Berend Béla főrabbi hosszú ideig a magyar zsidó vezetés történetének fekete báránya volt. Az 1944-45-ös német megszállás és a holokauszt alatti, a fővárosi zsidó tanácsban végzett ellentmondásos tevékenysége, majd az azt követő népbírósági pere – és az azzal párhuzamosan megindult rágalmazó sajtóhajsza – sokáig bélyeget nyomott munkásságára. A történészszakma azóta egységesen pozitívabb fényben látja tevékenységét, a vele szemben felhozott vádakat koncepciósnak tartja.[1] A Népbíróságok Országos Tanácsa általi felmentését követően, 1947 szeptemberében az Egyesült Államokba távozott. Felvette az Albert Bruce Belton nevet, a változást 1954 nyarán jegyezték be. Amerikai éveiről korábban írtam,[2] itt néhány részlettel szeretném kiegészíteni Berend (Belton) amerikai tevékenységét.
Ugyan Berend emigrációs pályafutása során erősen Izrael-barát és kommunistaellenes nyilatkozatokat tett és cikkeket írt, a rákosista hírszerzés washingtoni követségre telepített, fedésben dolgozó munkatársai (ún. rezidentúra) iratanyaga árnyalja a fenti képet.[3] 1956. január 25-én a washingtoni rezidentúra azt jelentette Budapestre, hogy a jelenleg állás nélküli rabbi szeretne hazatérni. A hírszerző, akinek kilétével itt nem foglalkozunk, egy étteremben találkozott Berenddel, akit “fürge, ravasz, nagyhangú emberként” jellemzett. A rabbi felvetette, hogy remekül tud angolul és jól ismeri Amerikát, továbbá kapcsolatai vannak a Szabad Európa Rádió irányába. Arra gondolni sem mert, hogy Magyarországon újra rabbi legyen, mert szerinte nem fogadná el őt a zsidó közösség. A legkevésbé sem titkolta, hogy két fő motivációja anyagi és családi. “Minden szenteskedés nélkül, szinte üzleti alapon beszélt a kérdésről.” Őszintén megmondta, hogy ha milliomos lett volna, nem jönne haza, “de nem lett”. Továbbá felesége a népbírósági pere után elvált tőle és újra férjhez ment, nem tartja vele a kapcsolatot, és így nem tudja tartani a kapcsolatot 10-11 éves lányával sem, aki 1945-ös letartóztatása előtt néhány nappal született. Berend szeretett volna találkozni lányával, ezért kereste a jó viszonyt a Rákosi-rendszerrel.
Berend először csak látogatóba jött volna Magyarországra, és félt, hogy ha beteszi a lábát az országba, újra letartóztatják (ez egyébként alaptalan félelem volt, mint a rezidentúra is megállapította, a rabbi jogerős felmentő ítélet alapján nem kezelhető háborús bűnösként). Berend a beszélgetés során számos olyan hívószót bedobott, amelyekről talán úgy gondolta, hogy kedvező fogadtatásra találnak a kommunista követségi alkalmazott előtt. Mint tisztázta, ő maga antikapitalista és ateista. “Nem lehet a népet örökké vallással butítani. Ő nem hisz az istenben, azonban valamiből neki is élni kell, ezért foglalkozik ma is ezzel a kérdéssel, illetve prédikál úgy zsidó, mint keresztény templomban is”. (Utóbbiban nem hazudott, hagyatéka szerint ökumenikus istentiszteleteken, de még esküvőkön is szolgált). Mint jelezte, ha nem mehet egyelőre haza, még akkor is szeretne jó viszonyt ápolni a követséggel.
