Kell-e nekünk Pride

Igazából nem érdekel a Pride. Felőlem megtarthatják, de ha nem tarthatják meg közterületen, az sem izgat. Ami izgat, az a körülötte lévő hazugságözön – nevezetesen, hogy a Pride megtartását alapvető alkotmányos jognak, a gyülekezési jog csimborasszójának állítják be.

Mi a gyülekezési jog?

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosság honlapja szerint

„Mindenkinek joga van a békés gyülekezésre. A békés gyülekezés joga magában foglalja a jogot a találkozók, ülősztrájkok, sztrájkok, tüntetések, események vagy tiltakozások megtartásához, mind offline, mind online. Sok más, a nemzetközi jog által garantált jog gyakorlásának az ezsközéül szolgál, amelyekkel elválaszthatatlanul összefonódik, és amelyek a békés tiltakozásokban való részvétel alapját képezik. Ez különösen igaz a szabad véleménynyilvánítás jogára és a közügyek intézésében való részvételre.

A Társaság a Szabadságjogokért honlapja szerint

„A gyülekezés (demonstráció, felvonulás) a véleménynyilvánítás egy fontos formája, melynek a hatékonyságát az adja, hogy a gyülekezés résztvevői sokan, személyesen, másokkal közösen nyilvánítják ki a véleményüket, ami különösen alkalmas lehet figyelemfelhívásra és nyomásgyakorlásra. A gyülekezés megsokszorozza az egyéni véleménynyilvánítás erejét; ” (TASZ)

Végül, Schiffer András az Indexen a Pride védelmében az Alkotmánybíróságot idézi:
„A 75/2008. (V.29.) AB határozat elöljáróban rögzítette, hogy a gyülekezési jog szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához: „A szólásszabadság és a gyülekezési szabadság kapcsolata legfőképp a közös, nyilvános véleménykifejezést jelenti. A gyülekezési szabadság mint kommunikációs jog jelentőségét növeli, hogy – ellentétben a sajtóval – közvetlen hozzáférési korlátok nélkül biztosítja mindenki számára a politikai akaratképzésben való részvételt.” 
„Egyetlen dolgot nem lehet megtenni: a mégoly helytelen tartott nézeteket is hangoztató honfitársainktól megvonni a jogot, hogy meggyőződésüknek az utcai nyomásgyakorlás eszközével is hangot adjanak” – írja. idéz egy másik határozatot is: a 4/2007. (II.13.) AB határozat kimondja, hogy „Egy demokratikus társadalom nem választhatja a tiltakozás elnémításának, szükségtelen és aránytalan korlátozásának útját: a politikai szabadságjogok korlátozása nem csak azokat sújtja, akik élni kívánnának jogaikkal, hanem a társadalom egészét, így azokat is, akikre hivatkozással az állam a jogkorlátozás eszközéhez nyúl. A gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények célja az, hogy a gyülekezési joggal élő polgárok közös véleményt alakítsanak ki, illetve nézeteiket másokkal megosszák és közösen juttassák kifejezésre.” Itt a szükségtelen és aránytalan szavakat érdemes kiemelni, valamint a közös vélemény kialakítását és kifejezésre juttatását.

A gyülekezési jog ezek szerint a szabad véleménynyilvánítás alapvető módja és garanciája.

Az Alaptörvény I. cikk (3) szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. (Kiemelések ettől kezdve tőlem)

XVI. cikk (1): Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.

Schiffer idézi a 30/1992. (V.23.) AB határozatot: „A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál,…” – ennek ellenére azt a  következtetést vonja le, hogy „önmagában a közerkölcsre, vagy akár a gyermekek jogainak bizonytalanul körvonalazott és valószínűsített sérelmére hivatkozva a gyülekezési jogot korlátozni nem lehet”, ami ellentétes az előbbi idézett cikkel.

Véleményem szerint egyszerűen eljárt az idő az a jogfelfogás fölött, ami a közterületi gyülekezésben látja a közös vélemény kialakításának és kifejezésének legfontosabb, alkotmányosan védendő módját. Ez akkor lehetett igaz, amikor az írott sajtó a sajtómágnások birtokában volt, a rádió és a televízió pedig hasonló monopóliumok kezében volt. Akkor csak utcai tüntetéssel lehetett nyomatékot és nyilvánosságot adni a sajtóból kiszorult vagy nem eléggé képviselt nézeteknek.

