Ajánlom a magyarországi zsidó közösség figyelmébe Schönberger Ádámmal az ő Facebook-falán, nyilvánosság elött zajló vitánkat. Tanulságos olvasmány mindenkinek, aki közeli képet szeretne kapni arról, hogy milyen érvek, történelmi és fogalmi zavarok és tévképzetek keringenek ma Izraelről és a zsidó történelmi jogfolytonosság kérdéséről – nem ritkán olyanok megszólalásaiban is, akiknek hivatalból is a közösségünk védelmét, igazát és érdekeit kellene képviselniük.
– Schönberger Ádám: Nem gondoltam volna, hogy valaha is kiírom, de nagyon örülnék, ha Netanjahu elfogadná Magyar Péter meghívását!
(– írja Ádám, a Politico hírre reagálva, aminek leadje, hogy “Magyarországnak le kell tartóztatnia Netanjahut, ha odalátogat.)
– Popovits Dávid: Inkább fenn kellene tartani azt a kapcsolatrendszert, ami kialakult Izraellel. A meghívás nem fenyegetés volt szerintem, hanem pont egy üzenet, hogy a helyzet nem engedi Bibit idelátogatni, de MP elismeri a kapcsolat fontosságát.
(Olvasgassatok picit többet, javaslom az elmúlt 120 év történelmét, Mohamed próféta halála utáni éveket, valamint a 21. századi Közel-Keleti történéseket. Ami a politikai híreket illeti, nem árt 2-3 eltérő csatornát figyelni, akár különböző nyelveken és nagyon fontos: Ne hidd el, amit gondolsz!)
– Schönberger Ádám: Hány évig volt Izrael mai földjének mondjuk több, mint fele önálló, zsidó szuverén entitás…
– Vajda Tamás: kifejezetten élvezem, amikor Izrael létjogosultságát megkérdőjelező zsidókkal lehet vitatkozni, mert a kérdéseikkel többnyire saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe.
Ha nem kizárólag az államiságot nézzük, hanem a tényleges jelenlétet is, azon belül pedig a többségi időszakokat, akkor nagyjából 1500-1800 évnyi folyamatos vagy domináns zsidó jelenlétről beszélünk ezen a területen. Ebből körülbelül 600-700 év az, amikor tényleges politikai szuverenitás is társult hozzá.
A vita rendszerint ott siklik félre, hogy egyetlen dimenzióra szűkítik le a kérdést. Vagy csak az államiságot nézik, vagy csak a jelenlétet. A valóság az, hogy a kettő együtt értelmezhető, visszatérő államiság és szinte megszakítás nélküli civilizációs jelenlét.
Nem egy „modern kolonizációról” van szó, ahogyan a kifordított iszlamista [és szélsőbal + woke] propaganda terjeszti és ahogy te is sugallod a kérdéseddel. A történeti ív inkább egy időnként megszakított, de folytonosan újraépülő jelenlétet mutat, amelynek vannak megszakadásai, de nincsen valódi kezdőpontja a modern korban. Ha kívánod, részletesen is végigvezetem neked ezt az 1500-1800 éves időszakot. (Lásd a jegyzetet a beszélgetés végén)
– Schönberger Ádám: Nem hiszek a bibliai alapú „tudományosságban”, és valóban, meg is mosolyogtat, inkább a régészetre és a forráskritikára támaszkodom. Ezek alapján a Hasmóneus Királyság előtt nem létezett olyan kiterjedt és egységes zsidó állam, amely a későbbi értelemben vett judaizmusra épült volna.
