
Avi Abelow Facebook-bejegyzésének fordítása
Miután ma reggel leszállt Izraelben a magyarországi pörgős útjáról, majd az utolsó pillanatban meghívást kapott Washingtonba, Netanjahunak egyenesen a tárgyalóterembe kellett mennie, és volt mit mondania ma a tárgyalóteremben!
Netanjahu miniszterelnök évekig visszafogta magát. Ennyi éven át csendben maradt, várva a napot, amikor megvédheti magát a bíróságon, és nem volt hajlandó leleplezni az izraeli igazságszolgáltatási rendszeren belüli korrupció teljes mértékét.
Most azonban, a bírósági látszateljárások minden egyes napja múltán, ahogy egyre több izraeli ébred rá az igazságra, Netanjahu végre hangosan kimondja azt, amit sokan már régóta tudtunk.
Az egészre ismét fény derült a bíróságon, amikor kiderült, hogy egy korábbi ügyvédjének, David Simronnak felajánlották, hogy legyen állami tanú – és természetesen ezt az „ajánlatot” előzékenyen kiszivárogtatták a médiának, hogy nyilvánosan megalázzák Netanjahut és nyomást gyakoroljanak a belső körére. Netanjahu válasza egyenesen az ügy lényegébe vágott:
„Ez szörnyű, ez borzasztó. Minden határt áthág. Nincs bűncslekmény, nincs gyanú, semmi! És ezek az emberek egyik közeli munkatársamtól a másikig mennek, a körülöttem lévő emberekhez. Kiveteték a hálót, hátha fognak valamit. És Simront még fel is mentették! Szóval mi ez az egész? Ez boszorkányüldözés, halászást a zavarosban. Ez egyszerűen egy sötét rendszer, egy sötét per, bűntett. Megpróbálnak megbuktatni egy miniszterelnököt – mivel a szavazóurnáknál nem tudják legyőzni, ezért hálót vetnek köré. Mi folyik itt?”
Pontosan az történik, amire sokan évek óta figyelmeztetünk: Izrael átpolitizált jogrendszere, bűnüldöző szervei és a média szándékos, összehangolt kísérlete arra, hogy a választott vezetőjük eltávolításával szétzúzzák a nép akaratát.
Netanjahu nem állt meg itt. Brutális őszinteséggel leírta, hogy ez a korrupt rendszer hogyan tette tönkre a hozzá legközelebb állók életét:
„Mindenkit összetörtek körülöttem – a feleségemet, a gyermekemet, az összes közeli munkatársamat. Összetörték itt a demokráciát, befolyásolták a választásokat, és ez a mai napig folytatódik. És mindazok, akik a jog uralmáról beszélnek – hol vagytok? Nemcsak, hogy egy szót sem szóltok ez ellen, hanem aktívan együttműködtök vele”.
Ez már nem Netanjahuról szól. Hanem mindannyiunkról. A demokráciánk eróziójáról van szó egy olyan árnyékrezsim által, amely úgy tesz, mintha a „törvény és rend” nevében cselekedne, miközben lábbal tiporja mind az állampolgárok, mind a választott tisztségviselők jogait.
Netanjahu nem köntörfalazott, amikor a boszorkányüldözést folytató nyomozókról és ügyészekről volt szó. Leleplezte Roni Ritman rendőrtiszt felháborító összeférhetetlenségét, aki ténylegesen azt hitte, hogy Netanjahu valakit küldött, hogy tegyen feljelentést ellene – és mégis megengedték neki, hogy a miniszterelnök elleni nyomozást vezesse!
„Hogyhogy ez nem vet rossz fényt a nyomozásra? Nem tudom. Ez nem spekuláció. Hogyan lehetséges, hogy ez az ember vezeti a nyomozást ellenem? Ő a Lahav (a nyomozócsoport) tagja. Azt hiszi, hogy küldtem valakit, és ő vezeti a nyomozást ellenem. Miféle nyomozás ez?”
