Bár a macskákat gyakran tartották házikedvencként az ókori Közel-Keleten, különösen az egyiptomi társadalomban, a hagyományos zsidó forrásokban ritkán esik róluk szó. A Héber Bibliában például egyáltalán nem említik a házimacskákat, noha nagyobb rokonaik, különösen az oroszlánok, jelentős szerepet kapnak. A Talmud azonban többször is említi a macskákat. Ott mintha egyfajta határmezsgyén helyezkednének el: vad és háziasított, veszélyes és hasznos lények között.
A Sábát 51b-ben például a rabbik arról vitatkoznak, hogy az állatok által viselt tárgyak közül melyek szükségesek az emberek biztonsága és az állatok irányítása szempontjából és melyek nem (mivel a felesleges felszerelés terhet jelent, amit az állat nem vihet nyilvános helyen szombaton). A szabályok különböznek a háziasított és a nem háziasított állatok esetében, és ebben az összefüggésben a macskák példaként jelennek meg a nem háziasított állatra – mégis néha elkísérik az embereket, és nyakörvet viselnek.
A macska mint vadállat képe a legélesebben a Bava Kamma 80b lapon jelenik meg, ahol egy macska tragikus módon megtámad egy csecsemőt, és leszakítja a kezét. Ez vitát indít el a bölcsek között a macskatartás biztonságosságáról. Ráv, akit nyilvánvalóan mélyen megrázott a csecsemőt ért támadás, a következő kijelentést teszi:
“Ami a macskát illeti, meg szabad ölni (még akkor is, ha magántulajdonban van); tilos a birtokban tartása; nem vonatkozik rá a lopás tilalma; és ha elvész, nem áll fenn a kötelesség, hogy visszaadják a tulajdonosának, mint egy elveszett tárgyat.”
Ez az állásfoglalás, amely nyilvánvalóan a macskatartás visszaszorítását célozza, egyúttal arra is rámutat, hogy a rabbi világában ténylegesen voltak, akik macskát tartottak házikedvencként. Ráv kijelentésére válaszul a Gemára egy másik tanítást hoz fel, amely bemutatja, miért tarthatták egyesek hasznosnak a macskákat az otthonukban:
“Rabbi Simon ben Elázár azt mondja: Szabad falusi kutyákat, macskákat, majmokat és petymegeket tartani, mert ezek megtisztítják a házat az egerektől és más kártevőktől.”
A Talmud más szövegei is elismerik, hogy a macskák hasznos egérfogók (lásd Bava MeCia 97a), sőt vadászképességüket még csodálják is. Ugyanakkor ragadozó természetük hátrányként is megjelenik, különösen a csirkékre nézve (lásd Peá 3:7 és Hullin 52b).
A házikedvencek modern tartói néha megjegyzik, hogy a macskák – átlagosan – nem tekintenek úgy a tulajdonosukra, mint egy tekintélyt parancsoló, engedelmességet kiváltó gazdára, ahogy a kutyák. Hasonló viszonyulás található a Talmudban is:
“Rabbi Elázár tanítványai megkérdezték tőle: Miért van az, hogy a kutya felismeri a gazdáját, míg a macska nem ismeri fel? Rabbi Elázár ezt válaszolta nekik: Mint tudjuk, már az is felejtést okoz, ha valaki abból eszik, amiből az egér; hogy ne felejtene akkor a macska, amely magát az egeret eszi meg. (Horajot 13a)”
Rabbi Jochánán ezzel szemben úgy látja, hogy a macskák azon állatok közé tartoznak, amelyek viselkedése fontos tanulságot hordoz: „Még ha a Tóra adása nem történt volna meg, akkor is megtanultuk volna az illemet a macskától.” (Éruvin 100b) Miért? Mert a macskák diszkrétek, és elfedik a saját ürüléküket.
A népi képzeletben a macskákat gyakran a misztikummal és a mágiával hozzák összefüggésbe, és ez alól a zsidó hagyomány sem kivétel. A Brakhot traktátus leír egy rituálét démonok meglátására, amelyhez egy elsőszülött nőstény fekete macska méhlepényére van szükség (Brakhot 6a). A macskákat emellett álomjeleknek is tekintik; attól függően, hogy az álmodó hol látja a macskát álmában, vagy szerencsés eseményekre, vagy baljóslatú változásokra számíthat (Brakhot 56b).
Ma a világ számos részén, így sok zsidó otthonban is, a macskák kedvelt házikedvencek. A modern Izrael Államban a kóbor macskák gyakori látványnak számítanak, és szabadon kószállnak a nyilvános tereken. Így a macskák továbbra is átmeneti helyet foglalnak el a zsidó életben — néha háziasítottak, néha vadak.
A cikk a My Jewish Learning oldalon megjelent írás fordítása.
A szerző
