Az első síita terrorhálózat kiépítésének elfeledett története: a Ruholláh Homeini ajatolláh 1979-es győzelméhez vezető út háttere

Homeini diadala egyáltalán nem volt szükségszerű, az 1970-es évek során több alkalommal is meg lehetett volna akadályozni. Az iráni felkelés, Reza sah megbuktatása nem egy gördülékeny, egyértelmű folyamat eredménye volt, hanem az iráni belpolitika és az amerikai szövetségi támogatás hibáinak sorozatán alapult. Homeini pedig egy több éven át szerveződő, szívós terrorista hálózat kialakításának köszönhette győzelmét, amit érdemes megismernünk, mert aktualitásából és aktivitásából mit sem veszített ennyi évtized után sem.

1963-ban hirdette meg a sah a Fehér Forradalomnak nevezett programját, amely Irán modernizációját célozta meg. Ennek bizonyos elemei súlyosan sértették a síita klérus hatalmi érdekeit a perzsa társadalomban. A tiltakozásnak Ruholláh Homeini ajatolláh vált a leghangosabb és legmarkánsabb képviselőjévé, aminek következtében kiutasították Iránból. 1964-től az iraki síita központban, Nedzsefben, majd Párizsban szervezte a Reza Pahlavi megbuktatására törekvő ellenállási mozgalmát. Homeini olyasmit vitt végbe, amire addig nem volt példa, az iráni síita vallási közösség széthúzó, egymással versengő erőit egyazon célért, Mohammed Reza eltávolításáért küzdő, viszonylag fegyelmezett szervezetté kovácsolta. Mindehhez pedig külföldről pénzelt nemzetközi terrorista hálózatot épített ki. A középpontban maga az ajatolláh állt, aki előtt ott lebegett a síita iszlám győzelmének víziója a szunniták, a cionisták és a nyugati hitetlenek eltiprásával. E köré csoportosultak az iszlamista és marxista gerillák, akiket főleg az iráni ifjúság soraiból toboroztak, amihez aztán csatlakoztak a radikális palesztinok is.

A hálózat kiépítéséhez az anyagi fedezet egy részét a mullák gyűjtötték a közel-keleti régióban, Homeini doktrínáját pedig a mecsetekben és az utcákon élőszóban terjesztették, csakúgy, mint a Homeinivel szimpatizáns arab kormánytisztviselők Damaszkuszban, Bagdadban és Tripoliban. A Reza sahhal nem szimpatizáló iráni száműzötteknek anyagi támogatást és menedéket biztosítottak, a támogatók kiterjedt szervezete jött létre nem csupán az arab országokban, hanem Nyugaton is, akik propagandacélokra hasonló mozgalmakat szerveztek, és nyomást gyakoroltak a helyi kormányokra, hogy gyengítsék Homeinit és szövetségeseit. Amint elindult a mozgalom olyan hatalmas súlyra tett szert, hogy a gyengébb nyugatellenes szekuláris politikai csoportokat is magához vonzotta.

Az 1970-es évek elejére már nem volt olyan, síita közösséget is magába foglaló muszlim ország, amelyben ne támogatta volna néhány vezető mulla és ajatolláh Homeinit, mint például Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Dél-Jemen és Líbia.

Mozgalma első támaszpontjává Dél-Libanon vált, ahol Musza Szadr imám, Homeini bizalmas szövetségese állt az ország síita közössége élén. Szadrnak szoros kapcsolatai voltak azokkal a PFSZ-csoportokkal (Palesztin Felszabadítási Szervezet), amelyek ugyanazokban a falvakban és kiképzőközpontokban éltek, ahol saját síita követői, így módjában állt menedéket, pénzt és gerillakiképzést biztosítani a száműzött sahellenes irániaknak.

Musza Szadr imám Homeini képviseletében támogatta Hafez al-Aszad szíriai elnök rezsimjének kialakítását is 1971 és 1973 között, azáltal, hogy erősítette a szíriai alaviták legitimitását a kormányzatban s ezáltal Aszad rezsimjét. Ezzel a szíveséggel Homeini mozgalmának infrastruktúráját nagyrészt Szíriában építette ki.

Az ajatolláh másik legfontosabb külföldi támogatója a Jasszer Arafat vezette PFSZ volt, amely nélkül aligha győzhetett volna. PFSZ futárok jártak pénzzel és utasításokkal Homeini széles hálózatának egyes csoportjai között, gerillakiképzőket és -képzést biztosítottak Szíriában, Libanonban, Dél-Jemenben és Jordániába. Nemcsak terjesztve Homeini nyugatellenes, antiszemita és anticionista tanait, hanem gerillák ezreit is kiképezték. Bejrútból szervezték meg az Iránba irányuló fegyvercsempészetet, élelmiszerszállító teherautókat használtak fel, ebbe rejtve a robbanóanyagokat és fegyvereket. A Közel-Keleten, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban beszervezték a Homeinivel szimpatizáló diákokat, propagandaanyagokat szerkesztettek, nyomtattak és juttattak el Iránba.

Dél-Jemenben a Homeini-szimpatizáns gerillákat például keletnémet hírszerzőtisztek és kubai terroristaszakértők képezték ki.

S mindennek volt egy szovjet szála is, hiszen számos PFSZ-terroristát a Szovjetunióban és a szovjetek által irányított közel-keleti táborokban képeztek ki. A PFSZ bizalmas együttműködése Homeini mozgalmával elképzelhetetlen lett volna a Kreml valamilyen szintű belegyezése vagy legalábbis hallgatólagos egyetértése nélkül.

1978 nyarán a francia és az izraeli titkosszolgálat komolyan figyelmeztette Iránt a Reza Pahlavi sah ellen készülő felkelésre, de sem az iráni, sem az amerikai hírszerzés nem becsülte fel helyesen a sah ellenségeinek erejét.

Jimmy Carter amerikai elnököt a nyugati és a Perzsa-öböl menti baráti országok időben igen nyomatékosan figyelmeztették, hogy reális esély van a sah bukására, ami megnyithatja a Szovjetunió számára a közel-keleti olajmezőket és a tengerentúli útvonalakat. Az elnök mégsem próbált olyan politikát kialakítani, amely garantálta volna az amerikai érdekek védelmét Iránban.

Tehát Homeini diadala és az iráni felkelés egy olyan külpolitikai konstellációban jöhetett létre, amelyben a Szovjetunió hallgatólagos beleegyezésével kialakulhatott Homeini forradalmának széleskörű gerillahálózata, miközben Reza Pahlavi hibás gazdasági és belpolitikai döntések sorozatát hajtotta végre és akadt egy amerikai elnök, aki nem látta át a Homeini által jelentett veszélyt az Egyesült Államok közel-keleti stratégiai érdekeire.