Megdöbbentő és egyenesen képmutató (ami nem meglepő), hogy éppen az a politikai baloldal, amely a leghangosabban követeli az október 7-i események kivizsgálását és Netanjahut hibáztatja, nem vállal szemernyi felelősséget sem azért, hogy saját hősei a biztonsági és jogi elitben, valamint a fő engedetlenségi mozgalom, a Fegyverbarátok (Brothers in Arms) civilszervezet közvetlenül elősegítették Izrael biztonsági kudarcát – nem tudták megakadályozni a Hamász szörnyűséges tetteit azon a borzalmas napon.
Vessünk csak számot…
Október 7-e után nem sokkal, Patrick Ben David interjújában Charlie Kirk felvetette a kérdést, hogy a Netanjahu-kormány október 7-én „tétlenségi parancsot” adott-e ki. Mert bárki számára, aki ismeri Izrael biztonsági helyzetét és a gázai határt, felfoghatatlan volt, hogy az IDF órákig képtelen volt megvédeni a határt. Charlie követőinek sokasága azonnal felkapta a kérdést, mint állítólagos bizonyítékot arra, hogy „Netanjahu Izrael ellen fordult”, és ezt azért tette, hogy világszerte szimpátiát keltsen Gáza visszafoglalásához, és ez az elmélet egyre népszerűbbé vált a konzervatív körökben.
Hadd legyek teljesen egyértelmű, nem politikai érvként, hanem mint valaki, aki éveket töltött Izrael mélyállamának felfedésével és a biztonsági apparátusunkat és jogrendszerünket emésztő belső rothadást:
A kormány nem adott tétlenségi parancsot.
Az ellenkezője igaz. Azok, akik október 7-én tétlenek voltak, akik figyelmen kívül hagyták a hírszerzési információkat, megbénították a hadsereget és megakadályozták a kormányt a cselekvésben, a biztonsági, katonai és jogi intézményrendszerben dolgozó, nem választott elit tagjai voltak.
A dokumentált tények pedig sokkal terhelőbbek, mint bármelyik összeesküvés-elmélet.
Ugyanazok a hangok, amelyek most azt kiabálják, hogy „Netanjahu a hibás” és vizsgálatot követelnek – amit minden izraeli akar, csak nem olyat, amelyet ugyanazok a megbízhatatlan, mélyállami jogi tisztviselők vezetnek, akik máris elfedik saját kudarcaikat, ahogyan azt láthatjuk a főügyész, a katonai főügyész és a legfelsőbb bíróság elnöke esetében, akik megakadályozzák a Szde Teiman videóval kapcsolatos nyomozást –, mélyen hallgatnak arról az egyetlen dologról, ami valójában történt egy egész éven át tartott, és a Hamász inváziójához vezetett:
A politikai baloldalnak a „Fegyverbarátok” szervezet által vezetett, az igazságügyi reform ellen tiltakozó mozgalma nyíltan katonai engedetlenségi kampányt folytatott, amely megtörte az IDF gerincét.
Ez nem marginális jelenség volt.
Ez nem volt rejtve.
Ezt büszkén közvetítették Izrael mainstream médiája. Számos jelenlegi és volt politikai baloldali vezető támogatta.
Hónapokig nézték az izraeliek, ahogy a légierő magas rangú tisztei és elit pilótái, azok az emberek, akiknek feladata az ország védelme, kamerák előtt kijelentették, hogy megtagadják a kiképzést és a harci feladatokat.
Nem blöfföltek.
Nem szégyellték magukat.
Ünnepelték őket.
A tiltakozási mozgalom csúcspontján Izrael legnagyobb hírcsatornái izgatottan jelentették, hogy a légierő „már nem működőképes”. Gondoljuk át ezt a kijelentést.
Veterán pilóták és a légierő vezetői nyilvánosan kijelentették a kamerák előtt:
„Még akkor sem fogjuk bombázni Iránt, ha Izraelt megtámadják.”
Ez nem csak nemzeti szégyen volt, hanem nemzeti katasztrófa is.
És egyértelmű üzenetet küldött ellenségeinknek: Izrael katonai elrettentő ereje összeomlott.
Így míg egyesek most Netanjahut hibáztatják azért, hogy nem állította meg varázslatos módon a támadást valós időben, figyelmen kívül hagyják a „fegyvertársak” mozgalmat, amely politikai haszonszerzés céljából aktívan szabotálta Izrael katonai felkészültségét, csak hogy Netanjahut megbuktassák.
Még megdöbbentőbb az, amit most a biztonsági szervek saját dokumentumaiból tudunk.
Izrael legfőbb biztonsági és hírszerzési vezetői még a támadás éjszakáján sem voltak hajlandók tájékoztatni a miniszterelnököt a fenyegetésről.
Ez nem spekuláció.
Ez nem pletyka.
Ezt Ronen Bar, a Shin Bet volt hírszerzési igazgatója írta, szignálta és nyújtotta be a Legfelsőbb Bíróságnak címzett levelében.
Íme a dokumentált tények, ahogyan ő írta:
– Hajnali 1:30-kor a hírszerzési szervek konkrét információkkal rendelkeztek. Tudták, hogy a Hamász legalább két izraeli település megtámadására készül. Tudták, hogy a terv részét képezi túszok ejtése. Nem tájékoztatták a miniszterelnököt vagy a kabinetet.
Sem 1:30-kor.
Sem 2:00-kor.
Sem 4:00-kor.
Sem 6:00-kor.
Netanyahu csak akkor értesült a támadásról, amikor az már megkezdődött, körülbelül 6:30-kor!!!
Gondoljunk csak bele, mekkora kudarc ez. Csak két lehetséges magyarázat van:
- lehetőség:
A titkosszolgálat és az IDF vezetői nem akarták, hogy Netanyahu katonai válaszlépést rendeljen el, ezért visszatartották az információt.
