Az első történet izraeli:
A fiam a földön fekszik a bevásárlóközpont közepén, és sír. Látott egy gyereket az apjával – és ez összetörte.
Nem beszél, csak sír. Nekem kellene a felelős felnőttnek lennem, de őszintén szólva, legbelül csak arra vágyom, hogy lefeküdjek mellé és üvöltsek. Olyan hangosan üvöltsek, hogy az egész pláza meghallja: Hogy a világ meghallja, hogy az én Sájom soha nem jön vissza. Hogy a világ meghallja, hogy a gyerekeimnek már nincs apjuk. Hogy a világ meghallja, hogy elvesztettem azt, aki az elmúlt 13 évben az egész életem volt.
13 évet. Ez a felnőtt életem nagy része. A legidősebb gyerekünk 20 éves koromban született. Olyan játékos, vidám apa voltál. Néztem, ahogy oldalról játszottál velük, és csak arra tudtam gondolni, milyen szerencsések, hogy te vagy az apjuk.
A süve alatt a vigasztalni jött rendőrök, meg a fesztáiválon részt vett emberek azt mondták nekem: „De hát hős volt, elmenekülhetett volna – de inkább maradt. Egyszerűen beülhetett volna az autóba és elhajthatott volna, de a tizenévesek és a többiek belekapaszkodtak – és úgy döntött, hogy marad és megvédi őket”.
Megértem, miért kapaszkodtak beléd. Mindig a biztonság sziklája voltál baj idején. A biztonság és a stabilitás forrása.
Ez most annyira hiányzik, Sáj. Hiányzol. A biztonság, a nevetés. Hiányzik az otthonunkat betöltő jelenléted.
Ha elfutottál volna, talán a gyerekeimnek ma is lenne apjuk. Talán még mindig lenne férjem.
Nem tudom, hogyan lehet üres székkel átvészelni Pészáhot. Nem tudom, hogyan magyarázzam el a fiamnak, hogy az apja miért nem jön vissza soha.
Tavaly csatlakoztunk a „Navah széderestjéhez” – egy csodálatos kezdeményezéshez, amely összehozza a gyászoló családokat egy közös széderre egy szállodában. Ez volt az első hely, ahol nem kellett semmit sem megmagyaráznom.
Csak ott voltunk. Még több fájdalommal. Még több távolléttel.
De nem egyedül. És idén még több tucat családnak kell üres székkel szembenéznie Pészahkor. Még több gyerek fog vágyakozva nézni mások apjára.
Még több anya fog némán üvölteni a szíve mélyén.
A gyászoló családok fájdalmát nem lehet megszüntetni. De van mód arra, hogy ezt a fájdalmas, sebeket feltépő éjszakát egy kicsit elviselhetőbbé tegyük.
Mindenkihez fordulok, aki látja ezt a bejegyzést – kérem, szánjon rá egy pillanatot, és adományozzon a Navah által a gyászoló családok számára szervezett közös széderre. Már csak kilenc nap van hátra az ünnepig, és még a célt sem értük el.
Ez nem csak egy ünnepi asztal – hanem egy lélegzet. Egy horgony. Erőt ad nekik.
Fogalmunk sincs, milyen sokat jelent minden adomány.
A Navah gyászoló családok számára szervezett széderestjére itt lehet adományozni.
A második történet amerikai:
Az eset egy New Jersey-i szupermarketben történt. A tweetet Michael Perino (@ProfessorPerino) írta.
„A szupermarketben ma megláttam egy kis termetű, idős nőt, aki egy magas polc előtt állt, kezében a @BonneMamanUS lekvárral. Gondban volt a kívánt fajta megtalálásával, mert az üvegeket a polcon hátra tették.
Nem tudta elolvasni a címkéket. Alig érte el őket. Felajánlottam, hogy segítek. Miután átadtam neki a málnalekvárt, megköszönte, kicsit hallgatott, majd megkérdezte: „Tudja, miért ezt a márkát veszem?”.
Nevettem, és azt válaszoltam: „Mert jó íze van?”.
„Igen, jó íze van.” Ismét kivárt. „Holokauszt-túlélő vagyok.”
Nem erre a beszélgetésre számítottam egy vasárnapi bevásárlás alkalmával. „A háború alatt Párizsban a cégtulajdonos család bújtatta a családomat. Ezért most mindig ezt veszem. És valahányszor elmegyek a boltba, az unokáim emlékeztetnek rá: »Bubbe, ne felejtsd el megvenni a lekvárt!«”.
Mondtam neki, hogy ez a legjobb indok, amit valaha hallottam, hogy megvegyem valamelyik cég termékét. Aztán mindketten elmosolyodtunk a maszkunk mögött, és mentünk a dolgunkra.”
*****************************
Valaki a Twitteren utánanézett a történetnek, és valóban, a település, ahonnan az Andros Company, a Bonne Maman gyártója származik, zsidó családokat bújtatott és mentett meg a második világháborúban. Biars sur Cere volt a neve, akkoriban kb. 800-an lakták a falut.
Egy cikkből: „Meg kell érteni, milyen volt akkoriban. A nácik és a kollaboránsok plakátjai voltak a falakon, és az állt rajtuk, hogy ha rajtakapnak, hogy segítesz egy zsidónak, egy szabadkőművesnek, egy kommunistának, egy szocialistának vagy egy perverznek, akkor helyben agyonlőnek. Annak ellenére, hogy a segítségnyújtás nagy veszélybe sodorta a falubelieket, mégis megóvták a gyerekeket”.
Egy jó ok arra, hogy Bonne Maman termékeket vásároljunk. És megrendítő emlékeztető arra, hogy ha odafigyelünk egymásra, az életeket változtathat meg, és hogy vannak jó és önzetlen emberek a világon.
Bonne Maman!
A szerző
