Avi Abelow Facebook-bejegyzése
Amellett, hogy megünnepeljük a csodákat, amelyek 1948-ban a zsidó nép szuverénként való visszatérését ősi hazánkba, 77 évesen itt az ideje, hogy új jövőképet alkossunk a visszaszerzett szuverén államunk számára, amely az erőben, az erkölcsben és a zsidó sorsban gyökerezik!!!
Október 7-e óta megváltoztunk.
Nem mi választottuk ezt a háborút. De felébresztett bennünket, nyitott szemmel és nyitott szívvel.
Sok izraeli zsidó számára ez az első alkalom, hogy igazán felfogtuk, hogy nem csak az életünkért harcolunk, hanem magáért a jogért, hogy zsidóként létezhessünk őseink hazájában.
És miközben Izrael függetlenségének 77. évét ünnepeljük, valami újnak is életet kell adnunk: egy új jövőképnekt, amely nem a félelemben, a bűntudatban vagy az idegen elvárásokban gyökerezik, hanem a tisztánlátásban, az igazságban, a rendíthetetlen zsidó erkölcsben és a Hásémba vetett mély hitben.
Mert mi nem akármilyen nemzet vagyunk, amely a túlélésért küzd.
Mi vagyunk a Kiválasztott Nép, Am Szegula, akit Hásém nem kiváltságokra, hanem célokra választott ki.
Egy nemzet, amely arra hivatott, hogy ősei szülőföldjén éljen I-ten akarata szerint, hogy igazságos és erkölcsös társadalmat építsen, amely az igazságban gyökerezik, és hogy fény legyen a népek világosságára – nem a világ utánzásával, hanem azzal, hogy bátran elkülönülünk tőle, követve Hásem útmutatását, aki megismertette az emberiséggel a szabadságot és az erkölcsöt azáltal, hogy a Tórát a zsidó népnek adta.
Sok izraeli évtizedekig azt hitte, hogy Izraelben együtt élhetünk olyan emberekkel, akik nyíltan elutasítják a létezéshez való jogunkat. Azt reméltük, hogy elegendő engedmény, megbékélés segítségével, elég jóakarattal, elég türelemmel, és ha nem halljuk meg, amit hangosan kimondanak, majd békére találunk.
De a remény nem stratégia.
Október 7. összetörte ezt az illúziót, és helyette az igazságot adta nekünk.
Nem oszthatjuk meg őseink hazáját olyan emberekkel, akik a pusztulásunk mellett kötelezték el magukat.
Gázában nem. Júdeában és Szamariában sem. Lodban sem. Nem Galíleában. Sem a Negevben, sem Jeruzsálemben.
És mégis, tudom, hogy sok izraeli még mindig habozik elfogadni ezt a jövőképet. Aggódnak: de mi lesz az erkölccsel? Mi lesz az értékeinkkel? Mit fog szólni a világ?
Hadd mondjak valamit:
Az erkölcsi tisztaság nem erkölcstelen.
Megvédeni a népedet egy 1400 éves vallási ideológiával szemben, amelynek hívei elpusztítanának, nem rasszizmus.
A jövőtök biztosítása nem szélsőségesség.
Ezt hívják túlélésnek. És még inkább, ezt hívják vezetésnek.
Nem arról beszélünk, hogy gyűlöljük az arabokat. Békeszerető emberek felkarolásáról beszélünk.
Nem az „áttelepítésről” beszélünk. Az önkéntes kivándorlás ösztönzéséről beszélünk, azok számára, akik arra nevelik gyermekeiket, hogy a zsidók megölése és Izrael zsidó államának elpusztítása legyen a céljuk.
Nem bosszúállásról beszélünk. Mi felelősségről beszélünk.
A gyermekeinkért érzett felelősségről.
A terror által összezúzott családokért érzett felelősségről.
A minden izraeli iránti felelősségről, aki megérdemli, hogy rakéták, rajtaütések és vértől csöpögő címlapok nélkül éljen.
És igen, a felelősségről egy olyan erkölcsi kódex iránt, amely az életet többre értékeli annál a hamis békénél, amely nem vesz tudomást a köztünk bujkáló, az életünket veszélyeztető gonoszról.
De mindezeknél is mélyebb, spirituális felelősségünk van isteni küldetésünk betöltésére.
Hogy olyan zsidó társadalmat építsünk, amely tükrözi az I-ten által nekünk adott értékeket.
Hogy az őseinknek ígért földön éljünk.
Hogy visszaállítsuk I-ten jelenlétét a világban azáltal, hogy az Ő akarata szerint élünk, szabad és szuverén népként őseink hazájában.
Ez a jelentése igazából annak, hogy fény a népek világosságára.
Ez a vízió nem fog egyik napról a másikra beteljesedni. Ez nem egy gyors folyamat. Ez egy hosszú, türelmes, eltökélt nemzeti projekt.
Ez azt jelenti, hogy véget kell vetnünk annak, hogy az ellenségeink munkaerejétől függünk.
Ez azt jelenti, hogy vissza kell vonnunk Oslót a gondolkodásunkban és a politikánkban.
A zsidó identitás és a nemzeti ellenállóképesség megerősítését jelenti – az oktatás, a média, a közösség és a cselekvés révén.
Egyesek ezt irreálisnak nevezik. Én ezt nevezem az egyetlen reális útnak.
Az egyetlen jövő, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egyszerre legyünk szuverének és biztonságosak – és hűségesek az I-tenhez, aki 2000 év után hazahozott minket.
És ez az igazság: minél többet beszélünk erről a jövőképről, annál több izraeli kezdi megérteni – nem szélsőségként, hanem bölcsességként.
Túl sokáig túl sok izraeli volt naiv. De most már sokkal többen ébredtek fel.
Mi vagyunk a zsidók legáldottabb nemzedéke 2000 év óta.
Már nem száműzöttek vagyunk, akik kegyelemért imádkoznak – itthon vagyunk. Hadsereggel. Állammal. Küldetéssel.
És most, az ehhez illó erkölcsi és szellemi tisztánlátással.
Miközben tehát a csodák 77 évét ünnepeljük, tegyünk egy bátor lépést a 78. év felé:
Építsünk egy új izraeli kultúrát – olyat, amely nem kér bocsánatot a létezésünkért.
Olyat, amely nem ejtenek túszul a meghiúsult álmok.
Ami olyan nemzedéket nevel föl, amely büszke az identitásunkra, hűséges a földünkhöz, és kész vezetni – nem csak túlélni.
Am Jiszráél felemelkedik.
És I-ten segítségével soha többé nem fogunk elaludni!
Am Jiszráél Chai!
A szerző