- lehetőség (a még rosszabb lehetőség):
Feltételezték, hogy korlátozott támadás lesz, de elég nagy, elég fájdalmas és elég megalázó ahhoz, hogy tömeges közfelháborodást váltson ki a Netanjahu-kormány megbuktatására.
Akár így, akár úgy, az igazság elkerülhetetlen:
A miniszterelnök csak azokra a hírszerzési információkra tud reagálni, amelyeket megkap. Ha nem kapja meg az információkat, nem tudja mozgósítani a hadsereget az ország védelmére.
Ne feledjük, hogy ugyanezek a hírszerzési vezetők hónapokig, sőt évekig figyelmen kívül hagyták a Hamász jelzéseit. Elutasították a terepi megfigyelők figyelmeztetéseit. Elhallgatták a jelentéseket.
A támadás előtt néhány nappal Ronen Bar, a Sin Bet hírszerzési igazgatója azt mondta a kormánynak, hogy növeljék a Izraelben munkavállalási engedélyt kapó gázaiak számát, azzal az indokkal, hogy„a Hamász érdekelt a gázai gazdasági helyzet javításában”.
Ez nem csak inkompetencia. Ez ideológiai vakság. Ez rendszerszerű kudarc.
Október 7-én reggel, amikor Izrael lángokban állt, és az izraelieket mészároltak le és raboltak el, még egy akadály állt az útjában, ezúttal jogi természetű. Az IDF-nek szüksége volt arra, hogy a kormány hivatalosan hadat üzenjen, hogy teljes háborús szükségállapotot hirdethessen. Netanjahu pontosan ezt próbálta megtenni kora reggel.
De Izrael főügyésze, aki évek óta aláássa a választott kormány cselekvőképességét, megakadályozta ezt. Ragaszkodott ahhoz, hogy a kormány minisztereinek teljes, hivatalos szavazására van szükség, ami csak órákkal később, éjszaka volt lehetséges.
Miközben izraelieket mészároltak le…
Miközben a terroristák szabadon kószáltak…
Miközben a civilek segítségért könyörögtek…
Az ügyészség a bürokráciát helyezte előtérbe az életmentéssel szemben. Ez a döntés önmagában késleltette a hadsereg teljes mozgósítását. Ez nem a kormány tétlensége volt.
Ez egy jogi fojtófogás volt, amelyet olyasvalaki alkalmazott, aki soha nem kapott egyetlen szavazatot sem az izraeli közvéleménytől.
Sok más szörnyű kudarc is történt, katonai, jogi, hírszerzési téren, amelyek gyökere mind ugyanott keresendő:
Egy mélyállam, amely megveti a megválasztott kormányt, függetlenítette magát tőle, és minden alkalommal aláásta a cselevőképességét.
Azt állítani, hogy Netanjahu „tétlenségi parancsot adott a hadseregnek”, nemcsak hamis, hanem a valóság megsértése is.
De a lényeg a következő:
Nem Netanjahu „tétlenkedett”. Izrael mélyállama volt az, amely megakadályozta, hogy a kormány megvédje Izraelt.
Azok, akik október 7-én cserbenhagyták Izraelt, nem a választott vezetők voltak, hanem a nem választott elit, amely irányította a hírszerzési információk áramlását, megbénította a katonai készültséget és beavatkozott a háborús döntéshozatalba. Ugyanaz az ideológiai tábor, amely az öngyilkos „földet a békéért” elvet szorgalmazta, ami az oslói „béke”-szerződésekhez és a gázai „elkülönüléshez”/kiűzéshez vezetett.
Akár politikai indítékokból, ideológiai ellenzékiségből, akár katasztrofális arroganciából fakadóan, ők teremtették meg azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették a Hamásznak, hogy ellenállás nélkül támadjon.
A miniszterelnök nem adott parancsot a tétlenségre. A tétlenség a mélyállamtól jött. És Izrael és a zsidó nép fizette meg az árát.
És minden elszenvedett fájdalom ellenére most éppen legyőzzük dzsihadista ellenségeinket a régióban, és leleplezzük a mélyállam apparátusát, amely lehetővé tette ezt a katasztrófát. Hatalmuk gyakorlásának és Izrael belső szabotálásának napjai véget érnek, az ideológiailag motivált elit többé nem lesz képes aláásni a büszke, erős zsidó nemzeti hazát, amelyre hivatottak vagyunk.
Nem csak egy ország a többi közt – amilyennek ők szeretnék Izraelt látni, bemutatva a Holokauszt Múzeumot a diplomáciai látogatóknak, mintha egész identitásunk csak a tragédiában és az önvédelem szükségességében gyökerezne.
Mi zsidó nemzet vagyunk, amely szuverén népként állt helyre őseink hazájában, és amelynek célja, hogy a világ vezetőit a Templomhegyre vezesse, inspirálva őket Istennek a zsidó néppel kötött szövetségével és a Harmadik Templom újjáépítésének víziójával, isteni elrendeltetésünk beteljesülésének részeként.
A Hamász Al-Aksza-özönnek nevezte a velünk vívott háborúját? Nos, itt az ideje, hogy igazi szuverénként cselekedjünk, és visszavegyük magunknak azt, amit el akartak venni tőlünk: a Templomhegyet, hogy újjáépítsük a Templomot!
Gondolom-e, hogy Netanjahu megteszi ezt? Egyáltalán nem. Még mindig sok kritika éri, hogy nem tesz eleget, de hála Istennek, ő volt az a miniszterelnök, aki október 7-én visszaverte a veszélyes mélyállami apparátus szándékos vagy akaratlan szabotázsát nemzetünk ellen.
Am Jiszráél Hai!
A szerző
