Kiss Arnold (sz. Klein Adolf, 1869-1940), zsolnai, majd budai főrabbi, a Rabbiképző volt oktatója. Alábbi verse száz éve jelent meg a Zsidó Szemlében.
Bűnbak
Bűnbak a világon, Izráelnek hívják,
Örök idők óta űzik, verik, szidják,
Nevét véres tollal kárhozatra írják,
Könnyek: szenvedésért soha el nem sírják.
Miért él e földön? Az legyen a sorsa,
Hámánok kezében legyen örök kocka?
Vérét szakadatlan, céltalanul ontsa?
Bűntelen tapossa bárki is a porba?
Nem fáj tán, ha bántják? Nem piros a vére?
Mindig csak a bunkó, ólmos bot a bére?
Neki tán az ember nem is a testvére?
Csak a zord bakója, röhögő pribékje?
Örömnapja: Purim. Hogy a hóhér bárdja
Csodamódra mégse sujthatott le rája,
Hogy az éjjelének mégis tűnt az árnya,
Rövid ünnepének hosszú bőjt az ára.
Meddig rontanak még ezeren az egyre?
Csak azért, mert híven esküszünk az Egyre?
Ezer Hámán meddig tör a hű Eszterre?
Mért kell védekeznünk ártatlanul egyre?
Hajnalt lesni folyton… és beléőszülni…
Sarutlanul, sírva, puszta földön ülni,
Hangtalanul, némán, kárhozottan tűrni,
Sokáig gyászolni… percekre örülni?…
Örök Purim, mikor, mikor jössz el végre?
Mikor olcsó többé nem lesz ember vére?
Amikor majd Hámán farkas szenvedélye
Nem emel már bunkót a bárány fejére?
Amikor elülnek gonosz, galád harcok,
Amikor a porba hullanak álarcok,
Mikor véres könnyel nem fizetünk sarcot,
Fáradt evezőnkkel elérjük a partot?
A szerző