A Júdeai Királyság egy viszonylag kicsi, periférikus hegyi állam volt, amely a mai Izraelnek csak egy töredékét fedte le. Az északi Izraeli Királyság vallásilag és etnikailag sem volt egységes: többféle kultusz és népesség élt egymás mellett. A judaizmus egységesebb formája egy hosszabb folyamat eredménye, amelyben a Kr. e. 7. századi reformok (leginkább Jósiás idején) és a babiloni fogság és diaszpóra játszottak kulcsszerepet. Mire ezek lezajlottak, az északi királyság már nem létezett. A mai népesség is összetett: voltak elvándorlások és helyben maradások, keveredések mindkét oldalon. Emiatt a kérdés nem vezethető le tisztán etnikai vagy genetikai alapon – sem a mai zsidó, sem a muszlim közösségek esetében. Nem Izrael létjogosultságát kérdőjelezem meg, hanem azt, hogy vallási vagy mitologikus alapon próbáljunk politikai jogokat levezetni. Ugyanakkor az is világos, hogy a zsidó történelem és hagyomány szerepet játszott a mai Izrael létrejöttében – ahogy az is, hogy más, ott élő közösségeknek is ugyanúgy van történeti és leszármazás alapú kötődésük a földhöz. Épp ezért azt vallom, hogy egyik oldalról sem lehetnek ezek a vélelmezett jogok indokai az erőszaknak és az elnyomásnak.
Vajda Tamás: Senki nem kér tőled „bibliai alapú tudományosságot”. Csak azt, hogy ne keverd össze a judaizmus fejlődéstörténetét a zsidó történeti jelenlét tagadásával. Attól, hogy az ókori Izrael és Júda vallása még nem a későbbi rabbinikus judaizmus formáját öltötte, ezek az entitások nem válnak mesévé. Az „Izrael” név külső forrásban már Kr. e. 1208 körül megjelenik, a „Dávid háza” pedig a Kr. e. 9. században felbukkan egy feliraton. Ez több a mítosznál, és kevesebb annál a kényelmes relativizálásnál, amit most előadsz.
Az, hogy Júda nem volt birodalom, teljesen irreleváns. Sok ókori állam nem volt birodalom, ettől még állam volt. Jósiás reformja pedig nem azt bizonyítja, hogy előtte nem volt zsidó történeti-politikai valóság, hanem azt, hogy egy már létező júdeai királyság vallási központosításon ment át. Vagyis nem a Hasmóneusok találták fel a zsidó kötődést, csak egy későbbi fejezetét képviselik.
A modern Izrael létjogosultsága pedig végképp nem pusztán vallási alapon áll, hanem történeti folytonosságon, nemzeti önrendelkezésen és nemzetközi jogi döntéseken.
Zsidó közösségi vezetőként (Marom, Bálint ház) a nyilvános megszólalásaid nem magánvélemények. A megszólalásaid felelőséget követelnek. Ott áll egy többezer éves történet, egy kollektív emlékezet és egy ma is sérülékeny közösség.
A szerepeddel – ami a te esetedben ráadásul a megélhetésedhez is hozzájárul – ildomos lenne együtt járnia a közösségedhez való lojalítással és tájékozottsággal is, mielőtt véleményt formálsz.
Izrael létjogosultságát úgy kérdőjelezed meg, hogy a zsidó történelmi jelenlétet marginálisnak állítod be. Ez nem kritika, hanem szimpla baromság. A zsidó kötődés a térséghez nem epizód, hanem folyamat, amelynek vannak szuverenitással bíró és megszakításokkal tarkított, de soha meg nem szűnő szakaszai. Ezt relativizálni a történeti arányok szándékos felborítása.
A politikai kritika legitim. A delegitimáció nem az. Amikor Izrael már nem döntéseiben bírálható államként, hanem létezésében kérdésként jelenik meg, ott a vita minősége megváltozik. Különösen akkor, ha mindezt közösségi intézményi háttérrel teszed. Ilyenkor – még akaratlanul is – hivatkozási ponttá válsz azok számára, akik token-zsidóktól keresnek igazolást az Izrael- és zsidógyülöletükre.
– @Szücs Teri: Helytelen premissza, de gondolom inkább szándékos retorikai fogás lehet Ádámot mint Izrael létjogosultságát megkérdőjelező zsidót megszólítani. Ejnye.
– @Szekely Sándor: Dehát ezt tette. Azt kérdezte fent, hogy hány évig volt Izrael zsidó kézen az elmúlt párezer évben? Gondolom azért tette fel ezt a kérdést, hogy kétségbe vonja, hogy ott egyáltalán most miért vannak zsidók?