Ma, amikor bárki kezében van kamera és egyéb eszköz a véleménye kifejezésére és eljuttatására, amikor milliónyi Facebook-csoport, YouTube-csatorna, az Instagram, a TikTok, a Telegram és az X áll bárki rendelkezésére, amikor százezres nézettségű influencerek állnak be vélemények mögé, ez nevetségesen avitt nézet.

Ezzel párhuzamosan a tüntetések jellege is megváltozott. Nem maga az esemény számít, hanem a tálalása és keretezése a médiában. A véleménynyilvánítás eszköze és színtere helyett a média színháza a demonstráció, ennek bábjai a résztvevők. A tüntetések egyre erőszakosabbak abban az értelemben, hogy a lehető legnagyobb zavart igyekeznek okozni a mindennapos rutinban a közlekedés akadályozásával. A legforgalmasabb utakra szervezik őket, minél hosszabban. Ezzel mások jogait sértik, akiknek adott esetben lehet egészen más véleményük, mint a tüntetőké, de csak a tüntetők élveznek alkotmányos védelmet.

Mindez igaz a Pride-felvonulásokra is. Ott sem közös vélemények kidolgozása és kinyilvánítása történik, hanem médiaesemény színpadra vitele. Schiffer is idézi Németh Róbertet, aki találóan írja: „A Pride ma már nem forradalmi megmozdulás, inkább (felső-)középosztályi dzsembori, identitáspolitikai jófejfesztivál, corporate, multicéges imázsparádé – főként az utóbbi arca szörnyen modoros és hamis.” Schiffer így folytatja: „A magukat közügyekben exponáló, az extraprofit érdekében társadalmak érzékenyítésében utazó óriásvállalatok vélemény- és gyülekezési szabadságát természetesen el lehet és el is kell vitatnunk. A budapesti nagykövetségek demonstrációját Magyarország szuverenitásának megsértéseként lehet és kell értékelnünk. Egyetlen dolgot nem lehet megtenni: a mégoly helytelen tartott nézeteket is hangoztató honfitársainktól megvonni a jogot, hogy meggyőződésüknek az utcai nyomásgyakorlás eszközével is hangot adjanak.”

Ha szétválaszthatatlanul összefonódik az óriásvállalatok agymosása, az ország szuverenitásának megsértése a meggyőződés kinyilvánításának a jogával, mégis mi a teendő?

A Pride nem véleménynyilvánítás, hanem térfoglalás. Kb. a nyugati nagyvárosokban gyakorolt tömeges szabadtéri muzulmán imákhoz hasonlítható. A Pride nem véletlenül több napos, és nem a Népligetben rendezik, hanem a város legforgalmasabb útjain és hídjain halad át. A polgárokat szembesítik azzal, hogy a korábban a pszichiátriára tartozó gondolatokat (pl. nembináris identitás, serdülők átszabása, „rossz testbe születés”, több mint 100 nem) normalizálják, a tűréshatárt folyton odébb tolják, külföldi védhatalmak és multik mögé bújnak, a városlakók meg tehetetlenek ezzel szemben. „2019-ben például 120 vállalati felsővezető, köztük olyan világmárkák, mint a BlackRock, a Citi, a Converse, a Diageo, az Eaton, a Morgan Stanley vagy a Nielsen magyarországi első embere állt ki közös nyilatkozatban a nyitottság mellett.” (Wikipédia)

A jelenlegi jogi környezet kétségkívül – szerintem szükségtelenül – erős védelmet biztosít a gyülekezésnek, így a Pride-nak is, de nem végtelent. Schiffer állításával szemben nem a betiltását tervezik, hanem a közterület helyett csak zárt térben engedélyeznék. Ez nem volna aránytalan korlátozása a véleménynyilvánításnak, csak a kívülálló vagy más véleményen lévő érdektelen járókelők, közlekedők provokálásának vetne véget. A média meg így is bőven közvetítené.