Ze’év Zsabotyinszkij és a Zsidó Öszvéres Hadtest
Ha van történet, amelyben a geopolitikai megfontolás, a filozofikus előrelátás és a puszta emberi elszántság a legfontosabb tényezők, akkor az a Zsidó Légió története. Az első világháború egyik legszokatlanabb terve volt, amelyet először kinevettek, aztán figyelmen kívül hagytak, végül pedig kénytelenek voltak tudomásul venni.
Mindennek a tervezője pedig egy orosz zsidó újságíró Vlagyimir Ze’ev Zsabotyinszkij volt, aki abban hitt, hogy egy nemzet sorsa nem egy bázeli konferenciateremben, hanem sokkal inkább a képességben és a cselekvésben dől el. Ez a képességet pedig az első világháború derekán kellett katonai formába önteni ahhoz, hogy egy szétszóratott népet a nagyhatalmak – különösen a Brit Birodalom – komolyan vegyenek. Ehhez pedig nem más kellett, mint a palesztinai Zion Mule Corps (Cion Öszvéres Hadtest), vagyis a Zsidó Légió.
1914-ben, amikor a világ még azt sem tudta pontosan, miért háborúzik, Zsabotyinszkij már azt mondta: a zsidóknak ebben a sorsfordító pillanatban azt kell bebizonyítaniuk, hogy nem pusztán alanyai, hanem aktív formálói lehetnek a saját történelmüknek, azzal, hogy egy önálló katonai alakulattal a Brit Birodalom zászlaja alatt részt vesznek Palesztina függetlenségének kivívásában az oszmánoktól – abban a reményben, hogy ezzel a cionisták támogatást nyerhetnek a palesztinai nemzeti otthon létrehozásához.
A britek eleinte ellenezték az ötletet, hogy zsidó önkéntesek harcoljanak a palesztin fronton. Így Zsabotyinszkijnak komoly politikai csatákat kellett vívnia az angol döntéshozók körében. Ez a makacs, már-már filozófiai szintű ragaszkodása vezetett oda, hogy 1917-ben, három év lobbizás, nyomásgyakorlás és szövetségkeresés után, végül létrejöttek a zsidó zászlóaljak: a 38. Royal Fusiliers (Királyi Lövészezred), a 39. Royal Fusiliers és a 40. Royal Fusiliers. Zsabotyinszkij összességében 5-6 ezer zsidó önkéntest toborzott, akik közt volt amerikai kisvárosi könyvkötő, londoni szabó, odesszai értelmiségi és palesztinai földműves egyaránt, Joseph Trumpeldor katonai vezetése alatt.
Ugyan a Zsidó Légió katonai értelemben nem írta át a hadtörténetet, de nem is ez volt a cél. A zászlóaljak a Jordán-völgyben harcoltak, Tell es-Safi, az Aranyhegy környékén, majd az elfoglalt területek biztosításán dolgoztak, veszteségeik pedig alacsonyabbak voltak a brit átlagnál. Ez volt az első modern, nem a diaszpóra pszichológiájára épülő egységes zsidó katonai alakulat, és ekkor fogant meg az az ideológia, hogy a zsidó katonai erő és a politikai önrendelkezés kéz a kézben jár.
Zsabotyinszkij soha nem fáradt bele saját doktrínájának hirdetésébe, hogy a nagyhatalmak tisztelik azokat, akik magukat is tisztelik, a Zsidó Légió pedig éppen ezt demonstrálta. Ám politikai következményei messzebbre hatoltak, mint az akkori döntéshozók gondolták. A légióból nőtte ki magát a Haganá, majd annak elitje, a Palmach, végül pedig 1948-ban az Israel Defense Forces, Izrael modern hadserege. A légió csupán ötezer emberből állt, de a valóságban egy sokkal fontosabb stratégiai paradigma jelképévé vált, amely azóta is Izrael alapelve: ha valamit neked kell megtenned, akkor ne kérdezd, megteheted-e, csináld meg, majd tedd megkerülhetetlenné a tényét. Ez a gondolat egyszerre filozófiai, politikai és realista biztonságpolitikai útmutató.
Zsabotyinszkij nem stratégaként indult, mégis az egyik legprovokatívabb, legmodernebb stratégiai gondolkodást hagyta hátra. A légió pedig bebizonyította, hogy az identitás akkor válik politikai tényezővé, ha van mögötte szervezet, akarat és cselekvőképesség.
A szerző
