Hogyan harcolnak a zsidók
Menashe Posner cikke a Chabad.org oldalról.
A monda szerint valaki egyszer azt mondta Abraham Lincolnnak, hogy reméli, „az Úr a mi oldalunkon áll ebben a háborúban.” Az elnök így válaszolt: „Egyáltalán nem ez aggaszt… De állandóan aggódom és imádkozom azért, hogy én és ez a nemzet az Úr oldalán álljunk.”
Úgy vélem, ez tükrözi a zsidó hozzáállást a háborúhoz. Egy tökéletlen világban a Tóra elismeri a háborút mint sajnálatos szükségszerűséget. Az ősi Izraelnek – akárcsak bármely más nemzetnek – meg kellett védenie magát. De a Tóra iránymutatásokat is ad, hogy biztosítsa, hogy ezt a szörnyű eszközt ritkán és könyörülettel használják.
Mint mindig, a Tóra bölcsessége időtlen. A hadviselésre vonatkozó törvények közül sok ma éppoly előrelátó, mint háromezer évvel ezelőtt. Íme néhány példa:
Általánosságban a zsidó hadsereg kétféle háborút vívott: milchemet micvá (kötelező háború), amelyet Isten parancsolt el; és milchemet resut (önkéntes háború).
A milchemet micvá egyik fő példája Józsué harcai voltak Izrael földjének meghódításáért. Az Izrael védelmében vívott háborúk is ebbe a kategóriába tartoztak.
Az önkéntes háborúkat, amelyeket a nemzet vezetői ítéltek szükségesnek, csak a 71 tórai bölcsből álló legfelsőbb bíróság beleegyezésével lehetett megvívni.
Bármelyik esetről is volt szó, a zsidó hadseregnek tilos volt háborút kezdeményezni anélkül, hogy előbb ne próbált volna békét ajánlani az ellenségnek. A megállapodás feltételei között szerepelt, hogy az ellenség elfogadja a Noé hét parancsolatát, és pénzbeli ajándékot fizet Izraelnek.
Ha egy várost ostrom alá veszünk, nem szabad teljesen körbezárni. Egy oldalt mindig nyitva kell hagyni, hogy aki menekülni akar, elmehessen. Nem szabad kivágnunk a gyümölcsfákat a város körül, sem pedig eltorlaszolni a vízforrást. (Ez a békeidőkre is vonatkozott. Valójában a bölcsek ebből a törvényből vezették le a bal taschit elvét, amely tiltja a természeti erőforrások indokolatlan elpusztítását.)
Még háború idején is meg kell őriznünk az emberi méltóságot és a higiéniai előírásokat. Ennek érdekében az izraelita katonák egy hegyes karót vittek magukkal, hogy el tudják ásni a hulladékukat.
A zsidó hadsereget egy különleges kohén (pap) vezette a csatába, akit masuach milchamah-nak (háborúra felkent pap) neveztek, és erre a feladatra jelöltek ki. Ő bátorította a katonákat, és biztosította őket arról, hogy I-ten az ő oldalukon áll.
Ő hirdette ki azt is, hogy aki nemrég eljegyzett egy nőt, de még nem vette feleségül, aki gyümölcsöst ültetett, de még nem művelte meg, vagy aki új házat épített, de még nem költözött be, hagyja el a csatateret, és a frontvonal mögül támogassa a harcosokat.
(Milchemet resut esetén az, aki az elmúlt évben házasodott, új házba költözött vagy gyümölcsöst kezdett művelni, egyáltalán nem vett részt a harcban. Azonban milchemet micvá esetén nekik is csatlakozniuk kellett a harchoz.)
A kohén azt is kihirdette, hogy aki fél, hagyja el a harcvonalat, nehogy tompítsa bajtársai harci kedvét. Amikor a kohén a félelemről beszélt, nemcsak azokra gondolt, akik a harc veszélyeitől tartottak. Azoknak is szólt, akik tudták, hogy vétkeztek I-ten ellen, és ezért nem biztos, hogy méltók az isteni védelemre egy veszélyes helyzetben.
Ezek a törvények, valamint a háborúra vonatkozó sok más szabály azt a célt szolgálták, hogy a zsidók „világosság legyenek a nemzetek számára,” az igazságosság lámpásai egy sötét és erkölcstelen világban. Természetesen a Tóra fő célja, hogy elérje azt az állapotot, amelyért a világ teremtetett: a messiási korszakot, amikor
„Kardjaikból ekevasakat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket; nem emel nép népre kardot, és nem tanulnak többé hadakozást…” (Ézsaiás 2:4).
https://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/1942076/jewish/Biblical-Guidelines-for-Warfare.htm
A szerző