Roni Alseik volt rendőrfőnök alaptalan állításáról, miszerint Netanjahu magánnyomozókat küldött:
„Azt mondtam: ‘Vizsgálják ki ezt az ügyet. Nem küldtem magánnyomozókat. Vizsgálatot kértem ezzel az abszurd állítással kapcsolatban. Azt mondtam nekik: ‘Vizsgálják ki’. Ez abszurd és az egész vizsgálatot bemocskolja”.
És az akkori fő jogtanácsos Mandelblit cinikus szerepéről:
„Őt beszervezték. Ez a fő jogtanácsos a részese a hadjáratnak. Abban a pillanatban, amikor megtört, darabokra tört. Együttműködik velük, és simogatásokat kap a médiától, pozitív elbánást”.
De talán Netanjahu legdermesztőbb szavai ezek voltak:
„A rendőrség meg akarja buktatni a miniszterelnököt, és bebörtönzi a legközelebbi munkatársait. Ez fenyegetéssel való zsarolás. Olyan érzés, mint Kelet-Németországban vagy Teheránban – miféle sötét rezsim ez? Mára szörnyű méreteket öltött. Ez egy sötét rezsim. Ez egy sötét per. Ez bűntett.”
Igen, ez bűntett. És minél inkább napvilágra kerül az igazság, minél több mindenre derül fény, annál világosabbá válik, hogy a bűnöző elemek nem a vádlottak padján ülnek – ők azok, akik a rendszert irányítják.
Túl sokáig túl sok izraeli vakon bízott az igazságszolgáltatásban és a főáramú médiában. De ma, hála Netanjahu bátorságának, valamint a tárgyalóteremben és néhány bátor médiariporter által a médiában feltárt tagadhatatlan tényeknek, az izraeliek felébredtek.
És ha valaki még mindig azt hiszi, hogy ez a kereszteshadjárat Netanjahuval véget ér, csak hallgassa meg az ikonikus izraeli rádiós személyiség, Razi Barkai szavait, aki nemrég egy podcastban ismerte el:
„Bibi távozása után is megmarad a Bibistim problémája” –utalva Netanjahu támogatóira és a növekvő jobboldali, hagyományos, vallásos izraeli közvéleményre.
Ez a füstölgő pisztolycső. Barkai világossá teszi azok számára, akik még mindig nem értik: ez soha nem csak Netanjahuról szólt, hanem az általa képviselt népességről. Az Izraelben egyre növekvő nacionalista tábor elhallgattatásáról van szó – vallásos, hagyományórzó és hazafias izraeliekről, akik nem hajlandóak meghajolni az igazságszolgáltatási rendszert és a médiát irányító, meg nem választott elit előtt.
Bárki, aki azt hiszi, hogy ez az apró elit békén hagy minket, amint Netanjahu távozik hivatalából, nem érti, mi történik itt valójában.
Ahogyan megpróbálták megbuktatni Menahem Begint, Jicak hamirt, Ariel Saront és most Netanjahut, úgy fogják üldözni a táborunk minden jövőbeli vezetőjét, hacsak nem vagyunk képesek megállítani a visszaélésüket az igazságszolgáltatással és a bűnüldözéssel.
Ezért az igazságügyi reform nem csak szükséges, hanem sürgős is.
Vissza kell adnunk a hatalmat az embereknek, és véget kell vetnünk az igazságszolgáltatási rendszerünkkel és a bűnüldözéssel való politikai visszaélésnek, mielőtt teljesen tönkreteszik a demokráciánkat.
Az a tény, hogy mindezt feltárják, jó hír!
Ezek megváltó idők, amelyek lehántják a valóság azon rétegeit, amelyek megakadályoztak minket, mint nemzetet abban, hogy betöltsük népként a küldetésünket, hogy szuverénként visszatérjünk őseink hazájába.
Am Jiszráél Chai!!!