(Mózes 1. könyve a 47. fejezet 28. bekezdésétől az 50. fejezet 26. bekezdése végéig)
בראשית, מ”ז, כ”ח – נ’, כ”ו
וַיְחִ֤י יַעֲקֹב֙ בְּאֶ֣רֶץ מִצְרַ֔יִם שְׁבַ֥ע עֶשְׂרֵ֖ה שָׁנָ֑ה
Jakov 17 évet élt Egyiptomban…
A hetiszakasz címe (Jakov) élete, de hasonlóan a Szárá életéhez (5_chájéj szárá – חיי שרה), a főhős halálát jelzi. Jakov a harmadik ősapa – eddig mindig egyvalaki vitte tovább a hitet: Ávrahám után Izsák (és nem Ismael), majd a fiai közül Jakov és nem Észáv. Jakov 12 fia viszont már a családból alakuló népet jelképezik. Az apai áldás nem csak az elsőszülöttet illeti, hanem mindannyiukat.
A 147 éves Jákov előbb megesketi Józsefet, hogy nem Egyiptom földjén temetik el, hanem a Máárát Hamechpelában, ősei temetkezési helyén.
A 48. fejezetben József hozza a fiait, Menáshét és Éfráimot, akiket Jakov saját fiaiként áld meg, de tudatosan a kisebbiket teszi előbbre, mintegy megismételve, hogy az apai áldást nem Észáv, hanem ő kapta. Csakhogy Jákovot senki nem vezeti félre, ő tudatosan választja a gyerekek közül elsőként a kisebbet, de atyai áldásából nem hagyja ki Menásét sem.
יְשִֽׂמְךָ֣ אֱלֹהִ֔ים כְּאֶפְרַ֖יִם וְכִמְנַשֶּׁ֑ה יְבָרֶכְךָ ה’ וְיִשְׁמְרֶךָ, יָאֵר ה’ פָּנָיו אֵלֶיךָ וִיחֻנֶּךָּ, יִשָּׂא ה’ פָּנָיו אֵלֶיךָ וְיָשֵׂם לְךָ שָׁלוֹם.
Ezt az áldást mondja minden hithű zsidó apa péntek este a gyermekeinek: Isten tegyen téged Efraimhoz és Menaséhoz hasonlóvá! Áldjon meg és őrizzen meg téged az Úr! Világosítsa fel arcát rajtad az Úr, és legyen kegyelmes hozzád! Fordítsa arcát feléd az Úr, és adjon neked békességet!
Ha lányokról van szó, akkor az áldás eleje: יְשִׂימֵךְ אֱלֹהִים כְּשָׂרָה רִבְקָה רָחֵל וְלֵאָה.
vagyis: Isten áldjon meg téged is, mint Sárát, Rebekát, Ráhelt és Leát.
Az unokák után a fiait szólítja Jákov, akit olykor egyetlen mondatban Izraelnek is nevez a szöveg: וְשִׁמְע֖וּ בְּנֵ֣י יַעֲקֹ֑ב וְשִׁמְע֖וּ אֶל־יִשְׂרָאֵ֥ל אֲבִיכֶֽם
Az atyai áldás fiai eddigi tettének egyfajta értékelése, és egyben jövendölés arra az időre, amikor fiai utódai visszatérnek az ígéret földjére.
Ruven az elsőszülött, de érdemtelen a címre, mivel apja ágyasával hált.
Simon és Levi voltak azok, akik a húguk, Dina megbecstelenítését azzal torolták meg, hogy lemészárolták Shem férfi lakosságát. Jakov nem helyeselte a cselekedetet…
Judát oroszlánhoz hasonlítja az apja, egyértelműen vezéregyéniségnek állítja.
Zvulonnak már ki is jelöli a helyét a később visszafoglalt országban, Jiszaszhart szamárként írja le, Dánt kígyónak. Gád lesz a hős harcos, Áser a szorgos földműves, aki királyi eledelt ad, Neftalit gyors lábú szarvasként aposztrofálja.