Idáig a rabbi valószínűleg jó úton járt, ám ezt követően “túllőtt a célon”. Beszélgetőtárásnak kifejtette, hogy „az amerikaiak” sokat fecsegnek, és arról is beszéltek neki, „hol vannak atomtelepek és más, stratégiailag fontos területek”. Közölte, hogy “ő szívesen segítségünkre lenne (…), természetesen nem azt mondja, hogy kémkedést végezne (…)”. Az utóbbi mondatok kapcsán a hírszerzés embere gyanút fogott és felvetette, hogy akár megrendezett provokáció is lehet a megkeresés hátterében. Mindenesetre összbenyomása nem volt teljesen negatív: „Nevezett feltétlen egy igen értelmes, nagy tárgyi ismeretekkel és széles kapcsolatokkal rendelkező, bátor kiállású személy benyomását kelti.” A legkevésbé azt javasolta, hogy hazahívják, bár ha lehetne rabbi Magyarországon, akkor bomlasztásra és propagandára lehetne használni. Hasznosabb lenne viszont Bécsbe hívni és ott beszervezni, így lányával is könnyen tarthatná a kapcsolatot. „Komoly kapocs lehet Magyarországon élő lánya, akit elmondása szerint nagyon szeret.” Ilyen értelemben feltétlenül tippszemélyként – hálózati munkára potenciálisan alkalmas jelöltként – kell kezelni. Következő lépésként az javasolta a jelentéstevő, hogy Berend írjon néhány tanulmányt pénzért a követség számára, azokat kiértékelik, és majd meglátják, hogyan tovább.
1956 februárjában New York-i lakásán keresték fel Berendet, aki kapott egy kérdőívet a hazatérés intézéséhez. Ezen a ponton Berend túlságosan lelkesen kezdett viselkedni, és ez gyanút keltett a titkosrendőrben. Berend először is többször megkérdezte tőle, hogy ő voltaképpen kicsoda (nyilván maga sem hitte el, hogy egyszerűen egy követségi munkatárssal beszél). Ezután amerikai újságkívágásokat akart neki átadni, legalább „egy kilónyit”. A titkosrendőr elutasította, hogy belenézzen az anyagba, nyilván provokációtól tartva. Ezt követően Berend a Szabad Európa Rádió munkatársaitól kapott brosúrákat vett elő. A titkosrendőrt ez már érdekelte volna, de inkább úgy döntött, ennek átvételét is elutasítja. Ezek után a rabbi pletykákat kezdett megosztani a rádióról.
A beszélgetés a jelek szerint főleg világnézeti, ideológiai síkon folytatódott. Az egyébként ortodox családból származó Berend arról kezdett beszélni, hogy ha hazatérne Magyarországra, akkor reform-rabbi lenne, mert neológ nem lehet. A reform „elveti a régi ortodox rituális szokásokat és hagyományokat pl. sapka, kóser, stb. és teljesen új alapokra helyezné (sic!). Ezzel, mint mondotta elszakadnának Izraeltől és nem lenne talaj a cionizmusnak sem. Az egészet nemzeti alapra szervezné, függetlenül a Zsidó Világtanácstól és tág teret engedne a rendszer befolyásának”. Ez meglehetősen szélsőséges felajánlkozás volt az egyébként a nyilvánosság előtt cionista rabbitól. Ugyan a MIOK ekkor hivatalosan szintúgy Izrael-ellenes vonalat képviselt, a „sapka, kóser” elvetése, az „új alapok”, a teljesen „nemzeti” – talán ez alatt egyfajta szocialista-magyar asszimiláns vonalat kell feltételezni? – és anticionista program még ekkoriban is szélsőségesnek számított volna.
A közel-keleti helyzetről azt mondta, hogy „mit ugrál az a maradék zsidó, ha az arabok megvadulnak, besöprik őket a tengerbe, mielőtt akár az angolok, akár az amerikaiak segíthetnének, és kérdés, hogy segítenének-e”. Kérdéses, hogy ezeket mennyire gondolta komolyan. Az amerikai zsidó sajtóban Belton néven gyakran írt Izrael-barát cikkeket, de beszélgetőtársával azt is közölte, hogy van Amerikában egy másik Berend Béla, aki antikommunista cikkeket ír, és hogy ők nem azonosak (noha a bedobott „másik Berend” tevékenysége pont olyannak hangzik, mint az övé). Berend végül ismét azt kérte, hogy vagy engedjék ki hozzá a lányát – nem világos, hogy egy 11 éves lányt, akit nem enged el az anyja, ki vitt volna ki –, vagy ő hadd mehessen haza lányához, esetleg találkozhasson vele harmadik országban. „Ha nem sikerülne hazamennie, legalább a leányát kapja meg.”
