
Éppen száz éve írt a cionista Zsidó Szemle arról, hogy Einstein a cionizmusról (is) beszélt a jeruzsálemi Héber Egyetem megnyitóján. A cikk a Zsidó Szemle 1925. május 1-i számában jelent meg magyarul, Útravaló címmel. Alább néhány bekezdését közöljük.
“Héber egyetemünk megnyitása a jeruzsálemi Skopus-hegyen oly esemény, mely nem csak jogos büszkeséggel kell, hogy eltöltsön bennünket, de amely elgondolkozásra is kell, hogy bírjon. Az egyetem az a hely, melyben az emberi szellem egyetemessége megnyilatkozik. A kutatás és a tudomány céljának csak az igazságot ismeri. Ezért természetes, hogy azok az intézetek, amelyek a tudományt szolgálják, összekapcsoló elemei a népeknek és embereknek. Manapság sajnos az európai egyetemek legtöbbször a szellemtelenségnek és egy elvakult türelmetlenségnek táptalajai, mely minden a saját népükkel vagy fajukkal idegen elem ellen irányul. Emiatt különösen a zsidók szenvednek, nem csak azért, mert megakadályozzák őket a szabad cselekvésben, és a szabad önképzésben, de azért is, mert a legtöbb zsidó különösen idegennek érzi magát a nacionalista szűkkeblűség eme szellemével szemben. Egyetemünk születése napján azt kívánom, hogy egyetemünk mindig mentes maradjon ettől a rossz szellemtől, hogy a tanítók és a diákok mindig annak tudatában legyenek, hogy akkor szolgálják legjobban népüket, ha összekapcsolják őt az emberiséggel és a legmagasabb emberi értékkel, melyek többé nem egy nemzetéi.
A zsidó nacionalizmus ma szükségszerűség, mert csak nemzeti létünk megszilárdulásával háríthatjuk el azokat az összeütközéseket, melyek alatt a mai zsidó szenved. Bárcsak eljönne az idő, midőn ez a nacionalizmus annyira magától értetődő dologgá lett, hogy nem kell külön hangsúlyoznunk. Múltunkkal és népünk jelenkori munkájával való összekapcsolódásunk adja meg az egész világgal szemben való fellépésünk biztosságát. De éppen tanítóintézeteink legnemesebb feladatuknak kell, hogy tekintsék, hogy mentesen tartsák népünket a nacionalista képzelődéstől és agresszív türelmetlenségtől.
(…) Mindnyájan együtt akarunk dolgozni azon, hogy az egyetem teljesíthesse feladatát.”