Józsefet kiválasztottnak tekinti, aki minden támadás ellenére nagyra vitte, és megtartotta ősei hitét.
Benjamint olyan ragadozó farkasnak mutatja be, aki másokról is gondoskodik.
Miután minden fiát megáldotta, Jakov megismétli végső akaratát, hogy hová temessék:
“Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is. שָׁ֣מָּה קָֽבְר֞וּ אֶת־אַבְרָהָ֗ם וְאֵת֙ שָׂרָ֣ה אִשְׁתּ֔וֹ שָׁ֚מָּה קָבְר֣וּ אֶת־יִצְחָ֔ק וְאֵ֖ת רִבְקָ֣ה אִשְׁתּ֑וֹ וְשָׁ֥מָּה קָבַ֖רְתִּי אֶת־לֵאָֽה”
Jákov élete utolsó pillanatában megemlékezik Leáról, akit nem szerelemből vett el, de hat fiút és egy lányt szült neki. Imádott feleségét, Rachelt elvesztette, amikor Benjamin született úton Betlehem felé, és ott temette el.
Jakov holttestét még a fáraó emberei is elkísérik Kánaán földjére, de mindannyian visszatérnek Egyiptomba.
Felmerül a kérdés, hogy miért? Az éhinség ideje lejárt. Igaz, az egyiptomi Gosenben nyugodtan és bőségben élnek a héberek, de nem a nekik szánt földön, hanem idegenben. Bár Jakov látta a jövőt, amikor fiai utódai visszatérnek Kánaánba, de nem esett szó arról, hogy az milyen szenvedés és küzdelem után következik be. A különleges képességekkel rendelkező József sem érzékelte a veszélyt, ami a következő generációkra vár.
Miközben a Tóra hetiszakaszát igyekszünk értelmezni, Tevet hónap 10-n (idén ez december 30-ra esett) egésznapos böjttel emlékezünk arra, hogy ezen a napon Nabukodonozor babiloni király körbezárta Jeruzsálemet, megkezdte a város ostromát, amely két és fél évvel később, I.e. 586-ban az első Szentély, Salamon templomának lerombolásával járt. De ekkor a zsidók még nyugodtan éltek a városban, nem fogták fel, hogy mi vár rájuk. Ahogy az 1930-as évek elején sem sejtették az európai zsidók a keserves jövőt. Tevet 10-e arra emlékeztet, hogy kritikusan kell szemlélni a politikai helyzetet, és időben kell lépéseket tenni a katasztrófa megakadályozására. (Félreértések elkerülése végett itt meg kell jegyezni, hogy a zsidó naptár i.e. 422-re teszi az első Szentély pusztulását, ezek szerint Tevet 10-e i. e. 424-ben volt)
Ezen a napon mondanak kadist azokért, akik halálának idejét nem lehet pontosan megjelölni.
A hetiszakasz végén József is meghal 110 esztendős korában, de halála előtt ő is megesketi testvéreit, hogy végső nyughelyére viszik Kánaánba.
József hisz abban, hogy a testvérei utódait nem hagyja el az Isten, egyszer visszatérnek a földre, amit a Mindenható nekik adott.
Ezzel fejeződik be Mózes első könyve és kezdődik az első „galut”, amikor a zsidók nem a földjükön élnek. Kezdetben igazán jól, hiszen a testvérük a fáraó második embere, de a következőkben ez hátrányukra változik meg.
A galut sok zsidónak jó életet biztosít szerte a világon, gazdagságot, hatalmat esetleg, de az egyetlen hely, ahol minden nehézség ellenére otthon lehetnek, az Erec Izrael.
חֲזַק חֲזַק וְנִתְחַזֵּק / erősek, erősek és még erősebbek leszünk
Forrás:
magyarul
https://biblia.hu/biblia_k/k_1_47.htm
héberül:
A szerző
