A petíciózók nagy része nem beszél héberül, fogalma sincs, mi megy Izraelben
Elolvastam a 300 aláíró petícióját és elolvastam a neveket. Sajnos olyan ismerősök írták alá, akik nem is éltek egy percet sem Izraelben, a külföldi (német, francia, amerikai) médiából értesülnek. Az aláírók 90%-a vagy talán annál is több nem beszél héberül, fogalma sincs, mi megy az izraeli közbeszédben.
Ez a 300 aláíró sajnos korábban is a politikailag korrekt és a főáramú médiadiktatúrából táplálkozott, és arra alapozva alakította ki a véleményét. Nagyon sokat ártott ez a hangadó tömeg nekünk, izraelieknek. Nem tudtunk ellenük sehogy se harcolni, mert a saját közösségi véleményburkukban úgy tettek, mintha mindenkinél jobban tudnák-értenék a helyzetet.
Sajnos a témával mélységeiben tájékozódni nem tudók elhitték nekik, „az igazán jó fej, értelmes koponyáknak”, hogy ha ők mondják, amit mondanak az a biztosan jó vélemény. Nagyon rossz irányba vezették a tömegeket, a galuti zsidókat és nem zsidókat egyaránt, s mi hiába harcoltunk magyarul is, onnan Jeruzsálemből, nem kellett a más hang az „átkos” eltűnése után sem a magyar médiában.
Ma úgy érzem izraeli újságíró kollégáimmal együtt, hogy vesztettünk, a médiaháborút elvesztettük, mert még ezeket a kis véleményburkokat se tudtuk meggyőzni. Ez nekünk október 7-e külön tragédiája. Igaz az a mondás ma is, hogy “Izraelnek szörnyen rossz a propagandája, minden propagandaháborút az ellenségei nyerik meg.” Igen — és ebben nagy szerepe volt és van a helyi véleményburok-csinálóknak (tisztelet a kivételnek, akik velünk, Izraellel vannak).
Szegő Edit kommentárját olvasom: „a Klubrádió 18:00 órai hírének fölkonferáló szövege szerint az izraeli hadsereg megtalálta a 2 éve eltűnt magyar-izraeli férfi holttestét. Noch einmal: eltűnt. Nem a gázai arabok által elrabolt, nem a gázai arabok által túszul ejtett, hanem eltűnt. Értitek?! Október 6-án még megvolt, aztán egyszer csak hopp, eltűnt. Kérdezem Pétert: a KR híreit kacsák vagy malacok írják? És akkor csodálkozunk, hogy az ilyen fogalmatlan értelmiségiek sietnek aláírni mindenféle terror-relativizáló petíciócskát? A hír kifejtése már nagyjából rendben volt. De ez felkonf… annyira beleillik ennek a hétnek a szellemi mélyrepülésébe.”
Az ilyen „eltűnt“ és hasonló érzéketlen, pimasz vagy inkább sunyi fogalmazásokkal van tele a mainstream média. És akkor senki se csodálkozzon, az ilyen média-forrást már senki nem akarja hallgatni! Kidnapped – elrabolták! A „nagyokos klubosok” ennyit se tudnak?! Jól félrevezetik a hallgatóságot! Ahelyett, hogy elmondanák. miképpen, milyen brutalitással rabolták el saját házából a Weiss nevű magyar családot akkor, 2023. október 7-én a gázai muzulmán arab fegyveres terroristák. Ki tudja, melyik terrorszervezet tagjai, annyi terrorszervezet működött-működik a gázai övezetben. A peticiózgatók meg hallgatnak, mint ahogyan 2023. október 7-e óta folyamatosan, egészen a petícióig.
Pedig én pontosan tudom milyen a hírszerkesztés, műsorkészítés. Több mint 30 éven át csináltam Jeruzsálemből. Az izraeli állami rádió magyar adásának főszerkesztője voltam. S közben a BBC London, a Duna TV, a Népszava, a 168 óra, a Magyar Nemzet tudósítója is voltam. Tudom, milyen nyomás alatt dolgozni, és nincs idő, rögtön mondani kell a híreket. A Klubrádiót is tudósítottam éveken át, az Öntött ólom 2008/2009-től kezdve a 2014-es Erős szikla háborúig, például a harctérről. Egyszemélyes show volt az, és nem szabad volt tévedni.
Remélem, a Klubrádióban van még, aki érti, miért harcol Izrael…
Más cikkeink a témában (kattintásra megnyílnak):
Karsai László és a történelmi tények
Mi, magyar zsidó emberek
A szerző
Ádám Ráchel
Az izraeli magyar adás volt szerkesztője, a Kol Israel Radio (magyar adás) Hungarian Broadcast Facebok-csoport adminisztrátora
300 görög imádkozik a perzsákért
Rachel meg a 18.45 adására a 16605 re is emlékszem
Alapvetően egyetértek szinte minden szavával. Azt viszont nem fogadom el, hogy a helyzetről alkotott véleményhez héber nyelvtudás, Izraelben élés szükségeltetne. Ön a harmadik, akinek hasonló álláspontját olvasom csak ma. Ez abszurdum: nem tudok héberül, soha nem éltem, voltam Izraelben, de azt pontosan tudom, hogy Izrael nem veszthet csatát, háborút, nincs hová hátrálni, és azt is tudom, hogy bibi egy szörnyeteg, Izrael orbánja, és azt is tudom, hogy jelenleg Izrael már nem tehet egyebet azon kívül, amit tesz. Izrael szerintem nem népirt, ennek a szörnyűségnek a közelében sincs, de nagyon remélem, hogy bibi mérhetetlen bűne okt 7-e előidézésében egyszer még kiderül jogi értelemben is.