A jelentés végére a titkosrendőr értékelést írt. Berend nem kelti azt a benyomást, hogy amerikai kém, de a bizalom nem is teljes az irányába. Nem keltett jó benyomást, hogy a jelek szerint ismerte a konspiratív levelezés fortélyait: leveleit alaposan leragasztotta, és nem is írta alá azokat. Hogy a kérdéseket tisztázzák, a titkosrendőr javaslatot tett, hogy küldjenek neki egy „preparált levelet”, és így ellenőrizzék, hogy az amerikaiak figyelik-e a levelezésüket. A titkosrendőr javasolta foglalkoztatását, annak tükrében, hogy az „otthoni feldolgozás” – vagyis Berend korábbi, magyarországi tevékenységének vizsgálata, esetleges terhelő adatok feltárása – mit mutat. A jelentés alapvetően javasolta foglalkoztatását, például írhatna tanulmányt a Szabad Európa Rádióról, akár fizetség ellenében. A következő találkozó Berenddel már lehet konspirált is. A rezidentúra innentől fogva „Mózes” fedőnéven utalt a jelöltre.
„Mózes” ügyében az utolsó releváns dokumentum a rezidentúra anyagából egy 1956 áprilisi memorandum. Nyilvánvaló, hogy a két dátum között több minden történt, de hogy mi, arra csak homályos utalások találhatók az egyébként is kusza anyagban. A dokumentum alapvetően leteremti a rezidentúra tisztjeit, mert nem néztek utána kellően „Mózes” hátterének, és így nem derült ki, hogy nevezett a Gestapo kémje volt a német megszállás alatt. (Mint jeleztük, még a népbíróság sem fogadta el, hogy Berend valaha Gestapo-kém lett volna). „Mózessel” továbbiakban nem keresik a kapcsolatot, mert minden bizonnyal provokátor, akit azért küldtek, hogy lejárassák a Népköztársaságot. A memorandum tényként kezelte, hogy Berenddel felvette a kapcsolatot az FBI, vagy megfigyeli őt az amerikai nyomozószerv, és a rabbi erről valahogyan tudomással is bír. „Ha őszinte volt, úgy alaposan megijedhetett az FBI-tól” – szól a megjegyzés, melyet több részlet hiányában nehéz értelmezni. „Előfordulhat, hogy most akarják bevonni, és felhasználni, de megfelelő fogadtatásban részesítjük a központ utasítása szerint. A legvalószínűbb azonban az, hogy valamilyen nyilatkozatot, vagy »vallomást« írathattak vele alá, melyre céloz a levelében is.” Nem világos, hogy ez mit takar, de a jelek szerint Berend írhatott valamilyen levelet a követségnek, ahol beszámolt az FBI-jal való kapcsolatáról. A rezidentúra „Mózesre” vonatkozó anyaga itt véget ér. Berend nyilván maga is belátta, hogy ezen az úton nem térhet haza, ezért 1957-ben Sós Endréhez, a MIOK új elnökéhez fordult, hogy segítségét kérje: Sós, aki egyébként maga is az állambiztonság ügynöke volt „Sipos” fedőnéven, nem javasolta a hazatérést.[4]
A rabbi ezen kívül még több helyen szerepel a Kádár-rendszer titkosszolgálati anyagában. A legtöbb említést arra vonatkozik, hogy Berend vélt második világháborús háborús bűnös: rajta volt az Amerikában élő „fasiszta magyar emigráció vezetőiről” készült listán, nyilasok és csendőrök mellett. Minden ilyen személynél, ha ő vagy rokona útlevelet kért volna, akkor a BM II/3-b. alosztályt értesíteni kellett.[5]
A fentieken túl látszik, hogy a hetvenes években még legalább két alkalommal foglalkoztak személyével. Az említések alapvetően a rabbi Mindszenty József (és emléke) ellen vívott sajtókampányával, illetve a Moldova György íróval szembeni – máshol ezen sorok írója által már részletesen bemutatott[6] – magyarországi, jogászán keresztül vívott jogi eljárással kapcsolatosak.
