A budapesti, eddigi legnagyobb Pride-felvonulás kapcsán érdekes vita alakult ki a zsidó közösségben. Míg például a Szombat folyóirat egyértelműen az LMBTQ és a zsidóság kapcsolata (?) mellett foglalt állást, addig szerkesztőségünk és szerzőgárdánk több tagja is megosztotta véleményét a közösségi médiában, mely véleményeket itt újra közöljük. (korábbi írásunk: Kell-e nekünk Pride)
Vajda Tamás eredeti bejegyzése:
Megható, tényleg az. Régi barátokat és ismerős arcokat látni – bátor, elvhű embereket –, ahogy hangosan és büszkén kiállnak az LMBTQ-jogokért, a szólásszabadságért és minden olyan ügyért, amit identitásuk alapvető részének éreznek. Őszintén megindító látni, ahogy szembemennek az árral, vállalva a támadások és a kirekesztés kockázatát, mert számukra az igazság és az értékek fontosabbak, mint a kényelem vagy a biztonság.
Ma Budapesten, annak ellenére, hogy a kormány betiltotta a Pride-ot, az utcák mégis tele voltak. Köztük: szinte minden zsidó barátom. Ugyanezek a barátok, akiknek 90%-a az elmúlt másfél évben egyetlen szót sem szólt nyilvánosan Izraelről – nem akkor, amikor zsidó gyerekeket vadásztak le terroristák, és nem akkor, amikor Izraelt démonizálták, miközben olyan rezsimek veszik körül, amelyek bebörtönzik, megkínozzák és meggyilkolják a nőket, melegeket és másként gondolkodókat.
És nem tudok nem elgondolkodni: hol van ez a bátor szembeszegülés, amikor Izraelről van szó?
Hol van a szolidaritás, az erkölcsi tisztánlátás, az igazságért való hangos kiállás, amikor rakéták záporoznak izraeli civilekre, vagy amikor a világ bokszzsáknak használja a zsidó államot?
Vajon az identitásalapú szolidaritás csak bizonyos ügyekre érvényes – és Izrael valahogy mindig kimarad?
Lehet, hogy cinikusnak tartanak. De nehéz nem észrevenni, mennyire hajlékonnyá vált az emberek erkölcsi gerince. A szelektív felháborodás lett az új erény.
Sebes Gábor főszerkesztőnk hozzászólása:
Izrael valóság, az LMBTQ-jogok pedig fantazmagória. Újra és újra átélni a mindennapi, elképzelhetetlen szenvedést, valódi veszélyeket, valódi áldozatvállalást – ez nem mindenki ügye.
Jóemberkedni, jogok lovagjának lenni más lovagok között egy fantáziavilágban – az sokkal könnyebb.
Ádám Ráchel főszerkesztő-helyettesünk hozzászólása:
Volt néhány felszólaló, akit egyáltalán nem értettem. Például egy ismert férfi, aki Izraelben él boldogan a férjével és az általuk legálisan örökbe fogadott gyermekeikkel. Egy szót sem szólt arról a szabadságról, amit Izraelben élvezhetnek. Nem volt jó szimbóluma az LMBTQ-“szenvedésnek”. Izraelben ugyanis nem rendelkeznek kevesebb joggal, mint más állampolgárok.
Elmondhatta volna például, milyen nagyszerű szabadságban élhetnek Izraelben. És mint zsidónak, mondania kellett volna valamit Izrael szabadságért folytatott harcáról, a sötétség elleni küzdelemről, Izrael bátor helytállásáról a nemzetközi terrorizmussal szemben. Szót emelhetett volna azok ellen a sötét országok ellen, amelyek finanszírozzák a terrort, Izrael elpusztítására törnek, miközben a saját országukban halálra üldözik az LMBTQ embereket.
Elmondhatta volna, mennyire nagyszerű ország Izrael.
De tudom, hogy azoknak a tüntetőknek, akik tegnap a budapesti Pride-on részt vettek, Izrael küzdelme nem fontos. Nem akarnak szolidaritást vállalni Izraellel. Tévesen a „szabad Palesztina” jelszavával menetelnek! Talán nem is tudják, hogy a muszlim „Free Palestine” tömeg gyűlöli az LMBTQ embereket. Szomorú, hogy az LMBTQ közösség ugyanazon az oldalon áll, mint a muszlim világ, amely gyűlöli őket. Szégyen, hogy a zsidó tüntetők ezt nem akarják észrevenni.
A fenti hozzászólók, bár nem mindenben értenek egyet, szerkesztőségünk véleménye szerint hűen tükrözik, hogy a magyar zsidó közösségben vannak eltérő hangok, vélemények is a hétvégén lezajlott eseményekről, melyeket érdemes figyelembe venni – már csak a sokat hangoztatott “sokszínűség” jegyében is.
A szerző