– @Zsuzsanna Rozsnyai: Bocs, de a Római hódoltság es a 19. századig mi volt? Mikor mar földet vásároltak tömegesen, akkor mar lehetett zsidó többség, ha volt. Én kétlem ugyan ezt is. Statisztikai adatok kellenének, de nincsenek.
– Vajda Tamás: Úgy szajkózod a zsidók „földvásárlását” őseik földjén, mintha az valamiféle igazságtalanság lenne. Tudod mit? Az is volt.
A [19. sz. végén] és 20. század elején újjáéledő cionista mozgalom pionírjai sivatagos és maláriás mocsaras területeket vásároltak az oszmán földbirtokosoktól, párizsi belvárosi árszinten. Az őseik földjét vették vissza, egy külföldön élő, [oszmán birodalmi] elit kezéből.
Ezeket a földeket nem legendák, hanem munka tette termővé. A zsidó bevándorlók megvásárolták, művelés alá vonták és gazdaságilag felvirágoztatták ezeket a területeket. A fejlesztések, a mezőgazdasági beruházások, az új munkahelyek és az emelkedő életszínvonal nemcsak a helyi lakosságra hatottak, hanem a környező vidékekről is vonzottak munkaerőt, főként Szíriából, Transzjordániából és Egyiptomból.
[Ezt támasztja alá az is, hogy a Peel-bizottság jelentése is, miszerint a bevándorló arab lakosság részesedett a megnövekedett jólétből, amely részben a zsidó tőke beáramlásából és a zsidó nemzeti otthon fejlődéséhez kapcsolódó tényezőkből fakadt].
Az ő leszármazottaik ma már „ősi palesztinként” határozzák meg magukat, egy olyan elnevezés alatt, amelyet Hadrianus egy korábban élt, görög forrásokból ismert, [Izraellel ellenséges] tengeri görög nép – a filiszteusok – nevéből adott a területnek, és amely a 20. század második felében, különösen 1967 után vált politikai [arab nacionalista] identitássá Arafat KGB-s kiképzése után.
– Schönberger Ádám: A probléma, hogy nincs történelmi folytonosság, hanem egyes zsidó kulturális elemek dominálnak kitartóan, az idő nagy részében, nem Izrael mai területén, hanem a diaszpórában. Ezeket lehet prófétikus jóslatoknak vagy adott esetben megvalósítandó micváknak is tekinteni, a felvilágosodás pedig építhet rá vagy ellene ideológiákat. Attól, hogy nem így történt, a történelmi emlékezetben, azaz, ahogy mi gondolkodunk a történelemről és nem az, ami valóban megtörtént bőven lehet táptalaj mindenféle nacionalizmusnak. De érdemes felismerni és végigvenni, hogy mi az, ami a jelenhez vezet, legyen szó tényekről vagy hiedelmekről és a kettő együtt működhet csak és nem külön- külön. valójában Izraelt a hit a remény és a zsidók kilátástalannak tűnő európai diaszpórabeli léte alapozta meg. Ennek a fontosságát, jelentőségét, szükségszerűségét soha nem kérdőjeleztem meg. Ugyanakkor el kell tudni fogadni, hogy erre a földre más is jogot formálhat a történelmi tények és a hiedelmek pont ugyanannyira játszanak szerepet az ő életükben is. Ezért nincs joga Izraelnek elnyomni, leigázni másokat. személyeskedő inszinuációra nem reagálok, nem is fogok.
– Vajda Tamás: Mégis jó lenne, ha válaszolnál, mert ebben semmi személyeskedés nem volt, legfeljebb néhány kellemetlen kérdés.
Engem tényleg érdekelne, hogy zsidó közösségi vezetőként miért érzed úgy, hogy a feladatod nem a zsidó állam védelme vagy legalább elemi történelmi józansággal való értelmezése, hanem annak rendszeres, többnyire tájékozatlanságon és naivitáson alapuló bírálata.
