Jimmy Carter és Izrael: Békeközvetítő vagy manipulatív ellenfél?

Steinberg szerint közismert, hogy Carter gyakran elferdítette az események menetét (vagyis hazudott), ami komoly felháborodást és súlyos károkat okozott a folyamatnak. Egy kiemelkedő – de korántsem egyedi – példa: a Camp David-i csúcstalálkozó utolsó éjszakáján, miután fenyegetései nem tudták rávenni Begint arra, hogy határozatlan időre befagyassza az építkezéseket Júdeában és Szamáriában, az amerikai elnök nyíltan hazudott, azt állítva, hogy Begin meghátrált – miközben amerikai és izraeli jegyzőkönyvek is bizonyítják, hogy az izraeli miniszterelnök nem engedett – eleveníti fel a kutató.

Bejegyzése szerint 1980 novemberében, miután Carter elbukta az újraválasztását  Ronald Reagannel szemben – nagyrészt az iráni túszválság és a gazdasági válság miatt –, a volt elnök a „zsidókat” okolta vereségéért. Hivatali idejének vége után Begin megtagadta, hogy találkozzon Carterrel vagy beszéljen vele. Carter ezt követően tovább fokozta Izrael-ellenességét, többek között a 2006-ban megjelent „Palestine: Peace Not Apartheid” című könyvével, amely hozzájárult ahhoz, hogy az apartheid propagandakampány a 21. században is teret nyerjen.

Az olyan Izrael-gyűlölők, mint Ken Roth (Human Rights Watch) támogatták ezt a hazugságot, amely bagatellizálta a dél-afrikai, valódi apartheid rendszer áldozatainak szenvedéseit. Carter továbbá propagálta a palesztin arab áldozati narratívát is, Izraelt hibáztatva a konfliktusért és a szenvedésekért, figyelmen kívül hagyva az elmúlt 100 év háborúit, terrortámadásait, uszításait stb. Lehetséges, hogy ezt tudatlanságból tette – de az is lehet, hogy rosszindulatból.

Michael Oren a Jerusalem Postban is megemlékezik Carter 40 éven át tartó rágalmazó hadjáratáról izrael ellen. Carter ragaszkodott ahooz a téveszméjéhez, hogy Izrael megsérti a Biztonsági tanács 242-es határozatát azzal, hogy nem vonult vissza a hatnapos háború előtti határai mögé, és nem hozott létre palesztin államot. A határozat meg sem említi a palesztinokat, még kevésbé egy palesztin államot, és kifejezetten kerüli a védhetetlen határok visszaállítását.

Carter a már említett könyvében kárhoztatja a szekuláris zsidókat a zsidó törvények elhagyásáért, és elítéli a nemzeti-vallásos zsidókat, mert ragaszkodnak hozzájuk.  De Carter nem elégedett meg Izrael becsmérlésével: élete utolsó évtizedeit a ÍHamász kifehérítésének és a terrort elítélő, békére törekvő szervezetként történő bemutatásának szentelte. Míg az izraeli vezetőkkel elkerülte a találkozást, Kaled Masált, Iszmail Hanijét és más terrorfőnököket szívesen látta. A 2008-2009-es konfliktusban Izraelt a gázaiak szándékos kiéheztetésével vádolta, a Hamász által a határ alatt ásott alagutakat pedig védekező építményeknek nevezte, amelyek a határon belül maradnak.

„Sem Kürosz, sem Truman, hanem egy Nabukodonozor, aki összebarátkozott Hámánnal” – zárja nekrológját Oren.