Kire szavaznak a gázaiak?

2024 szeptember elején a Palestinian Center for Policy and Survey Research (PSR) felmérést tett közzé arról, hogy milyen politikai szervezetekkel és személy szerint kikkel szimpatizálnak a gázai övezetben élő palesztinok azután, hogy 2023. október 7-én Hamasz és szövetségesei gyilkos támadást hajtottak végre Dél-Izrael ellen, és erre válaszul az Izraeli Védelmi Erők (IDF) behatoltak a területre, és ott hadműveleteket hajtottak végre. A közvélemény-kutatást – melyet a PSR az utóbbi tizenkét évben rendszeresen megismételt – egyidejűleg végezték a gázai övezetben, továbbá a Júdeában és Szamáriában (Ciszjordániában) található palesztin településeken, reprezentatív mintával, internet és mobiltelefon segítségével. A neves palesztin közvélemény-kutató, Khalil Shikaki által vezetett ramallahi székhelyű intézet, a Palesztin Politikai és Közvélemény-kutató Központ célja az volt, hogy kimutassa, hogyan változott a palesztin lakosság véleménye saját jövőjükről, illetve az izaeliekről a 2023. október 7-én végrehajtott terrortámadás, majd az IDF által indított hadműveletek hatására.

A PSR közvélemény-kutatásainak eredményei azért is rendkívül fontosak, mert ezeken kívül nincsenek megbízható információk a paelsztin népesség politikai nézeteiről. Az utóbbi száz évben (1925-től napjainkig) nem rendeztek demokratikus képviseleti választásokat a területen élő arabok körében, bár már az 1920-ban létrehozott brit mandátumnak az volt a célja, hogy önálló kormányzásra képes politikai közösségeket hozzon létre, mind a zsidók, mind az arabok között. Míg a zsidó közösségben választásokat tartottak, és a vezetők legitim felhatalmazással rendelkeztek, az arabok vezére, Amin al-Husszeini, a britek által kinevezett jeruzsálemi nagymufti a befolyásos al-Husszeini család tagjaként, saját kezdeményezéséből állt az arab nacionalista mozgalom élére. Uszított a cionista zsidók ellen, zavargásokat szított, de választásokon soha nem mérette meg magát.

 A huszadik század második felében az elismert palesztin vezetők, így Jasszer Arafat is úgy került a Palesztin Felszabadítási Szervezet (a Fatah) élére, hogy elnyerte a különöző palesztin szervezetek vezetőit magába foglaló 422 tagú Palesztin Nemzeti Tanács bizalmát. Az 1993 és 1995 között Oslóban folytatott kétoldalú izaeli-palesztin tárgyalások során Izael elismerte a PFSZ-t, mint „a palesztin nép hivatalos képviselőjét”, és ezt a Camp David-i megállapodás megerősítette. De a gázai övezetből történt egyoldalú izraeli kivonulás után az ott 2006. január 25-én megtartott választásokon nem a nemzetközileg elismert Fatah, hanem a terrorista szervezetként számon tartott Hamasz győzött, erősen vitatható körülmények között. 2007 júniusában azután fegyveres harcra is sor került a Hamász és Fatah között. Az előbbi, melyet később Irán támogatott, diktatúrát vezetett be, mig a Fatah erőtlen vezetése Judeában és Szamáriában (mely az IDF ellenőrzése alatt állt) megmaradt.

A különböző arab klánok és a vallási fundamentalizmus által meghatározott viszonyok között fokozott jelentősége van annak, hogyan vélekednek a palesztinok arról a gazdasági, politikai és katonai katasztrófáról, amit önjelölt vezetőik az Izrael elleni vég nélküli háborúval hoztak létre. Mutatkozik-e jele annak, hogy a tömegeik érdemi következtetéseket vontak le az utóbbi évszázad és a legutóbbi hónapok tragikus eseményeiből?

Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb eszköz a palesztinok céljainak elérésére, a megkérdezettek 49,8 százaléka a „politikai tárgyalások” híve volt. Ugyanakkor az „erőszakmentes politikai ellenállással” 20,5 százalékuk, a fegyveres tevékenységgel 28,1 százazékuk szimpatizált, 1,5 százalékuknak nem válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy ki kormányozza majd a gázai övezetet a háború után, 5,9 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az IDF, 32,3 százalékuk szerint a Hamász, 29,9 százalékuk szerint a Fatah, de Mahmud Abbasz nélkül,  5,32 százalékuk szerint egy vagy több arab állam, 4,2 százalékuk szerint az ENSZ (A maradék nem válaszolt).

Az október 7-i terrortámadás a megkérdezettek 30,7 százaléka szerint korrekt hadmúvelet volt, 64,4 százalékuk szerint inkorrekt. (A többi nem válaszolt.)

2024 augusztus végén az IDF katonái egy felszámolt műveleti központban, Gázában iratokat találtak arról, hogy a Hamász miként próbálta meghamisítani a PSR felmérésének adatait. Manipulációjuk célja az volt, hogy csökkentsék a politikai tárgyalások szimpatizánsainak számát 49,8 százalékról 23 százalékra, és növeljék a fegyveres tevékenység támogatóiét (28,1 százalékról 39 százalékra). Azt akarták elhitetni a PSR-rel, hogy a megkérdezettek 59 százaléka szeretné, ha továbbra is a Hamász kormányozná a gázai övezetet, és hogy a lakosság 71,3 százaléka helyesli az október 7-i terrortámadást.

Sajnos, a PSR felmérései a Hamász hamisításai nélkül is kiábrándítóak. A Hamász, tekintet nélkül arra, hogy a terrorakciójával és azt megelőző folyamatos Izrael elleni rakétatámadásaival előidézte az IDF bevonulását az övezetbe, még mindig a legnépszerűbb politikai erő, és a gázaiak közel egyharmada egyetért a 2023 október 7-i túszejtő támadással.

Ilyen körülmények között káros demagógia számon kérni Izraelen, hogy nem készít politikai terveket a gázai övezet jövőjéről, a „palesztin kérdés” megoldásáról, és azokat nem hozza nyilvánosságra. A „demokrácia exportjával” az Egyesült Államok is kudarcot vallott Afganisztánban és Irakban. Nem tudni, milyen irányt vesz a politikai fellődés az Asszad-klán elkergetése után Sziriában, de a jövő ott sem igér jót. Gázában, azután, ha sikerül kiszabadítani az elrabolt és még életben lévő izraeli túszokat, hosszabb, talán egy évtizezedig is tartó, katonai igazgatás alatti átmeneti időszakra lehet számítani, amíg a politikai megoldás első körvonalai kibontakoznak.