Az, hogy mechanikusan felmondod a jól ismert kliséket, miszerint te csupán „Izrael politikáját kritizálod”, miközben „leigázásról” és „elnyomásról” (korábban pedig még aláírva! „népírtásról” is) beszélsz –-gondosan kikerülve a valódi iszlamista kolonizáció és a tényleges iszlám elnyomás kérdését, semmi alól nem mentesít. Inkább csak azt a kényelmes illúziót szolgálja, hogy a valóság legkényesebb részeit elegánsan ki lehessen radírozni.
Kérlek, nevezz meg egyetlen elbaxajtott közel-keleti vagy észak-afrikai arabizált/muszlimizált államot, ahol a többségi muszlim társadalom mellett megvalósult az a negédes álom, amelyet oly könnyedén ajánlasz az izraeli zsidóknak: a békés együttélés, a kölcsönös elfogadás, tartós biztonság.
Nem az álmaidban, hanem a valóságban
Egyetlen országot nevezz meg, ahol nem a zsidóság és számos más vallási vagy etnikai kisebbség elűzése, megsemmisítése, kényszerű áttérítése vagy dhimmi-sorba taszítása lett a történet vége [miután a többségi társadalom muszlimizálódása végbement].
Miért kívánod ugyanerre a sorsra juttatni Izraelt is, ahol a zsidóság még önrendelkezéssel, felemelt fejjel, saját védelmi képességgel és valódi biztonságban élhet?
Ha pedig nem tudsz megnevezni egyetlen – valóban létező – izraeli politikát sem, amelyet ugyanazzal a vehemenciával, és ugyanazzal a hangerővel más államok esetében is elítélsz, akkor itt nem [Izrael politikájának] , vagy „kormányának kritikáról” beszélünk, hanem Izrael tudatos és kizárólagos bírálatáról. Ennek a neve nem zsidók esetében: antiszemitizmus.
A te esetedben megelőlegezném a jó szándék vélelmét, csakhogy a jó szándék veszélyes és káros, ha közben Izrael ellenségeinek hazugságait ismételgeted szorgalmasan és példásan.
Ez így nem erkölcsi bátorság, hanem végletesen naiv önkéntes kollaboráció az Izrael megszüntetéséért vívott [iszlamo-marxizmussal] és dzsjiháddal.
*Háromezer év – zsidó jelenlét, önrendelkezés, államiság és történelmi folytonosság Izrael földjén:
Klasszikus államiság (i. e. 1000 -586)
Egységes királyság (Dávid, Salamon) Izrael és Júda királyságai
~400 év, egyértelmű zsidó többséggel és politikai kontrollal
Perzsa és korai hellenisztikus korszak (i. e. 539 -167)
Babiloni száműzetés után visszatérés „Júdea” tartomány lényegében zsidó többségű. Saját vallási, jogi és közösségi élet (Tóra-alapú rend)
Nincs független állam, de erős belső autonómia.
~350 év
Hasmóneus +Heródes-kor (i. e. 140 -i. e. 70)
Független zsidó állam Hasmóneusok ~80 év
Utána római kliensállam (Heródes), majd provincia
A lakosság még mindig zsidó többségű
~200 év
Későrómai-bizánci korszak (i. e. 70-400)
- e. 70 és 135 után súlyos törés, de Galileában és más régiókban jelentős zsidó közösségek maradnak.
A 2-4. sz-ban még mindig számottevő jelenlét, helyenként többség
~300 év (csökkenő súlyú, de releváns jelenlét)
Korai iszlám korszak (7-11. század)
Arab hódítás után Jeruzsálemben újra megjelenhetnek zsidók
Tiberias, Szafed környéke fontos központ
Többség már nem egyértelműen zsidó, de folyamatos jelenlét és regionális koncentráció
~400 év
Középkor – oszmán korszak (1517-19. század vége)
Szafed: 16. században jelentős zsidó központ (kabala virágkora)
Jeruzsálemben a 19. századra zsidó többség
Fokozatos visszatelepülés
~300-400 év (helyenként többséggel)
Modern korszak (19. század vége – ma)
Demográfiai többség újraépül, 1948-tól állami szuverenitás
~120-150 év (ebből ~78 év szuverén állam)
A szerző
