A zsidóság a könyv népe, és az olvasás, tanulás mindig dicséretes, hacsak nem sábátra gondolunk, amikor is a nem zsidó vallási jellegű olvasás nem ajánlott. Az alábbiakban összeszedtünk néhány fontos, idén, eredetileg is magyar nyelven megjelent – és nem fordításban kiadott! – könyvet, melyek jó olvasnivalók lehetnek a hanuka idejére és az után is. A könyvek jelentős részben a magyar-zsidó történelemről és jelenről szólnak, de nem kizárólag a zsidósággal foglalkozó munkák kerültek válogatásunkba.
Pelle János: „Zsidókérdés” és magyar társadalom, 1938-1956
E könyvben tárgyalt időszak életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet nem tudtam letenni. Amit ez a kötet előtár, megvallom, zömében ismeretlen volt számomra. Az átélt évek után háromnegyed évszázaddal e könyv lapjairól olyan megdöbbentő világ tárult fel előttem, amire személyes élményeim ellenére sem voltam felkészülve. Megrázó írás, elképesztően hatalmas anyag, dokumentumok tömege és kiváló elemzése, ami egyszerre történelmi és pszichológiai is. A korszak érdekelt résztvevőiről azok írásai, naplói, megnyilvánulásai alapján tömör, de különlegesen találó elemzéseket és értékeléseket kapunk. A szerző nem ismer tabut, a kényes és Magyarországon évtizedeken át kerülgetett témát tényekre alapozott szókimondással és őszinteséggel tárgyalja. Nem egyszerűen a történéseket írja le, hanem egyben egy politikai kényszerpályát is, melyen a magyar társadalom mozgott – és egy ijesztő, sajátos tömeglélektani folytonosságot Tiszaeszlártól a tárgyalt korszak végéig. Mint kortárs, szemtanú és történész sokat tanultam e kötetből. E munka jelentősége nagy és nélkülözhetetlen a társadalmi önvizsgálathoz, a szembenézéshez a közelmúlttal, egy nagyon szükséges megújuláshoz. A könyv valódi élmény. Mindenkinek a legjobb meggyőződéssel ajánlom elolvasását.
Kosztyó Gyula: A holokauszt Kárpátalján
A kárpátaljai holokausztról számos publikáció született az elmúlt években, ennek ellenére a téma alapos, a levéltári források átfogó számbavételén alapuló feldolgozása mindmáig nem készült el. Kosztyó Gyula hiánypótló kötete a magyarországi és ukrajnai levéltári iratok többéves, szisztematikus feltárásán alapul, amely minden eddiginél részletesebben mutatja be a kárpátaljai zsidóság megsemmisítéséhez vezető eseményeket, valamint az azt követő politikai és gazdasági folyamatokat. A kárpátaljai zsidóság gettósításának és deportálásának bemutatása mellett azt vizsgálja, hogy mi lett a tulajdonukat képező vagyontárgyak sorsa. Eddig ismeretlen korabeli közigazgatási iratok felhasználásával tárja fel a pénz és az ékszerek összegyűjtésének, valamint az ingóságok, a házak, a földek, a haszonállatok, továbbá az üzletek és műhelyek állami leltározásának és magánkézbe juttatásának részleteit. Mindebből kibontakozik az az eljárásrend, amelyet később az ország más részein végrehajtott deportálások során is követtek. Kárpátalja kísérleti terepnek bizonyult a magyar közigazgatási szervek számára azzal kapcsolatban, milyen feladatokat kell végrehajtaniuk, milyen problémákat kell megoldaniuk a zsidók összegyűjtése és a hátramaradt értékeik hasznosítása során. A kötet részletesen bemutatja a vagyontárgyak leltárba vételének folyamatát, a felhasználás állami céljait, a fosztogatásokat, a nem zsidók vagyonigényléseit és ezek indoklásait, az elbírálás közigazgatási mechanizmusát, továbbá a szétosztás gazdasági és szociálpolitikai hasznosulását. Mindezek nyomán a szerző tovább árnyalja a magyar közigazgatási szervek szerepét a deportálások végrehajtásában, s megvilágítja azt is, hogy a nem zsidó lakosság hogyan viszonyult az eseményekhez.
Kőbányai János: Izrael a megroppant világrend árnyékában
Két, egymást feltételező körülmény együtt hatása teremtette meg a mai Izraelt: a belső akarat és a világpolitikai fordulatok szerencsés csillagzata, s persze a csillagállás kihasználása. A zsidó „kulturális emlékezet” – vallás, nyelv, s más identitáshoz tartozó elemek anyaga és a belőlük felszabaduló energia – nem transzponálódhatott volna át állami létezésbe, ha ez nem szolgálja a nagyhatalmak aktuális érdekeit. Ez a feltételrendszer nemcsak a megalakulásra, de a folyamatos fennállásra, sőt: a túlélés esélyeire is érvényes. Ezért, ha Izraelről beszélünk, akkor a világ helyzetéről vagy megroppanásának aktuális állásáról beszélünk. A tét, a „kérdés” ma az, hogy a kétezer évvel ezelőtti kurta, 134 éves, zsidó állami létezés megismételhető-e? Ma, ami kor az 1948-ban alapított új zsidó állam ideje, az ókorihoz képest, még csak a felénél sem jár.
Ablonczy Balázs: Az utolsó nyár
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat. Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?
