek már aktív részeseinek kell lenniük a kivonulás-történetnek. Nemcsak arról van szó, hogy bárányvérrel meg kell jelölniük a házaikat, hogy az elsőszülöttek egyiptomiakat sújtó halála őket elkerülje, hanem a parancsolatok mindegyike az önálló zsidó nép megszületéséhez vezető út egy-egy állomása.
Furcsamód az első a rosh hodes /ראש חודש az új hónap első napjára való megemlékezés. Az köztudott, hogy a „zsidók nagy találmánya” a sabat/szombat, a hét hetedik napja, ami majd a Tízparancsolatban is szerepel. De most, az Egyiptomból való kivonulás előtt az év hónapokra való beosztása kerül előtérbe, hiszen a rabszolgasorból való kiemelkedés egyik aspektusa az időbeosztás feletti akarat megjelenése. Egy rabszolga idejével a gazdája rendelkezik, az önálló ember viszont maga osztja be az idejét. A héberben a rabszolga /עֶבֶד (eved) és a munkavállaló /עוֹבֵד (oved) között csak egy „vávnyi különbség” van, de ez a „váv” éppen azt jelzi, hogy az utóbbi mennyivel szabadabb, hiszen gazdálkodni tud az idejével.
A héber naptár egyszerre nap-naptár és holdnaptár is. Hónapjai a holdciklushoz igazodnak. Kezdete Tisri hónap 1., ami a keresztény időszámítás előtti 3761 október 7-t jelöli. Vagyis a zsidó újév ősszel van, de a pontos dátuma nem ugyanarra a napra esik, mint a polgári időszámításnak. Annyiban nap-naptár, hogy itt is vannak szökőévek, amelyeket adar /אדר hónap duplázásával oldanak meg, áthidalva a holdciklusok és a Föld Nap körüli keringésének különbségét.
A zsidó naptár hónapjai:
tisri/תשרי,
hesván/חשון,
kiszlév/כסלו,
tévét/טבת,
svát/שבט,
ádár/אדר,
niszán/ניסן,
ijár/אייר,
sziván/סיון,
tamuz/תמוז,
áv/אב,
elul/אלול.
Hogy ne legyen olyan egyszerű, az évek sem mindig ugyanolyan hosszúak: hatféle hosszúságú év van.
Az évszámokat a héber ábc/alef-bét betűivel írjuk le, mivel minden betűnek számértéke is van, például az alef/א értéke = 1, táv/ת értéke=400.
Például 2026. január 22-e a zsidó naptár szerint 5786 Svát hónap 4-e/ד’ בשבט התשפ”ו
Jobbról balra olvasva:
dalet/ד׳ besvat/בשבט hatavsinpé״váv/ התשפ״ו
A második parancsolat a Peszach/פסח ünnepének rítusa, a kovásztalan kenyérrel, a hét napos megemlékezés az Egyiptomból való kivonulásra.
Az ünnep jelentősége az, hogy a nép szabaddá válásának történetét minden generáció átadja a következőnek. Évente egyszer elmesélik, hogy soha ne kerüljön feledésbe, és a zsidó történelem sanyarú korszakaiban is emlékeztessen arra, hogy a zsidók egy nemzetként, Izrael földjén, amit a Mindenható nekünk adott, lehetnek igazán szabadok.
A közhiedelemmel ellentétben a zsidóknak nem azért kell visszatérniük az ősapák földjére, mert másutt nincsenek biztonságban, pogromok, terrortámadások érik őket, hanem mert a valódi szabadságukat csak az Ígéret földjén érhetik el, oda tartoznak. Amikor az alija indokaként az üldöztetést emelik ki, akkor az arabok mondhatják, hogy a biztonságot másutt is kereshetik, Ugandában, vagy Argentínában… De ha az indok az, hogy azt a földet a Mindenható a zsidó népnek rendelte, akkor nincs oka, hogy másutt keressenek hazát.
Az emlékezet annyira fontos, hogy nem elegendő egy évben egyszer ünnepelni, hanem nap mint nap ott kell legyen a szemed előtt: a férfiak imaszíja, a tfilin /תפילין, a hetiszakasz 9. és 16. passzusa szerint születik meg, mint egyik “jele” a zsidóságnak. A férfiak imaszíjjal imádkoznak hétközben.
Sabatkor és ünnepnapokon viszont nem, mert akkor egy másik tórai „jel” érvényes.
Bar Kupersteint 2023. október 7-én a Nova zenei fesztiválról rabolták el Hamasz terroristák Gázába, és csak két év múlt 2025. október 13-án szabadult onnan. Rabsága minden napján azért imádkozott, hogy újra felvehesse a tfilint, ezért hazatérésekor felhívást intézett, hogy aki csak tud, jöjjön el a tel-avivi Túszok terére, hogy együtt imádkozzanak a nép egységéért.
A hetiszakasz a tizedik csapással zárul, az egyiptomi elsőszülöttek halálával. Lényegében itt a kör bezárul: Mózes születését megelőző fáraói intézkedés volt a fiú csecsemők megölésének parancsa, ami mint valami önbeteljesítő átok az egyiptomiak fejére hull vissza. A szabadulás folyamatát úgy is tekinthetjük, mint egy nehéz szülést, aminek a beteljesedése, amikor a zsidók bárányvérrel megjelölik a házaikat.
Néhány héttel ezelőtt Vámos Miklós író egy tv-interjúban magát „sima zsidónak” titulálta, és végtelen ostobaságot volt képes mondani arról, hogy a zsidók az egyiptomi elsőszülöttek vérével kenték be házaik ajtófélfáját… És az antiszemitizmusnak ez a gyökere. Ez persze legfeljebb gyenge ürügy az ön-antiszemitizmusra.
Mózes személyével kapcsolatban a héten alaposan áttanulmányoztam Sigmund Freud témával foglalkozó írásait, amiről alkalomadtán beszámolok, de most csak a sajnálat maradt meg bennem az író-pszichiáter és mindazok iránt, akik a Tórában ürügyet keresnek a saját kiválásukra a közösségből. Barbárságot, hazugságot tulajdonítva annak a szövegnek, amely többezer éves emberi bölcsességet rejt, amely egyenes gerincet ad a zsidó létnek, és iránymutató lehet minden ember számára.
Az egyén szabadsága a közösség önrendelkezésével együtt teljesedik ki.
אם השם איתי – מי יכול נגדי?
Forrás:
magyarul:
https://biblia.hu/biblia_k/k_2_10.htm
héberül:
A szerző