Előbbi kapcsán megtudjuk, hogy 1975-ben „Berkesi János” ügynök felkereste Amerikában Berendet, és átvett tőle néhány, Mindszentyre vonatkozó, negatív tartalmú történelmi dokumentumot. Ezek valószínűleg nem lehettek különösebben értékesek – Berend alapvetően a sajtóból elérhető vélt vagy valós, negatív forrásokkal támadta Mindszentyt –, mindenesetre „Berkesi” megállapította, hogy a rabbi „sértett, megbántott, a lelkiismeretével és a világgal soha meg nem békélő ember”.[7] Ez mondjuk igaz is volt: Berend nyilván nem vette jó néven, hogy felajánlkozását elutasították.
A másik témát tekintve: Berend polémiája nem 1975-ben kezdődött Moldovával és a Kortárs folyóirattal. Az ezt megelőző években már több levélben kifogásolta, hogy az író a folyóirat hasábjain megjelent szövegében (mely később a Szent Imre-induló néven könyvalakban is megjelent) kollaboránsként említette őt. Kiterjedt budapesti levelezése miatt Berendre „K”-ellenőrzést (postaforgalom-ellenőrzést) vezettek be, a jelek szerint már 1972-től. Egy a BM III/II-4-a. alosztály által írt, 1972 májusi jelentés szerint „a »K« anyagokból megállapítható, hogy dr. Belton nehéz anyagi viszonyok között él az USA-ban és a Magyar Népköztársaságról megvetéssel és utálattal nyilatkozik. Azt egy »cafat országnak« tartja”.[8] Egy 1975 szeptemberi, a BM III/III-1-c. alosztály által írt jelentés szerint pedig „dr. Albert B. Belton levelezését (továbbra is) ellenőrizzük”.[9]
A fentieket azzal a megjegyzéssel kell ellátnunk, hogy Berend és az állambiztonság kapcsolatáról nem tudtunk meg eleget a mélyen szántó következtetések levonásához. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a rabbi valamilyen oknál fogva maga kereste meg a Rákosi-rendszer külügyét – és akaratlanul a rezidentúráját –, felajánlva szolgálatait. Az állambiztonság a jelek szerint relatíve rövid időn belül arra jutott, hogy „Mózes” fn. tippszemély a hálózati munkára alkalmatlan, megkeresése valószínűleg provokációs céllal történt, így visszautasították. Nem kizárható viszont, hogy Berendet valóban motiválta a lányával való kapcsolatfelvétel. A jelek szerint a rabbi valós érzelmeit nem vagy nem teljesen tárta fel a hírszerzés előtt, hiszen magánlevelezésében továbbra is szidta a kommunizmust. A jövőben esetleg újabb dokumentumok előkerülése segítheti jobban feltárni a rabbi valós motivációit.
[1] Schmidt Mária: Kollaboráció vagy kooperáció? A Budapesti Zsidó Tanács. Bp., Minerva, 1990. 337-390. és Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere. Századok, 1996/6. 1525-1552. és Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság. A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944-1945. Bp., Jaffa, 2023. 213-242.
[2] https://www.szombat.org/politika/nyilas-rabbi-vagy-kulonos-hos-berend-bela-emlekezete
[3] A rezidentúra összes, Berendre vonatkozó anyagáért, amennyiben külön nem jelöltük, lásd: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBSZTL), 3.2.6. OL-8-011/VIII.
[4] Wiener Library (London), 598b, Berend Béla iratai.
[5] ÁBSZTL 3.2.5. O-8-073/1/228-229.
[6] Veszprémy: Tanácstalanság, i. m. 213-242.
[7] ÁBSZTL, 3.2.3. Mt-126/2.
[8] ÁBSZTL, 3.1.5. O-17169/3. 138.
[9] ÁBSZTL, 3.1.5. O-17169/4. 128.
A szerző