A második világháború idején Magyarországon a zsidó származású vagy a megbízhatatlannak ítélt férfiakat fegyvertelen katonai szolgálatra, úgynevezett munkaszolgálatra kötelezték, aminek keretében kemény fizikai munkát kellett végezniük megalázó és kegyetlen körülmények között. Őrzésük a legénységi állományú honvédek feladata volt. Közismert tény, hogy ezen „keretlegények” közül némelyek brutális gyilkosságokat és más háborús bűnöket követtek el a felügyeletükre bízott emberek ellen. Rémtetteik helyszínei vagy épp egyes elkövetők arca beleivódott a közemlékezetbe: Dorosics falu vagy épp az Oktogonon felakasztott Rotyis Péter és Szívós Sándor neve máig ismert. A második világháborút követő számonkérés eszközei, a népbíróságok jelentős részben a „keretlegények” ügyeivel foglalkoztak. Mi vezette ezeket az embereket bűncselekményeik elkövetésére? Hogyan zajlott az első néptörvényszéki eljárás az Oktogonon, és mi történt valójában Dorosicsban? Hogyan védekeztek a népbíróságokon a kínzásokkal, gyilkosságokkal vádolt „keretlegények”? Tényleg tömegesen léptek be a kommunisták közé az egykori háborús bűnösök? Mennyire befolyásolta pereiket a politika vagy az egyéni sérelmek? Mi volt a katonai felsővezetés, például Jány Gusztáv tábornok, a magyar 2. hadsereg parancsnokának felelőssége? S mihez kezdjünk a kollaborációval vádolt munkaszolgálatosok ügyeivel? Veszprémy László Bernát könyve kényes kérdéseket boncolgat, miközben számtalan külföldi és hazai levéltár forrásai alapján próbálja feltárni a munkaszolgálatra és a „keretlegényekre” vonatkozó népbírósági perek történetét.
Zinner Tibor: Gyorstalpaló, elvtársaknak
A kötet a Rákosi-korszak káderhiányát orvosolni hivatott alig egyéves jogi gyorstalpaló történetét tárgyalja előzményeivel és következményeivel. A tanfolyamra hat elemit vagy nyolc általánost végzett személyek nyerhettek felvételt, szigorú osztályszempontok alapján. A Büntetőbírói és Ügyészi – 1950-től Bírói és Államügyészi – Akadémia négy évfolyamot bocsátott útjára 1949 és 1954 között. A tanfolyam létezése jelentéktelen epizódnak is tűnhetne akár, következményei azonban nem feledhetők. Az „akadémistákat” a korábban a jogakadémiákon, egyetemeken sikerrel diplomázott, a politikai akarnokok által 1945 után módszeresen megtizedelt jogásznemzedék pótlására szemelték ki. A felelős tisztségekbe állítottak a hatalmat kisajátító MDP, majd MSZMP hűséges katonáiként közreműködtek abban, hogy a politika szolgálóleányává süllyesztett büntető igazságszolgáltatás rendszerében a hatályos jogszabályok helyett a párthatározatokban foglaltak jutottak érvényre, ami elképzelhetetlen mélységbe taszította a bírói függetlenséget. A kötetben, mintegy a „szereplőgárdát” felvonultatva, nyolcszáz hosszabb-rövidebb életút is olvasható. A megalázott, tönkretett, hivatásuktól megfosztott valódi jogászok, valamint a helyüket méltatlanul elfoglaló, a diktatúrával kollaboráló utódaik mellett a szerző bemutatja a döntéshozókat is: a korabéli politikai élet szereplőit, pártfunkcionáriusokat, államvédelmi tiszteket, de nem feledkezik meg a konstruált perekben elítéltekről sem.
Debreczeni József: Hideg krematórium
,,Primo Levi művét leszámítva nem ismerek olyan erős tényirodalmi könyvet a holokausztról, mint Debreczenié. Kimért, mégsem távolságtartó szöveg. A puszta tény, hogy létezik: ez önmagában reményt ad.” – (Röhrig Géza: Isten malmai lassan őrölnek, a haláltáborokéi – annál gyorsabban)
,,Egy szemtanú rendkívül erőteljes és mélységesen humánus beszámolója a táborok borzalmairól. Debreczeni érzékletesen írja le, mi mindent látott és tapasztalt fogsága idején, nemcsak a történelem egy általános eseményével szembesítve olvasóját, hanem a nagyon is sajátos, konkrét, pusztító valósággal – azzal a pokollal, ami maga volt a holokauszt.” – Karl Ove Knausgard
Debreczeni József naplóregénye, a Hideg krematórium 2024-ben 15 nyelven válik elérhetővé, hogy végre elfoglalhassa méltó helyét a holokausztirodalom nagy művei között.
1944-ben Debreczeni József költő-újságírót Auschwitzba hurcolták. Megannyi deportált társával ellentétben nem a gázkamrába, hanem kényszermunkára küldték. Egy éven át raboskodott a gross-roseni láger különböző altáboraiban, míg végül a hideg krematóriumnak nevezett lágerkórházba került. Csodával határos módon átvészelte a hosszú hónapokat, túlélte az embertelen körülményeket és a mindennapos kínzást, szabadulását követően pedig papírra vetette a „Lágerországban” szerzett tapasztalatait.
Debreczeni naplóregénye kíméletlenül, tárgyilagosan számol be a tábori élet borzalmairól. Magyarul 1950-ben jelent meg, majd a következő évben Bogdan Čiplić fordításában szerbül is. 1975-ben újra kiadták, szerzőjét pedig Híd-díjjal jutalmazták.
A szerző
